Mert újra lehet kezdeni mindent. Így a blogírást is. Most nem is igazán tudom, miért is ma, de ha belegondolok tegnap már ízlelgettem a kérdést: milyen lenne újra írni. Hát most itt van. Pörög a kezem.
Jó nagy idő telt el azóta, hogy a múltkori eszmefuttatásomat ide vetettem...tény és való. Ma Gábor névnap van, talán azért is, mert épp most sütöm a meglepi vacsit és unatkozom. Na nem ám, nem unatkozom, én nem is szoktam. Sajnos ebben a fél esztendőben ilyen nem volt. Inkább csak rohantam a percekkel. Már magam sem tudom hányadik fogaskeréken csücsülök. 2 hét és szülinapom lesz, nem is jó rágondolni...a fene egye meg ezt a kort. Miért is nem vagyunk kortalanok? Most kezdem élvezni a fiatalságomat :) Kicsit vissza kéne tekerni az időt, mert úgy érzem, így lenne jó, ahogy most van, nem úgy, ahogy volt.
Ma is dolgoztam, mint mindig. Azt hittem lesz időm és megcsinálom az elmaradt dolgaim, ámde ez nem jött össze. Innen is üzenem azoknak, akik kissé felhúztak, hogy nem érdekli az idegsejtjeimet a felpörgetés, úgy döntöttem inkább nevetek, azzal is edzem az arcizmaimat. Embereken változtatni úgysem lehet pár perc alatt, a viselkedési morált varázsütésre nem lehet eltüntetni vagy fehérré festeni a fekete helyett. Na mindegy ne is menjünk bele, lényeg, hogy nagy a világ állatkertje és azért a világé, mert Istent ne sértsük ilyennel.
Éppen készül mint mondtam a fini kajcsi, ami meglepei. Annyit róla, hogy karajszeletek vannak hirtelen kisütve, amit ráraktam az a következő: megfőztem a kockára aprított krumplit, lilahagymás kockákkal és sajtkrémmel összekevertem, megfűszereztem némi borssal, sóval és oregánóval, majd a sajtikás krumplival betakartam a tepsibe tett husiszeletkéket. Minderre tettem 1-1 szeletke sajtot, de nem akármilyet, hanem mozarellát és most éppen pirulgat így a sütőben. Hogy ne legyen azért olyan "snassz" így, mellé fokhagymakrémmel töltött bagettet sütök és azt karikázom fel a husi mellé a tányérkájára a páromnak. Na de azért ne higgyétek, hogy az édes szája nem lesz kielégítve... mármint kajával... még reggel mikor elment dolgozni, a tegnapi eldugott friss eperszemeket leöntöttem folyékony csokikával és a jégkocka készítőbe (ebbe helyeztem az eperkéket ugyanis), betettem a mélyhűtőbe. Nemrég kiszedtem szép kis tányérba a csokis gyümiket és azzzal rakom tele még a pocakját, ha a husi esetlegesen nem lenne elég. Ezt azért mondom, mert a hús nem kolbász. Kolbász nélkül pedig vad és kietlen ez a világ. Neki. Talán nem lesz baj, ha az eper mellé azért nem rakosgatok kolbászkarikákat csak úgy némi dísznek. Ki tudja, még meg is enné! És akkor hol lenne a válság valósága, ami a hűtőt illeti. Sehol. Merthogy nincs is csak arra fogom mindig. A válságra.
Na jó étvágyat mindenkinek! Most megyek és megnézem a remekművet :)
Íme egy kép, milyennek kell lennie elkészülte után: (hmmm...micsoda illatokat érzek már a konyhából) :)
