Az, aki nem hisz a szemének és magának olyan dolgokat kreál agyban a félelmei által, melyek valójában nincsenek is. Egyszerűen csak a sok történés, ami az életében eddig lezajlott nyomtak pecsétet a lelkére és nem túl optimista felfogásába még bele is rág...na ez az egész nem ilyen egyszerű ám, csak a másik kedvéért (idegenül nem értők) írom le ilyen megfogalmazásban. A félelem nagy úr - szokták mondani, ez az illető esetében azonban teljesen reálisan is jelentkezik. Élni a mában a kérges múlt után elég kemény sztori, főleg ha az esélyeid számát nézzük a korod vagy éppen a kitartásod mértékét tekintve. A megsebzett madarat először ápolni, simogatni, gyógyítani kell, majd mikor már biztonságosan tud repülni (és bízik a gyógyítójában) tud igazán felemelkedni újra és repülni a saját szárnyán. Ám akinek még nem volt jó mély sebesülése és hosszan tartó rehab időszaka az nem tudja, hogy bár igaz, ez a madár ha felépült tud már repülni, de az agyában, a testében, a lelkében még mindig felelevenednek a szárnyatlan napok, a fájdalom, a földhöz kötöttség és már soha többé nem mer úgy repülni, élni, felhőtlenül, optimistán, mint azelőtt. Feledni próbál és tud is, de már nem lesz a régi. Fél és félni is fog. Valamikor jobban, máskor kevésbé. A kockázatokat már nem olyan könnyen és meggondolatlanul vállalja be, meggondoltabb és érzékenyebb lesz a világ történéseire. A félelem férgének teljes elpusztítása lehetetlen. De egy jó társ, egy szerető pár ha törődik vele és tisztában van ezzel a jelenséggel, akkor türelemmel és kellő odafigyeléssel jó irányba tudja terelni a dolgokat. Hit és ölelés kell. És egy olyan szerelem, mint az enyém. Mert igen, hiszem, hogy szeret. Hiszem, hogy meggyógyít...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése