Ismét itt vagyok, bár nem sok humorom van az íráshoz. Olyan érzésem van, mint amikor összeszorítja egy satu az agyam még megmaradt zsigereit. Péntek van és hála, hogy most 4 olyan nap jön, amikor pár óra pihenést is magaménak tudhatok így a 3 hét abszolút tanulás után. Nagyon örülök, hogy vége lett a börtönnek ott Pesten, egyszerűen tényleg úgy éltem meg, mint egy rabságot. Reggel 9-17-ig egy helyen, egy légtérben némi pisidzünettel végigélni a napokat, fáradtan, kifacsarva visszaérni a hotelbe és ott is csak a 4 fal, szóval elég volt. A hétvégék azzal teltek, hogy készültem a következő hétre mosással, vasalással, az éppenhogy időt kihasználva a legeslegjobb és legpraktikusabb dolgokra... feltöltődni alig, mert tudtam, hogy hétfőn újra hajnali kelés, egész nap agytömés, este 6 körül chekkolás a szálláson, addig cuccok cipelése, szórakozás és pihenás nuku. Kedden azért sikeresen hazaértem még mondhatni időben, de másnap reggel már irány az iroda és a szabályzatok átnyálazása, amiből tesztírás következett. Ha őszinte vagyok, akkor azt mondanám, hogy én nem számítottam ilyen kemény kiképzésre és elvárásokra, de már az álmaimban is a százalékok és a teljesítmény elvárási arányok villognak. Ma már tényleges munkát is folytattam az üsziben, hús-vér emberekkel kommunikáltam és próbáltam ezközölni a befizetéseket. Azt mondták 3 hét alatt úgy be kell tanulni, hogy 2 hét múlva már elmegy az egyik kolleganő és be kell helyette állnom élesben... na most azért remélem érzékeltétek a leírt számokat :(
Be kell vallanom, félek. Miért is? Mert az új mindig bizonytalanságot szül, a bizonytalanság, minek az alapja a rutin és a készségek hiánya pedig félelmet okoz. A folyamatok tömkelege, a sales irányvonalai, az ügyfelek kiszolgálása és a hatalmas elvárások olyan mértékben leszívnak, hogy magammal szembeni elvárásaimat most meg kellett emelnem, mert érzem, hogy még többet bele kell fektetnem abból, ami bennem van, hogy megfeleljek mindkét oldalnak.
De most másra térjünk rá. Holnap kicsit szépülök és az éjszaka megálmodom új körmeim színét. Asszem sötétkék lesz, de tetszik a pink is. Kora délután már készülök, mert páromat megajándékoztam egy idegen helyen töltött wellness-éjszakával valahol máshol. Így aztán csak vasárnap vagyunk várhatóak haza. Egy kis masszázs, kis infraszauna nekem, és egy picike csobogó fürdővíz jót fog tenni testi és szellemi felüdülésünknek és nem utolsó sorban nagyon vágyom az együtt töltött percekre, melyekből mostanság igencsak kevés jutott. Nem korholva és nem célozva egyikünk elfoglaltságaira sem, egyszerűen így alakul az élet, sajnos pörögve és feszülten, hát ezt igyekezvén próbálom kissé megállítani ezt a folyamatot... tudom ez csak átmeneti és ettől nem változik meg semmi, mégis alkalmat adhat arra, hogy összekovácsoljon minket és legyenek olyan emlékek, melyekre esetleg majd szívesen emlékezünk vissza. Nem utolsó sorban persze azért is, hogy kiszabaduljunk ebből az ördögi körből, ami fullaszt, gyötör és megszokássá alakul mindannyiunk életében.
Na nem panaszkodom, rövid az élet ahhoz. Jól megváltozott minden körülöttem egy ideje. Lett két kéz, aki átölel, hely, ahol nyugodtan alszom, munkahely, ahol dolgozom. És boldog vagyok. Talán még nem is voltam így soha. Furcsa érzés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése