Nem tudom mi lelt, csak eszembe jutott, hogy írnom kellene. Hosszú kihagyás után ismét billentyűt ragadtam. :)
Némi hőbörgés után vagyok most amolyan lecsillapodott állapotban, bár azt gondolom ez messze van még a nyugalomtól. Az történt ugyanis, hogy a kertünkből virágot loptak és én borzasztóan dühös vagyok. Gondozom, ápolom, óvom és mindeközben nevelgetem a növényeket, hetente igyekszem kicsit gyomlálni azt a talpalattnyi földet ami nekem egy fél életet jelent és erre valaki(k) az egyik nagy dézsából, annak is a közepéből kiemelte (persze földdel együtt) a 2 szépen kifejlődött és gyönyörűen virágzó begóniákat. Mikor először megláttam, azt hittem csak hallucinálok, de közelebb menvén kiderült, hogy a kis vakond nem tüntethette el így a virágaim. Szóval lyuk tátong most a nagy edény közepén jelezve, hogy amit ellophatnak azt el is lopják. Ilyen a magyar ember, ragad a keze. Elgondolván a dolgot ez azért fura, mert kicsi az itt lévő lakóközösség, nem 10 emeletes betonrengetegben lakunk, mindenki ismer mindenkit... és mégis. Én mondjuk ezt nagyon elítélem, mert ilyenért nem kockáztatnám a becsületemet. Szóval ez van. Én kis naiv...megint... nem hittem volna, hogy ilyen megtörténik. Hát tévedtem!
Más. Munka megy, rengeteg az ügyfél és még nagyobb az isten állatkertje, a kerítés meg elég alacsony... múlt héten történt pénteken, hogy nekem támadtak (front volt talán) és majdnem kivettek a székből, persze magáról a viselkedésről beszélek. Durva stílusban, flottul közölték a véleményüket dolgokról, csak az volt a gond, hogy nem én tehetek a kialakult helyzetről. Türelmetlenek, a legtöbbjükre jellemző, hogy fellegzősek, ki ha nem ők... majd ők megmutatják, hogy lehet megalázni valakit, aki nem tehet mást mint hogy őket kiszolgálja és bármi is történik mosolyogjon. Mindenhez. na ez nem könnyű. Sőt! Sokszor kiváltképp gyötrelmes. Bevallom őszintén volt már és van is olyan helyzet, mikor úgy de úgy szemébe mondanám a véleményemet, hogy te bunkó paraszt, vedd magad vissza, nem a kutyáddal beszélsz... de nem tehetem. örök mosolygásra vagyok ítélve. Még akkor is, ha mindeközben kidurranok a dühtől.
Amúgy a napok elég gyorsan telnek, főleg mert estig dolgozom és nincs időm lesni az órát. Egy gond van mindezzel, hogy azokra a dolgokra, amiket szeretnék alig vagy nincs is szabadidőm. Persze nem panaszkodom, de valahogy tényleg nagyon érzem ezt a pénzhajszát és mindezzel együtt az állati mókuskereket. Azért bevallom, hogy valahogy most nem hiányzik a suli, mint munkahely. Jól érzem magam attól függetlenül, hogy baromi hajtás van és eléggé stresszes körülményeket teremtenek nap mint nap számomra az emberek. Bár azért van + oldala is, mikor az ügyfél úgy érkezik, hogy "jajj de örülök, hogy Önhöz kerültem, maga olyan kedves". Ezek a metódusok éltetnek, no meg a kihívás, ami azért folyamatos. Van, hogy a céggel álmodok, kódok és mindenféle egyéb fincsiség kattog az agyamban.
Azért az egész folyamat (maga az életem) jól halad, egészséges vagyok, jobban mint eddig valaha, konfliktusok elvétve vannak, de jól tudok főzni és ez mindent megold. :) Mármint hízelegni a kajával azt lehet. :)
Lassan egy éve, hogy...na mindegy. Utólag is azt érzem, meg kellett tennem azt, amit megtettem. Lehet, hogy érzés vezérelt, nem pedig logika vagy ész. Lehet, hogy soha nem tudtam gondolkodni, lehet, hogy ösztönlény vagyok, lehet, hogy nem állok az intelligencia magaslatán... mégis azt gondolom, hogy a döntéseim, a nagy döntéseim jó irányba tereltek és megalapozottak voltak. Bírálhat bárki a beállítottságomért, az érzéseim túlzott uralkodásáért, de belőlem csak egy van. Lehetek más szemében rossz, ítélhetnek, elítélhetnek, ez én vagyok. Egyszerű, érzelmes, érzékeny. Talán egy másik világból.
