Nem sokkal 1 hónappal ezelőtt kaptam egy ezüstös pillangó formájú fülbevalót. Nyakláncom már van ugyanebből a szériából, s bár nem látszott úgy hirtelen, de tényleg örültem neki. Bár bevallom őszintén, mikor a kis ékszerdobozt megláttam (csakis a méretéből adódóan) első gondolatom más volt. Mármint hogy más van benne. Nem is mondanám, hogy ez csalódás volt, hogy nem az volt benne amire gondoltam, mégis-mégis valami megmozdult bennem. Nyilván ez csak pár másodperc erejéig tartott, de volt. A lényeg nem is ez, hanem a tény: azóta ki sem vettem a fülemből ezt a pillangót. Hozzám nőtt. Ki tudja miért vagy miért sem, valamilyen módon azért mégis nagy szerepet tulajdonítok neki, hiszen onnan jött, ahonnan jönnie kellett. Nem muszájból, hanem saját akaratból. S én méltónak kell legyek a viseléséhez. Annyi mindenben változtam már, olyan dolgokat teszek és olyan érzések kavarognak bennem, mint még soha. Lehet, hogy a korral jár, nem tudom, de foggal-körömmel küzdök az álmokért. Az álmokért, melyek éltetnek. Nem hiszem, hogy nekem nem jár a boldogság, nem hiszem, hogy ennyi negatív történés után még mindig nem sikerül a csillagokba kapaszkodnom.
Kizárt!
Kovács vagyok, az életem kovácsa. Én irányítom, én terelem. Terelem és kovácsolom a szerencsémet vagy a boldogtalanságomat. De ember kell legyen a talpán, aki életem mozzanataiban, a genetikámban, a tulajdonságaimban lévő lyukakat befoltozza. Nem vagyok könnyű eset. De annyi szeretet van bennem, annyi odaadás és érzékenység...őrült ragaszkodás...És szeretem azt a valakit, aki napjaimat, a fáradt és nyűgös korszakaimat átéli velem, sokszor megsimogat, ha látja, teljes káosz a lelkem. Nem érti még, én miért sírok többet mint az átlagember, de majd megérti. Megérti, ha olyan mélységekbe ereszkedik alá, ahol eggyé tud lenni velem...és én már nem félek, hogy egyetlen gombnyomással tönkreteheti mindazt, amit valaha is felépítettem. Tudnia kell, megérteni mindig más, mint átérezni. Az ész soha sem éri fel a szívet. Acélos koronája az észnek sok mindent elbír, de soha nem győzhet. Soha sem lehet bátor, gyarló, hazug vagy épp szerelmes. Az észben nincs meg a méltóság. A szív adja a kitartást, az alázatot, az önfeláldozást és a könnyeket is. Nálam így van. Ne magyarázz nekem olyat, amit nem ért a szívem! Felesleges...Inkább takarj be két karoddal, vigyázz rám s én százszorosan betöltöm életed kosarát fénnyel és bársonyos meleggel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése