A csókok ára

A szerelem két ember győzedelme a titkok felett. Ezt nem valami híres ember mondta, csakis én vallom. Nem valami nagy mondás, de igaznak hiszem. Hogy miért is, azt most nem magyarázom, majd egyszer. Vagy soha. S hogy miért is vagyok ma ilyen filozofikus, tán azért mert ma reggel az éjszakai köhögés után úgy elillant a hangom (egyesek örömére), mint a csuda és még a mostani percig sem tért haza hozzám. Elindultam dolgozni, dolgoztam is 2 órát, de rettentően nyöszörögtem minden egyes artikulálatlan zönge kiejtésekor, s ez még nem is okozott számomra akkora problémát, mint a szemben ülő "vendégeimnek". Kissé vicces volt, igyekeztem is elvégezni ami a feladatom, de a hangom csak nem jött vissza és inkább meglátogattam a doktornőt. Lényeg, hogy nagy felindulásomban (hang hiányában) inkább blogolok. :)

Ha két ember szerelmes egymásba, sőt ezt már úgy érzik nem tudják fokozni és még 1000 másik tényező is stimmel, akkor előbb (vagy inkább utóbb) arra a döntésre jutnak, hogy csókjaiknak aranyos picike virága is nyílik. Egyszer. Aki nem érti, ezt hívják úgy, hogy állapotos lesz a nő. De mekkora ára is van ennek a legféltettebb kincsnek? Igencsak nagy. Már a 9 hónap is elég megterhelő és tényleg nem szeretnék csúnya lenni és egy gyereket, egy kicsi embert pénzben mérni, de muszáj. Mert ugyanis fogyunk. Nem testtömegileg, hanem népességileg. Ennek pedig alap okai vannak. Legfőképp a pénz. A bizonytalanság, a munkanélküliség, a félelem. És még sorolhatnám. Több a betegség is, hiszen a nők többsége manapság már nem vállal olyan fiatalon gyereket, mint rég. Régről beszélek, pedig nem is olyan rég volt. Anyu idejében bevett szokás volt 20 előtt szülni. Ma már kevesen vannak, akik ilyen korban szülnek. Ha mégis, ha tényleg megvan minden, ami jó körülménynek számít, akkor meg arra kell gondolni, mi az, amivel meg tudjuk védeni, meg tudjuk menteni adott problémáktól őt. Esélyt adni a gyógyulásra ha baj van. S most nem mesélnék a rákról, a hirtelen fellépő súlyosabb akkut betegségekről, mert mindenki tudja, hogy a mai világban 2 dolog számít: a pénz és az ismeretség. Manapság sokat hallani az őssejtekről és mivel azt gondolom, kicsit többet tudok e témáról, mint egy átlagos utca embere, azt tudom mondani, én is megteszek majd mindent azért, hogy tartalékoljak őssejteket a gyerekemnek baj esetére. A dolog lényege nem is az, hogy mekkora volumenű ez az egész mind pénzben mind pedig szervezettségben, inkább az a szó számít, hogy esély. Esély a gyógyulásra. Egyébként 2002-ben vezették be ezt a találmányt a köztudatba és ha jól tudom 2009-től alkalmazzák a köldökzsinór-sejtek (szövet) mintavételét is. Sokat tehetne Magyarország is a népesség növekedéséért és most nem is a gazdasági-politikai körülmények rendbetételére célzok, hanem bizonyos törvények átalakítása is rengeteget tehetne ennek elérésében. Ha mondjuk itt is engedélyeznék a születendő gyermek nemének kiválasztását olyan családoknál, ahol öröklődő betegségek állnak fent stb...nem akarok ebbe belemenni, mert sokat tudnék erről beszélni.

Az őssejteket mellesleg 3 féle módon értelmezhetjük: 

1. pre-embrionális (ilyen pl: a lombik-módszernél alkalmazott mintavétel)

2.köldökzsinór őssejtek

3. felnőtt korú őssejtek

Lehet, hogy szakmai nyelven nem így hívják őket, de lényeg amit írtam. A 2-es típusú a leghatékonyabb és képzeljétek el ezek a sejtek metaformok. Olyan, mint amikor egy nő beköltözik a férfi lakásába. Alkalmazkodnia kell a környezethez, ha azt akarja, hogy stimmeljen 2 különböző egyéniség és ne legyenek kiugró súrlódások. Na persze ezt nem egészen komolyan mondtam :) Lényeg, hogy a köldökzsinórból levett sejtek a későbbi felhasználáskor mikor beültetik az ember szervezetébe, olyan szövetté alakul, amilyen szövetbe ültetik. Ha a májba, mert az a beteg, akkor májszövet lesz. Ha az izomba akkor izomszövetet épít magából és így tovább. Elképesztő, nem?

A szüléskor levett őssejteket szigorú szabályok szerint elszállítják a központba, ami tudtommal Belgiumban van egy betonbörtönben. Nem börtön a maga értelmében csak érzékeltetem az épületet ezzel a szóval. Ott bizonyos vizsgálatok elvégzése után -196 Celsius fokon hűtik folyékony nitrogénben. Egyébként maga a minta egy fémkazettában van, melyben számszerűleg pontos adatok állnak rendelkezésre az őssejtek darabszámát és minőségét illetően. A legbiztosabb körülmények között vigyáznak ezekre a drágakövekre ott és ha kell, mert szükség van rá, bármikor az adott helyszínre tudják szállítani. A szülésre már ott kell lennie az őssejtet tároló tasaknak és tartozékainak, mert ez a legjobb pillanat arra, hogy bebiztosítsuk gyermekünk "egészségét". Vizsgálatok bebizonyították, hogy ezek az őssejtek legszívesebben a csontokba, izmokba épülnek be, de az idegek között is építő munkát végeznek. Ez a folyamat (az őssejt levétel és tárolás) nagyon drága, kevesen engedhetik meg maguknak, de az ember olyan, ha valamit nagyon akar, azért mindent megtesz. Na ilyen vagyok én is, úgyhogy van miért dolgozni és tenni. Mellesleg az sem mindegy, hol adunk életet a picinek...fogadott orvos, kórházi és alternatív szülés, mind-mind horribilis pénz. Azt mondják Magyarország erre szakosodott legtutibb kórháza a régi MÁV kórház (most Honvéd), ahol mindenféle módszer már a rendelkezésére áll a szülő nőnek és úgy is vannak felszerelve műszerileg, hogy nincs párja kis hazánkban. Sokan mennek Pécsre is, mert azért a születő babák 9%-a koraszülött és sajnos kevés az olyan kórház, aki az ilyen esetekre igazán fel  van készülve. Ott azért van koraszülött intenzív is és 24 hetes kortól minden szinten el tudják látni a babákat. Ja és ha egyszer én is gyarapíthatom a népességet ezen szempontból, akkor 2 vágyam biztosan van már. 1 hogy apukás szülés legyen és 2 hogy kenguru pózba tehessem a babát gyorsan. Azaz teljes meztelen testemre fektethessem a babát, majd mikor betakarom magammal együtt, akkor ott pihegjen a mellkasomon és hallja a szívem nyugtató szorítását, hogy mennyire szeretem.

Butterflys

Nem sokkal 1 hónappal ezelőtt kaptam egy ezüstös pillangó formájú fülbevalót. Nyakláncom már van ugyanebből a szériából, s bár nem látszott úgy hirtelen, de tényleg örültem neki. Bár bevallom őszintén, mikor a kis ékszerdobozt megláttam (csakis a méretéből adódóan) első gondolatom más volt. Mármint hogy más van benne. Nem is mondanám, hogy ez csalódás volt, hogy nem az volt benne amire gondoltam, mégis-mégis valami megmozdult bennem. Nyilván ez csak pár másodperc erejéig tartott, de volt. A lényeg nem is ez, hanem a tény: azóta ki sem vettem a fülemből ezt a pillangót. Hozzám nőtt. Ki tudja miért vagy miért sem, valamilyen módon azért mégis nagy szerepet tulajdonítok neki, hiszen onnan jött, ahonnan jönnie kellett. Nem muszájból, hanem saját akaratból. S én méltónak kell legyek a viseléséhez. Annyi mindenben változtam már, olyan dolgokat teszek és olyan érzések kavarognak bennem, mint még soha. Lehet, hogy a korral jár, nem tudom, de foggal-körömmel küzdök az álmokért. Az álmokért, melyek éltetnek. Nem hiszem, hogy nekem nem jár a boldogság, nem hiszem, hogy ennyi negatív történés után még mindig nem sikerül a csillagokba kapaszkodnom. 

Kizárt!

Kovács vagyok, az életem kovácsa. Én irányítom, én terelem. Terelem és kovácsolom a szerencsémet vagy a boldogtalanságomat. De ember kell legyen a talpán, aki életem mozzanataiban, a genetikámban, a tulajdonságaimban lévő lyukakat befoltozza. Nem vagyok könnyű eset. De annyi szeretet van bennem, annyi odaadás és érzékenység...őrült ragaszkodás...És szeretem azt a valakit, aki napjaimat, a fáradt és nyűgös korszakaimat átéli velem, sokszor megsimogat, ha látja, teljes káosz a lelkem. Nem érti még, én miért sírok többet mint az átlagember, de majd megérti. Megérti, ha olyan mélységekbe ereszkedik alá, ahol eggyé tud lenni velem...és én már nem félek, hogy egyetlen gombnyomással tönkreteheti mindazt, amit valaha is felépítettem. Tudnia kell, megérteni mindig más, mint átérezni. Az ész soha sem éri fel a szívet. Acélos koronája az észnek sok mindent elbír, de soha nem győzhet. Soha sem lehet bátor, gyarló, hazug vagy épp szerelmes. Az észben nincs meg a méltóság. A szív adja a kitartást, az alázatot, az önfeláldozást és a könnyeket is. Nálam így van. Ne magyarázz nekem olyat, amit nem ért a szívem! Felesleges...Inkább takarj be két karoddal, vigyázz rám s én százszorosan betöltöm életed kosarát fénnyel és bársonyos meleggel...

Költözés(ek)

Lustaságom (vagy nem), de nem bírtam blogolni megint jó ideig. Bár azt hiszem így sincs sok olyan percem, amikor azt tehetek, amit szeretnék, mert egész nap meló, aztán itthon a házimunka s mire észreveszem magam, hogy a Muszáj dolgokkal foglalkoztam, eltelt a nap és már csak aludni van erőm. Nem sajnálkozás, sem nem önsajnálat, csak mégis...élet vagy nem, inkább vágyakozás arra, hogy lesz egyszer így se.

Az iroda felcuccolva, immár péntek este összeraktuk 1 kocsira és túl a város másik felén parkolt le. Hétfőtől hosszított nyitva tartás, szombati beosztás is és még több bonyolultság. De nem baj, most csupán hangosan gondolkodom. Mindent be kell vállalni azért, hogy munkahelyünk legyen és lehessen dolgozni, ebből pénzt tenni az asztalra, mert e nélkül nem lehetnek vágyaink, álmaink, csupán egy füstkarika ami úgy elszáll, hogy soha nem érinthetted meg.

Most éppen végeztem a mai főzéssel és a friss kávémat kortyolgatom, ezt is szinte orvosi utasításra, hiszen a műtétem napján reggel, mikor mindenki izgul és a szíve hevesebben ver a félelem miatt, nekem akkor is 77/60 volt a vérnyomásom és a nővér elcsodálkozva jegyezte meg, hogy én még hogyhogy élek?! A műtétem egész jól sikerült, túl vagyok az újrajárás fájdalmain, s bár még nem az igazi, vannak némi késszúrásnyi heves epizódok a lábamban, de bírom és nyelem. 3 hónapot mondott az orvos, hogy mindez elmúljon, most még csak 1-nél tartok.

Elég jól megváltozik a napi beosztásom holnaptól, reggel 20 perc séta, este úgy szintén, s nem is ezzel van a gondom, hiszen Pécsen is gyalog közlekedtem le a napi 5-6 kilométeremet, hanem azzal, hogy majd összefolynak a napok, meg kell szokni mindent, ami új és más, mint a rutin. Most kell meghúzni, dolgozni fogok lelkesen és sokat, mert a gyed nem valami nagy, inkább szájbetömés, a gyes meg egyenesen a pelenkára sem elég. Ja most nem kell azt hinni, hogy bármi (bárki) is útban van (sajnos), csak ez lebeg a szemem előtt. Az, hogy ha egyszer végre odáig jutok, akkor ne kelljen alapvető dolgokat megvonnom a picitől, ne kelljen úgy ébrednem reggel, hogy nem tudom mi lesz. Ez a világ ugyanis erről szól. Bizonytalanság, reménytelenség, elkeseredettség, nélkülözés, sóvárgás és hatalmas adag félelem. Én is tele vagyok mindezzel. Ami mégis most lelkesít az, hogy megtaláltuk (remélem többes számban beszélhetek) azt a leendő otthont, ami közös életünk mentsvára és egyben építőköve, meleg zuga és szeretetteljes kuckója lesz. Sokat nem mesélek róla, mert elmondhatatlan szavakkal  az az érzés, ami bennem van a költözéssel kapcsolatban, de higgyétek el, tele vagyok várakozással és olyan mértékű motivációval, amit rég éreztem. Talán tizensok éve. Nagyon szép házacskát találtunk a belvárosban, ám mégis csendes helyen. 2 és fél szoba, nagy konyha szép konyhaszekrénnyel, bordó fürdőszoba káddal :), kamra, terasz, kis kert, udvar, garázs meg minden, amit elképzeltem egykor. Talán novemberben beköltözhetünk, annak is az elején...sok-sok tervem van, hiszen a szülők még nem ismerik egymást és én szeretném őket az új házban összehozni egy kis ebéd melletti ismerkedésre. Jöhetnek végre a barátok és a család hozzánk....:)

Nem mondom, hogy nem félek, van mikor a félelem egerei jól összerágnak és én nem tudok ellene tenni semmit, nincs olyan mérgem, amivel el tudom űzni magamtól ezen ellenségeket. Képtelen vagyok   csak a pozitívat magam előtt látni, túl optimista szemlélettel nem rendelkezem s nem hiszem, hogy álomvilágban élek, mint ahogy ezt megjegyezték. Kicsit be kell csapnom magam azonban, hogy nap mint nap erősen ébredjek és az esti könnyeim felszáradjanak. Kissé groteszk a mondat, de már szinte jobb vagyok, mint Andersen. Csak a mesék vége hiányzik belőlem, "itt a vége, fuss el véle"...ezt még nem tudtam magammal elhitetni. A mesékre szükségem van. Életben tartanak. Ez a hazug hit...