100.

Ma van a 100. blogbejegyzésem, micsoda szám! Akár jubileumot is ünnepelhetnék, mondjuk egy kellemes limonádéval, amibe mentaszirupot fogok tenni nemsokára, amint kihűl. Merthogy kedves párom újdonsült álma ez volt, s mivel hiába kerestük a boltok polcain a finom kivonatot (mentaszirup) nem találván úgy döntött, hogy a neten utánanéz és megossza velem a receptet. Ez meg is történt, így aztán ma került kipróbálásra eme szent és mennyei ízkavalkád. Ott még nem tartunk, hogy meg is kóstoltuk volna, hiszen az előbb lett kész a cukros alapszirup és még forró. Ám a jégkockák hada már sorakozik és arra vár a mélyhűtőben, hogy beledobjam őket a pohárba. :)

Kellemeset aludtunk nemrég eme forró vasárnap örömére, úgy zuhantam ebéd után az ágyba, mint aki mostanában nem aludt és nem kellett sok idő, már álmodtam. Hogy mit azt nem tudom, de pár órácskát elvoltunk e fekvőhelyen. Holnaptól megszűnik a kánikula, azt rebesgetik, hát nem tudom, talán nem is baj, ha ekkora hőség nem lesz. Bár az én szempontomból tök mindegy, estig úgysem tudom milyen idő van kint, zuhog-e vagy süt a nap, mert ki sem jövök az irodából sajna. Valami újat várok ettől a héttől, főleg, hogy ma egy tök jó érzés kerített hatalmába nemrég. Ezt csak azért osztom meg veletek, mert azt hisszük mi emberek, hogy nagy dolgokban rejlik a boldogság és a kicsiknek meg nem is tulajdonítunk jelentőséget. Szóval ebéd után úgy gondoltuk, hogy az egész heti hajtás után megillet minket a pihenés szentsége, és bár én nem szeretem ilyennel lopni a napot mint a szunyózás, de elkapott az ihlet és csupán, de tényleg :) szolidaritásból én is lepihentem. Jó, hogy van akkora ágy, hogy 3 személy elfér rajt, hiszen már Samu is tudja mikor és hol kell lennie ahhoz, hogy részesüljön a jó dolgokban. Így aztán ő is oda kutyorodott hozzánk. Besötétítve a szobát kellemes időjárás lett a hálóban és kis kifli-nagy kifli formát felöltve álomba ringattuk magunkat. És itt jön az érzés, ami olyan de olyan jó esően töltötte el a testemet, hogy szinte éreztem, ahogy táncot járnak és édesen bizseregnek a sejtjeim....ahogy átölelt és hallottam a szíve kalapálását, s ahogy a levegőt vette az az édes pocakos fickó :) nem kellett más semmi már ahhoz, hogy elaludjak, olyan volt, mintha magamban lüktetett volna a béke és csak azt gondolhattam, engem nem bánthat senki, mert ő vigyáz rám, biztonságban vagyok, nem vagyok egyedül, létezem és felemelkedek ebből a tisztátalan világból, felülkerekedek a napi gondokon, problémákon, semmi nem fáj és itt van ő, a párom, a vigaszom és történhet most bármi, nem érdekel, szárnyalok, égek és áldás ül a lelkemre... csak pillanatok, percek, de nagy boldogság...

A hitetlen

Az, aki nem hisz a szemének és magának olyan dolgokat kreál agyban a félelmei által, melyek valójában nincsenek is. Egyszerűen csak a sok történés, ami az életében eddig lezajlott nyomtak pecsétet a lelkére és nem túl optimista felfogásába még bele is rág...na ez az egész nem ilyen egyszerű ám, csak a másik kedvéért (idegenül nem értők) írom le ilyen megfogalmazásban. A félelem nagy úr - szokták mondani, ez az illető esetében azonban teljesen reálisan is jelentkezik. Élni a mában a kérges múlt után elég kemény sztori, főleg ha az esélyeid számát nézzük a korod vagy éppen a kitartásod mértékét tekintve. A megsebzett madarat először ápolni, simogatni, gyógyítani kell, majd mikor már biztonságosan tud repülni (és bízik a gyógyítójában) tud igazán felemelkedni újra és repülni a saját szárnyán. Ám akinek még nem volt jó mély sebesülése és hosszan tartó rehab időszaka az nem tudja, hogy bár igaz, ez a madár ha felépült tud már repülni, de az agyában, a testében, a lelkében még mindig felelevenednek a szárnyatlan napok, a fájdalom, a földhöz kötöttség és már soha többé nem mer úgy repülni, élni, felhőtlenül, optimistán, mint azelőtt. Feledni próbál és tud is, de már nem lesz a régi. Fél és félni is fog. Valamikor jobban, máskor kevésbé. A kockázatokat már nem olyan könnyen és meggondolatlanul vállalja be, meggondoltabb és érzékenyebb lesz a világ történéseire. A félelem férgének teljes elpusztítása lehetetlen. De egy jó társ, egy szerető pár ha törődik vele és tisztában van ezzel a jelenséggel, akkor türelemmel és kellő odafigyeléssel jó irányba tudja terelni a dolgokat. Hit és ölelés kell. És egy olyan szerelem, mint az enyém. Mert igen, hiszem, hogy szeret. Hiszem, hogy meggyógyít...