Tegnap hallgattam Havasi Balázs zongorajátékát, s bár már régóta szeretném magamévá tudni a hangfelvételeit, még mindig nem sikerült megvalósítani a tervemet...találtam egy dallamot ami nagyon tetszett, így lett a mai blog címe Alone. Majd belinkelem a bejegyzésem végén a felvételt.
Szóval azért nemcsak ez az egyetlen oka, hogy ez lett a mai cím...aki ismer, tudja, hogy több szálon vannak összekötve a dolgaim a lelkemben, sok mindenre tudok asszociálni egy-egy lélekérintővel kapcsolatban a saját életemen által. Na ez most jó érthetetlen gondolat volt az idegeneknek.
Ma rájöttem, hogy amit álmodtam az éjjel azt nem szabad engednem megvalósulni és riadtan most ott állok, hogy ez ellen tegyek. Minden fogyókúrára és változásra azt mondjuk mi emberek, hogy "majd holnaptól", én azonban nem fogok várni, hanem azt mondom "mától". Az álmom nem olyan bonyolult és szerintem egy normál embernek is könnyen értelmezhető, nem kell ahhoz pszichológusnak lennie, hogy értse vagy egyáltalán felfedezze a tartalmat. Hasonlót sajnos már álmodtam anno pár éve is, mikor beteg voltam és rendszeresen jártam szakembernél, fogalmazzunk így. Akkor az álomfejtés minden egyes mozzanatát értettem és a valóságot tükrözték azok a képek melyeket akkor sűrű izomrángások közepette feszített rám az éjszaka. Az akkori álmom az volt, hogy volt egy hatalmas torony tele vízzel. Én néztem fel, még feljebb, egészen a csúcsig és amint szemem a torony tetejéhez ért, hatalmas robbanásokkal törtek ki az ablakok és zúdult a toronyban lévő víz felém. Én futottam, mint még soha és nem volt erőm még sírni sem. Szárazan könnyeztem.Fájt. Futottam, rohandtam, túl a falu másik végére és a hatlmas víz csak úgy zúdult utánam. Szilánkok mindenhol. Én pedig futottam. Az életemért.
Igen, ez amit megálmodtam, valósággá vált, persze nem ilyen fizikai valósággá...de új életet kezdtem. Elmentem, elfutottam és a semmiről újrakezdtem. Nehéz volt. Most sem gyógyultam ki a sebeimből még. Megismerni valakit hosszú folyamat és szilánkokkal jár. Újra járni tanulok. Járni egy olyan úton, amit elém szabtak és bár rengetegszer elesem én mégis újra próbálok felállni. Nem könnyű másvalakivel együtt élni, más tulajdonságaihoz igazodni másél évtized együttélés után. Mikor már azt is tudtam egy kézmozdulatból, hogy mi a következő mozdulat... nem tudok már olyan légiesen és könnyen idomulni, mint rég. Nem vagyok már olyan fiatal és nem vagyok már olyan könnyen kezelhető. Karcos vagyok. Védekezem a csapások ellen. Mint a madár, kinek csőrében szalmaszál van de a lelke heges. Félek. De harcos vagyok és nem adom fel. Soha. Erős leszek és kitartó. Nem hátrálok meg semmi elől. Ha kell, hát jöjjön újra az "egyedül", azt is kényt5elen leszek elviselni, az a jóslat, ami fekete fátyolként nehezedik a jelenemre, mert valaki azt mondta "nekem csak a verseim maradnak, ők lesznek a gyermekeim". Remélem nem. Mert ha csak addig élek, hogy egyetlen kislányom lesz aki az én méhemből születik, még ha nem is lesz senki azt mondja nekem, hogy "feleségem" vagy "párom", akkor is azt mondom, volt értelme itt lennem.
Azt mondják, mindenki pótolható. Kívánom, hogy akinek nem tudtam az lenni, akivé szeretett volna változtatni vagy akinek meg tudtam volna felelni, az legyen nagyon boldog. Nem mindig van olyan, mint akit elképzelünk. Nem mindig értjük, hogy az együttélés miért jár gubancokkal. Nem mindig sikerül azt adni, amit szeretnénk. A sikertelen kapcsolatoknak 2 fajtája van:
1. Megfelelnénk a másiknak, de nem szeretünk eléggé. Vagy már nem is szeretünk. Ekkor szoktunk választani egy 3. személyt.
2. Nagyon szeretünk de a másiknak nem tudunk megfelelni.
Visszatérve a mostani álmomra, leírom de nem kommentálom, mindenki vitázzon magával, hogy kinek mi jut eszébe erről:
Nagy hassal állok a szoba közepén, idilli hangulatban vagyok. Arra gondolok, hogy nemsokára már a gyerekszoba lesz az életem közepe. Hirtelen ahogy kinézek az ablakon látom, hogy szakad a hó és iszonyúan elkezd fújni a szél. Jégdarabok szakadnak az égről és beszakítják a tetőt. Sikongok. De egyedül vagyok. Nincs otthon senki, aki segítene vagy megvédene minket. Félek. Hirtelen hideg lesz.Fázom. Nem is magammal foglalkozom, hanem a babával a hasamban. Takarót keresek, hogy legalább őt védjem. Egyszer csak nyílik az ajtó, de nem látok senkit. Meg vagyok rémülve. Bejött egy nagy fuvallat és nem bírok megállni a lábamon. Kiabálok. A fuvallat pedig mint egy erőszakos kéz tol kifele az ajtón. Nem tudtam bent maradni a lakásban. Mennem kellett. Messze, messze üldözött a szél. S mire a fáradtságtól kimerülve elaludtam és felébredtem, egyedül voltam. Valahol a semmi közepén. Árva egy magam. A hasamban a babával...
Na ennyi. Nem hiszem, hogy komment kellene ehhez, sem a jelentéséhez. Sokan azt mondják, az álomok értelmetlenek. Ne is foglalkozzunk velük. ez hülyeség. Minden álomnak jelentősége van. S én nem hagyom, hogy ez az álom bármilyen szinten is realizálódjon. Inkább teszek ellene. Most és nem holnap. Bízom benne, lesz még erőm valahol a mélyebb tartalékaimból. Változni és változtatni az életemen. Magamon. Hogy szeressenek. Hogy kiérdemeljem azt, hogy szeressen. Hogy ne kelljen átélnem újra azt, amit már átéltem. Lehessek valakié,... valakié úgy, hogy ne kelljen feladnom magam, ne kelljen teljesen mássá válnom, mint ami vagyok. Ne legyek saját magam önfeláldozója az önzetlen szeretet jegyében. Kaphassak annyit, hogy magam adhassam. Ne tartozzak a 2. csoportba, akik szerettek de nem tudtak megfelelni....
S most jöhetnek a találgatások...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése