Keserű méz

Amikor már augusztus 30. közeleg (és ez Rózsa napja), akkor az nekem az iskolakezdést jelenti. Habár már nem vagyok gúzsba kötve ezen pályával azért valljuk be őszintén a vér még mindig pedagógusi. S hogy ne essek ki a mondandóm ritmusából mindenféle közbevágással, elmondanám, hogy mag az iskolakezdés a szülőknek két pólusú. Egyrészt örülnek, hiszen végre elmegy szeretett gyermekük otthonról és nem kell azon fájlalni a feküket hova is rakják csemetéjüket, kik vigyázzanak rájuk amíg ők maguk dolgoznak. Nagy terhet vesz le a szeptember 1. a szülőkről, ámde a másik oldalon meg amit ad azt 2szeresen el is veszi. Miért is? Tudja mindenki ilyenkor mennyi kiadást jelentenek a gyerekek. Iskolakezdés: füzetek, sulitáska, tornafelszerelés, új sportcipő, rajzfilmfigurás könyvborító, tolltartó, rajzfelszerelés, tankönyvek. És itt álljunk csak meg. Vannak szabályok és vannak kis kapuk. A szabályok közül megemlíteném az ingyenes tankönyvhöz jutók nem szűkös táborát (és ebbe ne is menjünk bele ki és milyen feltételekkel kerülhet ide be), szóval nem elemezném ezt az ügyet mert ha elkezdeném akkor baromi idegessé válnék 3 szimpla mondat után. Csak 1 pl. hogy mire is gondolok: vállalkozó (jól menő) minimálbérre bejelentve=gyermekének ingyenes tankönyv, mert az 1 főre jutó bér nem haladja meg a minimumot :D Puff...

Kontra: 3 műszakban dolgozó anyuka egy multinál (folyamatos műszakban persze szombat,vasárnap), szakmunkás apuka aki minimálbért kap egy kft-nél és ha jól mennek a dolgok akkor kap némi fekete lóvét is (elvétve) 2000 ft-tal meghaladta éppen ezt a minimum határt és véletlenül kicsúsztak az ingyenességből...hoppá...pedig mindenki tudja, hogy pénzük alig....na mindegy. Illetve nem! Aki meg lusta dolgozni, csak egyfolytában gyesen van mert hadd legyen sok a családi pótlék, (hmmm...nesze nektek rendes dolgozó adófizetők, itt az egyenjogúság szónoka beszél), inkább csendben maradok nehogy meglincseljenek...

Nem éppen pozitív eksztatikus érzés, mikor meghallják a tankönyvek árát. Sem elmondani, sem tudomásul venni. Sokszor adtam könyveket ki így tanév elején, nem éppen kellemes élmény volt, elhihetitek. 1. osztályban a legkevesebb árú tankönyvcsomag asszem 6000 ft, volt, de adtam már 9500-ért is. A legtöbb, a legdrágább az 5. osztályban és 7-ben volt, közel 18000 ft. Szörnyülködni tilos, inkább csak nagyokat nyelni szoktunk már meg. Magyarabbul: megszoktuk már, hogy nagyokat kell nyelni. Mert igaz, hogy elmondhatjuk a véleményünket, tajtékozhatunk, dühönghetünk, de úgysem segít rajta senki. Aki segíthetne, meg az egész iskolakezdési anyagi csődön is, azt nem érdekli, mert megvan a pénze ahhoz, hogy ne okozzon eme pitiáner dolog őkegyelmének bármi fajta foghúzást. 

Na visszatérve, nap mint nap panaszkodó emberekkel találkozom. Nincs pénz. Nincs élet. Megszorítások vannak. Keserűség. Munkanélküliség. Sóvárgás a jobb élet után. Mind nyugdíjasnak, mind fiatalnak. Ha van gyerek akkor az a baj, mert van és el kell tartani valamiből, ha nincs akkor azért nincs mert miből is tartjuk el, ha végre lesz és még van munkahely ahonnan majd a kismama várhat gyedet, akkor ott a bizonytalanság, hogy gyes után visszaveszik-e, és ennek az egész őrült körforgásnak soha sincs vége. Higgyétek el, nagyon szomorú sorsokkal találkozom. S elgondolkodom, hogy bár nekem is, nekünk is vannak gondjaink, de némely ember sorsához képest eltörpül az én bajom. Az tény, hogy mindannyiunknak a saját gondja a legnagyobb és azt hiszi, ő a legszerencsétlenebb a világon. De tudni kell helyretenni magunk a létrán. Elképesztő szomorú és tragikus sorsú családok sztoriját hallom. Mert beszélgetek az emberekkel. Sokak már akkor is megnyugszanak, ha elmondhatják életük azon periódusát, mely embertelen szenvedést statuál. Én ettől erősödöm. Általuk. Mert kell, hogy meghalljuk a másik könnyeit.

Pót anyukámat innen is puszilom! Nem tart örökké a szenvedés, hidd el! Tudom!!!

Az alábbi vers csak egy kis művészeti kuriózum, Tóth Árpád a legszeretettebb költőm egyben, s mert ma este inkább az ő verseit hallgatom a híradó helyett. :)

Ez pedig azért, hogy legyen min gondolkodni:

Pár szóban a barátságról

Kissé elgondolkodtam mostanában, mondhatnám elmerengtem és véleményt alkottam dolgokról. Pár napja ugyanaz jár a fejemben, miszerint létezik-e nő és férfi között igazi barátság...

Pro és kontra, persze mindenki másképp gondolja, én azt gondolom, hogy ez nem létezik. Régebben, mikor még fiatal voltam (úgy általános iskola 8. körül) volt egy fiú barátom. Elérhetetlen volt számomra mint "férfi", talán nem is voltam az esete. Reggelente együtt mentünk többen a suliba (akkor még nem voltak iskolabuszok meg kerítésig közlekedő taxik és elkényeztető apukák), szóval a másik faluba mi páran gyalog mentünk. Sőt jöttünk is. Nem 1 km-ről van szó egyébként, de mindez azért volt jó, mert tudtunk beszélgetni. Ezt a szót már kevesen ismerik, mi viszont élveztük a reggeli friss levegő minden zamatát és nem éreztük úgy, hogy fáradtak lennénk míg oda nem értünk. Óvodától kezdve egy csoportban voltam a fiúval, olyan jól megértettük egymást, szinte mesébe illően. A kamasz kor azért hozott némi változást a kapcsolatunkba. A titkaim csak ő tudta, mondhatni. Tanácsokat adtunk egymásnak, erősítettük egymás lelkét és azt hittem, örökké mellettem marad. Megtartottuk azt a távolságot, amit egy lány és egy fiú között nem könnyű. Én tiszteletben tartottam őt, a választását, a hangulatait, de titkon azért reménykedtem, több is lehet köztünk. Olyan mélységben senki sem ismert mint ő. Még az anyám sem. A középiskola eltávolított minket egymástól. Találkoztunk még a vonaton-buszon szinte minden reggel, de a fontosság egymás számára már nem volt a régi. Én elkerültem arról a helyről s bár még 1-2 alkalommal összefutottunk a városban, az egész már valahogy nem a régi kerékvágásban történt. Idegenül ültünk szemtől-szemben. S féltem. Talán ő is. Mert egymásról szinte mindent tudtunk. Féltünk a visszaéléstől, a túlzott mélységtől, amibe kettőnk kapcsolata torkollt. Mindeközben tudtuk, ez nem egy szimpla barátság. Hiszen én mindig reménykedtem, sajogtam egy árva ölelésért, ő meg túl komoly volt és amikor én voltam a keményebb úgy kimondatlanul, akkor közeledett ő. Furcsa. Egy darabig azt gondoltam, létezik ellentétes neműek igazi barátsága. Már ebben nem hiszek. Talán még azonos neműek közt sem működik. Igazi, odaadó, önzés nélküli biztos nem. 

Több tényező miatt kialakulhat egy barátság. Azonos érdeklődés, társaság, gondolkodás, belső világ, vagy egyszerű szimpátia. Ezen kapcsolatok nagy része rövid életű, mert elsatnyulnak, lényegtelenné válnak. Egyszer csak minden más fontosabb lesz. A napi meló, a pörgés, a család, a kert, a fáradtság, a lustaság és még ezer féle nyűgünk van. De mi is a lényege ennek? Megszűnik valami, ami már nem is olyan fontos. Közömbös lesz. Közönyt kezdünk érezni a másik iránt és váltunk valami másba vagy csak egyszerűen nem hívjuk már fel az illetőt. Azok a személyek, akik kibírják ezt a kört megmaradnak. De csak egy második rosta erejéig. Na ők lesznek azok, akik már többet hívnak és magadnak is eszedbe jut, hogy mi lehet vele és azt érzed, igen 1 húron pendültök. Még talán számíthatsz is rá, ha bármilyen segítségre van szükséged, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez valójában is így van. Inkább talán csak látszat. :( Nem vagyok pesszimista, ez a tapasztalat. Férfi-nő barátság szimplán pusztán csak szexus. Inkább önzés. A férfinek azért, mert jó érzés neki, hogy van nő a másik oldalon. Gondoljatok csak bele! Miből táplálkozhat? Kölcsönös szimpátiából...aha...egy darabig. Titkok megosztása, egészen a mélységekig lelkizés, egymásra számíthatunk szlogen. Igen. Egy darabig.   De ott a mélyben az egyik fél tuti többet gondol a dologról, mint valójában van. Azt gondolja és azt hiszi, hogy mivel ő szinte mindent vagy legalábbis jóval többet tud a másikról, joga van többet is érezni. Az egyik szinte biztos, hogy titokban vágyakozik a másikra, mert kiváltságos helye van a másik életében. Lehet, hogy nem mondja ki szavakkal. Lehet. Azt hiszi birtokba vette a másikat, mert olyan mélyen ismeri és ebből már csak egy pici lépés távolság az ölelés. Szexus. Csupa-csupa szexuális tartalom és vonzódás. Vágyak, melyek birtokolják legalább az egyiküket. A legrosszabb az, mikor kettejük közül az 1ik kapcsolatot létesít. Nem futót, hanem komolyabbat. Már ahogy ebben a világban lehet ilyet. Szóval igen. A "barát" ott marad a másik oldalon és rátör a féltékenység. Egyre többször ad hírt magáról,mert a birtoklási vágy nem engedi el. Némi harag és méreg is keveredik ebbe az érzésbe, s mindezt olyan fondormánnyal, ravaszsággal szövi át, melyek csak azok számára válnak világossá, akik ezt a világot nem 1 szemmel szemlélik. Andersen művész úr rég meghalt...a naivság azonban megmaradt. Mert nekünk, akiknek nem sikerül közelebb kerülnünk a "baráthoz", csak ez maradt. Ármány. Nem nekünk sikerült az, ami a másiknak igen. Nem mi kerültünk közel az áhított személyhez pedig nálunk többet senki sem tudhat róla. De maradunk kedvesek, aranyosak, jó barátok,  hátha egyszer megkapjuk egyszer azt, ami JÁR nekünk. A barátság ugyanis feljogosít rá. Francokat! Egyszerűen csak qrva féltékenység vezérel meg a verseny szellem. Na és a szó: a legjobb barátom. Aha... ha most hallanék erről először, akkor azt mondom rá, ámen. Legyen. Elhiszem. De a nagy betűs nem ezt mutatja. Álca az egész. Ugyanolyan önámítás meg a másik ámítása. Aki nem hiszi,  járjon utána. Érdemes. Bár ehhez a felismeréshez több dolognak kell teljesülnie. Pár éve még én sem így gondoltam. De az élet, ahol és amiben élünk már csak ilyen. Birtokolnunk kell...

Gyűrűk ura

Vannak, akik tudják, hogy ez az egyik kedvenc filmem. Éppen vasárnap este ment a tv-ben az egyik epizódja, amit sikeresen meg is néztem. Lehet, hogy ehhez (nem tudom) kapcsolódóan de az álmom is gyűrűről szólt. Mire nem képes az emberi psziché... összeeszkábálja a valóságot a vágyakkal, jól megkavarja, aztán valami kutyulékot kihoz, amit álomnak hívunk. S hogy mi köze van a valósághoz, a realizmushoz, azt már igazán senki sem tudja. Szóval azt álmodtam, hogy felpróbáltam a maradék 2 gyűrűmet (ami nem köt semmihez azt) és kiderült, hogy egyiket sem tudom feltenni az ujjamra, merthogy ugyebár nem arra lett kitalálva a mérete. Mármint nem a hüvelyk ujjra és nem a mutatóra, sőt nem is a középsőre. Rég nem volt rajtam arany gyűrű, mert annyira nem szeretem, inkább legyen ezüst, de tényleg úgy motivációt éreztem, hogy feltegyem. Lényeg, hogy álmomban próbálgattam is, és hatalmas káromkodásban törtem ki, mert nem volt méretileg jó a többi ujjamra. A gyűrűsre meg ugyebár nem tehetem, mert nem vagyok sem menyasszony (tehát a bal gyűrűs kiesett), sem pedig feleség (így a jobb oldalt is kiütöttem). Márpedig a gyűrűk oda lettek kitalálva. S minthogy szerettem volna végre feltenni de nem jött össze, így kiadtam magamból amit ki lehetett adni. Reggel arra ébredtem, hogy az álmomban lévő esetnek utána járjak. Így hát megkerestem a pillangós dobozom ékszertartójában az arany gyűrűket és próbáltam feltenni. Tényleg nem odavalók, ahova felnoszogattam...no de nem is ez a lényeg, mert azért valahogy sikerült megállniuk egész nap az ujjamon (nem estek le), hanem a lényeg, az esszencia ennek valóságtartalmából szűrendő le. Miért volt ez az álom és mi is a jelentése? Valójában vannak-e benne saját tényleges realista motívumok vagy hülyeség az egész, és tudjam be annak, hogy az este elég időben sikerült elaludnom és túlságosan kimerítő volt a paplan hőmérséklete? Én egyelőre nem tudok dönteni...Az álom azért érdekes a maga valóságában.Egyébként kedvenc bandámnak van egy Gyűrűk ura tartalmú klipje (egy kedves amatőr felhasználó szerkesztésével), amit figyelmetekbe ajánlanék, mert nagyon szép szerelmes szám :)

Nightwish&Gyűrűk ura

Az előbb magamévá tettem az online piac egyik Singer varrógépét, fel vagyok dobva, mert végre elvághatom a gatyám lelógó szárát, függönyt szeghetek no meg a székekre is készíthetek háttámla védőt valami simulós bársony anyagból, amit elméletileg holnap meg is veszek, mert csak később megyek dolgozni. Juppiiiiiiiiiii!!! Bár azt gondolom, ez a csöppnyi idő kevés lesz arra, hogy minden projektemet megvalósítsak, de hajrá... aki nem hátra az előre....:)

Egy hiányomat azért megosztanék (a többől), vártam egy ismerősöm hívását a hétvégén nagyon, ám de elfelejtette létezésemet s nem értem miért, mikor arról volt szó, hogy több mint 1 év után (vagy 2) találkozunk itt Kanizsán. Lehet, hogy nem is volt rám annyira kíváncsi, nem tudom, kicsit azért bánt a dolog. Főleg mert a miértet nem értem. :(

Na elteszem magam holnapra, mert rendetlenkedik a pocakom, lehet némi puszi hiányzik rá és máris jobban lenne. :)

S már csak azt mondjátok meg, miért álmodom sokadszorra az M betűt mint iniciálé??? Hmmm?