Egész jó volt a Pokolgép koncert, bár azt gondoltam többen lesznek. Elvesztettem a szűzességemet is :), na persze igazából már régen. Ám nem is erre céloztam, hanem hogy sörös pohárral a kezemben nemigen láthatott a nagyvilág engem ilyen nyilvános helyen... hát ez is megtörtént. Kicsit hiányérzetem volt, nem tagadom, mert szerettem volna ha igazán ketten élvezzük a zenét munka nélkül. Na úgy még nem voltunk. Illetve régen. De talán majd egyszer.
Hazaérve ágynak estem, olyan álmos voltam, hogy szó szerint kidőltem a sorból. Legközelebb igyekszem edzettebbnek tűnni, ez most nem jött össze.
Újkabb próbatételekre hívott és naponta hív is a világ, sokszor veszekszem a sorssal, hogy miért és miért nem hagyja már abba az örökös csatába indítást és hagy békén egy kicsit megnyugodni. Választ soha nem kapok persze. Mert nincs is. A napok lelki hidege ellen csak pár dolog hat, ilyen a kinti szinte tavaszi időjárás a maga 10 fokával. Csodás, mikor érzem a hátamon a sugarakat, mintha megcsiklandoznának, hogy "kelj fel, neked ez a dolgod, küzdened kell, nem szabad feladni. Mert egyszer meglesz amit szeretnél, eljön amire vársz".
Ezt leírni könnyű, meghallani is, de megtenni már nem annyira. Mindig vannak olyan napok (és a mai is az), amikor elérem a saját határom és kifakadok. Vannak holtpontok és nem szégyellem, ilyen vagyok. Nem tudom már magamban tartani, ha fáj. Nem mindig sikerül.
Holnap van némi itthoni munkám a neten, de igazából a szerdát várom, abból is az estét. Ugyanis fini vacsorát főzök. Az előbb a fő fogást már kitaláltam, már csak a desszert van vissza. Forog az agyam, mint a szélkerék, szeretnék valami olyat, ami kicsit különleges ám mégis fogyasztható. A miértjét ne kérdezzétek, nem publikus.
Anyu szülinapja is nemsokára lesz, azon is töröm a nem létező agyam... Ja és magamba kell verni egy kis tavaszt, meg odakintre is, hogy elmehessek végre a parkba, a szabad levegőre és egy padra leülve végre alkotni tudjak. Szóval küldjetek napsütést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése