Martini(is)

A várakozás pont jó arra, hogy blogírással eltöltsük az időt. Mert hogy idő van az biztos. Én azért reménykedem, hogy a Debrecenből való hazaérkezés nekem elmondott (beetetett) időpontja mégis csak előbbre tolódik, hiszen egész nap az estére készülök. Rég nem látott kedvesem érkezik végre valahára és én elterveztem sok dolgot amivel meglepem. Így kezdjük szépen sorjában a leírást. Kaja. Ez a varázsszó szerintem minden férfinak. Az enyémnek meg főképp. Nem mintha sokat enne, inkább csak szereti a különleges és jó ízeket, ami azért jó, mert én meg szeretek főzni. :) A cica egyébként most is a hátam mögött ül a székemen, nem hagy egy percre sem egyedül. :) Na szóval. Tegnap este a lányokkal elmentünk martinizni, mert néha össze szoktunk jönni és legurítani némi kis "a" betűvel kezdődőt, kibeszéljük magunkból a dühöt és azokat a napi élményeket amikkel tele lett a hócipőnk. Jó is ez, sokat mosolygunk és közben kicsit erősebb is lesz a kapcsolatunk. Én szeretem őket, eléggé hasonlítunk, egyikünk sem az a fellengzős, ki ha nem én típus, mindannyian egyszerűek vagyunk. Könnyedén tudjuk megosztani a gondolatainkat, nem kell bonyolultan fogalmazni, csak a frankót mondjuk el. Ezért néhányan irigykednek is, de ez legyen az ő bajuk. A hely, ahova járunk erre pont alkalmas.:) Szal tegnap 2 martinit sikerült is betolnom magamba, ami azért húzós, mert egész nap próbáltam fogyókúrásabban étkezni, inkább csak folyadékot nyeltem be. Nem mondom, hogy meglátszana rajtam (egyik sem), de azért jótékony hatása miatt gyorsan elaludtam. Ostromoltam is magam emiatt reggel, hiszen fél 9-kor ébredtem és akkor már rég a konyhában akartam lenni :( Elterveztem a menüt, persze némi gixer közbe is jött szokás szerint, de megoldottam. Menü a következőképpen alakult:

1. paradicsomleves tésztával (Olaszországból való parapüréből), icipici bazsalikomos tojáshabbal

2. zöldfűszeres rizs

3. sajttal és sonkával töltött szelet husi, félbehajtva nem tekerve

4. flekken (előre bepácolva)

5. rántott gombafejek

6. rántott hagymakarikák

7. tojássaláta némi sajtkockával

8. Az elmaradhatatlan somlói galuska aszalt áfonyával mazsola helyett

Na remélem, éhesek lettetek, ellenben velem, aki már úgy be van telve az illatoktól, hogy inkább Jégert kortyolok (azt mondják az jót tesz a gyomornak). És persze mindez még nem is minden, hiszen sógornőmmel megbeszéltem egy kis hajfodrászatot. Kora délután náluk újabb hajsimítás következett be, vagyis megint sima a hajam és ráadásul szépen ki is sminkeltem magam. Mondaná az ember, még magamra is alig lehet ismerni. Mindezt most lefolytom egy kis bloggal, mert várni nagyon szörnyű, csaknem akarnak menni a percek. Eddig Nightwisht hallgattam, ami elég volt ahhoz, hogy 3 kávé után még jobban felpörögjek. Most aztán győzzetek lelőni! Na de az est fénypontja még hátra van, hiszen párom még nem érkezett meg, bár folyamatosan beszélünk telón (furcsa hogy csak én hívom), cica a hátam mögött, zene meg ordít. Ezzel (utóbbival) adós vagyok a háztömb többi lakójának, hiszen aki a zenét szereti, rossz ember nem lehet (és ez rájuk is fér) :)

Holnap megint meló, nem is akarok belegondolni, inkább azon filózok, hogy meg kéne venni már azt a varrógépet, amit szeretnék, mert soha nem lesz, ha nem szánom rá végre magam. Na mindegy. Visszatérve a dolgokra, 2 napja este rám jött az írhatnék megint és nem más kerekedett ki belőle mint egy vers. Talán belelendülök és újra a régi leszek ebben a tekintetben. Egy a baj, pontosabban azért nem írok verset mostanában, mert annyira leszív a meló, hogy sokszor úgy érzem este magam mint egy zombi, akinek 4 feje van. De tényleg. Alig várom, hogy a súlyát vízszintesbe helyezzem. Múltkor is hazajöttem és valahova menni akartunk. Ehhez ugyebár másik ruha kellett. Odamentem a szekrényemhez, mert kigondoltam előtte, hogy mit veszek fel. Elkezdtem keresni és azon vettem észre magam, hogy kutatok-kutatok, de nincs a kezemben semmi. Megálltam a szekrény előtt és magam elé bámultam percekig. Ott álltam, mint egy darab lótúró és nem tudtam miért mentem oda a szekrényhez. Hangosan megkérdeztem magamtól, most mit keresek itt a szekrénynél?

Azt gondolom, ezt nem kell kommentálnom. Most inkább mivel még ma van és nem holnap el is búcsúzom és elmegyek egyet pihizni amíg a szerelem megérkezik.

Repülj (haza)...

Ma egy dallal kezdeném amúgy kedvtelésből no meg mert...

S miután megalapoztam az olvasáshoz és magamnak az íráshoz a hangulatot, elmesélem, hogy sikeresen magamévá tudtam a pénzügyi szolgáltatást közvetítői hatósági OKJ vizsga oklevelét. Vagyis még fizikailag nem kaptam meg, de tegnap Pesten túl lettem rajt. Újabb papírfalattal gyarapodott a gyűjteményem ami a doksikat illeti. :)

A nap fő teendője a munka volt, elvileg szabin lettem volna takarítás céljából, de be kellett mennem, mert az alap fizum vajhmi kevésnek bizonyul amennyiben némi jutalékot nem szedek össze. És természetesen ez csak akkor lehetséges, ha a szabadság helyett az időmet az irodában töltöm és nemcsak korlátozott efik szolgáltatását kapcsolom vissza, hanem új szerződésekkel is gyarapítom a statisztikám. Szóval ez olyan muszáj dolog, hiszen sok tervem van, ami nem kis gempa mennyiséget igényel. Nagyon szeretnék már új lakásba költözni, mert szükségem lenne egy kis élettérre, vagyis egy kicsit nagyobbra mint ami most van. Persze nem vagyok elégedetlen a mostani helyzettel, de az embert legalábbis engem mindig is a céljaim és az álmaim vittek tovább és ezek éltetnek akkor is, amikor a hétköznapi csúcsfeszültségem már olyannyira szorítja az agyam, hogy legszívesebben elmenekülnék ebből a magyar világból. Emellett még az is ott van, hogy megint és újra és újra előjönnek azok a mély vágyaim, melyekkel kénytelen vagyok szembenézni. Gondolok itt a családra, főként a babára, akire olyan nagyon áhítozok. Csak még nincs itt a megfelelő alkalom egyesek szerint. Vagy nincs hozzá motivációja annak, aki igazán tudna nekem segíteni ebben. Hallottunk már Szűz Máriáról, na de én egyedül ehhez kevésnek bizonyulok. :) Ezen elgondolásom vihetném tovább azzal a félmondattal, amiből aztán tuti egy oldal kerekedne (de nem untatok senkit ezzel inkább), hogy sorolhatnám az akadályokat, melyek meggátolnak boldogságom kiteljesedésében. Furcsán hangzik azoknak, akik jól ismernek engem, hogy nem vagyok annyira a túlon túl kötöttség híve, de rájöttem, én mégis az a fajta vagyok, aki akkor érzi igazán jól magát, ha kimondhatja azt a szót, hogy "férjem". Valahogy biztonságérzet növelő és egyben olyan felemelő érzés ez, melyet semmi mással nem lehet pótolni. Azt is tudom, hogy nagyon család-meleg szerető nő vagyok, aki szívesen és tényleg odaadással teremt(ene) meg mindent azért, hogy szebb és jobb legyen az az élet, amiből csak egy van. Másképp látok dolgokat amióta megtörtént velem a magánéleti válság és megváltoztak a körülményeim. Igyekszem odafigyelni a másikra és mélyebb, erősebb sugarakkal elárasztani a másikat. Szeretnék egyszer én is lenni valakinek az egyetlen és igazi. Ez minden vágyam. A legfőbb. Mert ebből jön minden más. Szeretném, ha egyszer úgy fognák meg a kezem, hogy igazán engem akarnak és arra vágyom, hogy azt mondhassam a kislányomnak majd, hogy igen, küzdöttem, megküzdöttem és révbe értem. Valaki rám talált, megtalált, szeret és nem enged el. Vigyáz ránk, küzd, harcol értünk és igen, ő az apukád. Ő az, aki engem választott és vezet minket. Mert mi vagyunk számára legfontosabbak a világon. 

Nemrég olvastam egy mesét Pilinszkytől, mert bár ő a kedvenceim egyike és nagy költőnek vallom őt, nemcsak versekkel szédítette meg a magyar irodalmat, hanem tanulságos más jellegű és formai alkotásaival is. Én nem kívánom tartalmilag elemezni a már említett művet, mindenki úgy tegye magáévá, ahogy neki a legjobb. Érdemes elolvasni! Amit én magamnak eltettem ebből az, hogy sok pillanatot, lehetőséget elszalasztunk. Mert félünk, mert a megszokásokhoz ragaszkodunk, mert azt gondoljuk, hogy a boldogság az valami elérhetetlen misztikum. Vagy mert nem vagyunk nyitottak. Vagy mert sokat csalódtunk. Netán akadályokat gördítünk saját magunk elé és szeretjük is őket megmagyarázni. A sors ellen azonban nem érdemes látszólag küzdeni. Csak egy bizonyos pontig. Aztán oda lyukadunk ki, hogy lekéstünk valamiről. Valamiről, ami az életet jelentette volna. 

Hát olvassa mindenki, aki kicsit is szeretne elmerülni a gondolatokban:

Pilinszky János: A madár és a lány

Ehhez találtam egy nagyon szép videót is ugyanezen az oldalon, ezt is ajánlom figyelmetekbe de csak a mű elolvasása után, mert addig nem értitek meg az egészet.

Ezekkel a szépségekkel kívánok jó éjszakát nektek!

Bibione emlékei

Biztos vannak, akik hiányolták a napi blogos soraimat, bevallom, néha én is így voltam ezzel az egésszel...hiányzott az írás. Bár tényleg én vagyok ebben a hunyó, hiszen minden a világon csupán akarat kérdése. Eléggé megváltozott az életem mióta itt élek újra Zalában, egészen könnyedén sikerült is a beilleszkedés már ami azt az utálatot illeti, amit e városka táplált bennem. Ám idővel vagy idő előtt rájöttem, nem volt miért is szeressem ezt a helyet anno...most már van és ez a fontos. Nem bántam meg, hogy fél év Pécs után visszatértem, bár azért megemlítendő az a sokféle embertípus, amit Isten kiengedett a karámból. Na már bocsánat, senkit sem akarok megsérteni eme félmondattal, de mindenki találkozott már ilyen fajtával. Nem ecsetelem a tulajdonságokat, melyek rusnya ékszerként virítanak eme emberek homlokán, de talán jó néhányukkal találkoztam már a munkám során itt Kanizsán. Sosem unatkozom (ez szolid kifejezés), úgy fel szoktak rántani, hogy csak na. Na de nem is erről akartam volt mesélni, hiszen egy szép nyaraláson vagyok túl, ugyanis Olaszországban voltunk, pontosabban Bibione aranyhomokos tengerpartján pihenni. Olyan hamar eltelt ez a kis idő és én még mindig úgy érzem (vagy megint) (1 nap meló után), hogy elegem van és fáradt vagyok. Reggel 3/4 8-tól este 6-ig azért nem kis falat ez a mókuskerék...:( Na de megint nem sajnálkozni akarok, hanem némi benyomásomat továbbítandó elmondani milyen is volt az 1. közös vakációs együttlétünk (amit hamarosan egy kis különléttel meg is spékelünk). Hosszú út volt, míg odaértünk, de tele voltam kíváncsisággal és ez elütötte az időt. Több száz ember nyomult az éjszakai utcák shoppingos bódéi közt, én még ennyi embert életemben nem láttam egy területen bolyongani. Még hogy az embereknek nincs pénze...na persze...

Sok éve nem voltam a tengerparton már és nagy élmény volt újra megmártóznom a friss tengerben. Jó meleg volt (fázós lábú nyulaknak ez felülmúlhatatlan és szívderítő ) nem beszélve a forró homokról, ami szinte égette a talpamat. Szóval (na ne higgyétek, hogy mindent elmesélek :D), volt vagy 40 fok és én naggggyon élveztem :)

Jártunk Velencében (hajóval), gondolába nem szálltunk mert 100 eurót nem adok érte :(, fagyiztunk isteni finomakat, vásároltunk (cak picit, mert ugyebár ahol nők vannak, ott vásárolni is kell :)), sokat aludtunk (ja és mindezt az ottani kötelező sziesztára fogtuk), ettünk pizzát, spagettit, pisztrángot meg fincsi sajtokat, dinnyét naná, meg piacoltunk, bicajtúráztunk és vége is lett. Persze mindezt nem ilyen hamar csak most nem írok többet. Majd mindig tálalok egy cseppet nektek az élményeimből. :)

Mára néhány kép, a többit megtaláljátok facebookon egy külön fotós mappában, ott lehet kommentelni. Persze itt is, csak ide nem töltök fel 103-at. Ja és csak azért van ennyi képem is, mert könyörögnöm kellett a művész úrnak, hogy adjon már párat nekem is, hiszen közösen mentünk nyaralni, vagy nem? :) Egyébként van ám még, de lusta átrakni a megosztott mappánkba és mindig rá kell várnom, hogy feltehessem valaha is. Szóval várjatok ti is! Ha már nekem is kell. Waiting, waiting for...