Húsvétoló

Gyorsan elteltek azok a napok, amikre a hét elején még annyit vártam. Ez is bizonyítja, hogy nem visszafelé folyik az idő, hanem előre. Bár azt gondolom jó lenne néha visszapörgetni némely időszakot vagy 1-2 napot és újra átélni. Csak nem kívánságműsor az élet sajna, menni kell tovább...

Újabb pörgős melós héten vagyunk túl, az irodában csodálkozva fogtam fel, hogy kevesebben tértek be hozzánk mint vártuk. Sajnos ez azért is rossz mert a teljesítményünk a beérkező ügyfelek számától függ és mivel ilyen kevesen voltak, nem született meg az az eredmény, amit szerettünk volna. Így aztán eléggé félek a hónap utolsó 4 munkanapjától, szerintem nagy nyomás lesz felettünk a százalék érdekében. :(

Tegnapelőtt vidáman ébredtem, én nagyon szeretem az ünnepekre való készülődést... tojásfestés, sonkafőzés, palacsintasütés buzgalma áramlott az ereimben, nem beszélve arról, hogy közben még méteres kalácsot is sütöttem. Imádom ezt a sütés-főzés feelinget, olyan gondoskodás-érzetem van tőle és ez olyan jó! Egyébként Samu most is itt kucorog az ölemben, csak szegénynek nincs túlzottan nagy helye nálam, mert nem tudok gépelni tőle és mindig odébb kell löknöm kicsit. Első húsvétunkat töltjük együtt párommal itt a kis városban, nekem nagyon fura megmondom őszintén. Mármint, hogy nem a megszokott programot kell végig élnem. Tegnap elmentünk Homokkomáromba sétálni a templom körül, igazi tavaszi időjárás volt, öröm volt kint lenni a szabadban. S bár a gyöngyvirágok még nem bújtak elő, ami késik az csupán a gyorsvonat. (Samu éppen a bal lábamon terült el az előbb). Este gyerek közelben töltöttük az időt, ugyanis a nyuszi itt hagyta a tulipánok között az ajándékokat és elvittük a címzettekhez. Gábornak is tojt egy pici csokitojást a papucsába jelezve, hogy van még mit javulni :) de azért nem felejtkezett meg az édes szájú, szexi hangú baritonról sem. A kajáról nem beszélnék egyébként, mert 1 nap telt el a húsvétból és én már olyan szinten telítve vagyok a kaját illetően, hogy ma még nem ettem és mostanában nem is szándékozom. A gyomrom sztrájkol minden emészteni való ellen. Ma már túljutottam egy iratrendezésen, most végre tudom mit hol találok. Délután ikerlátogató lesz tesómnál és valszeg a nyúl ott is eldugja a bokor aljára az ajándékait. A fiúk meg majd kereshetik. A locsolástól eddig megmenekültem, de szerintem ez a kölnimentes állapot nem fog sokáig tartani, mert a keresztfiaim leborítanak majd egy vödör löttyel. Oda a tiszta haj, este meg hajmosás kell, fujj...

Holnaptól lakáskeresés projekt indul részemről és az új élet építésének alapköveit pakolgatom tovább, hogy végre egyszer már a valóságban is odajussak, ahova az álmaim repítenek. Lassan már ideje lenne révbe érni, mert elfogy alattam az út... 

Ember-skála

Nemrég még hétfő reggelre ébredtem és azt gondoltam sose múlik el ez a pár nap (ugyanis utálom a hétfőt), most mégis már szerda estét írunk. Illetve főzök, mert még nem fejeztem be. Ha az órára néztek láthatjátok, elég késői mutatvány ez nálam... de a férfi pocak kívánalmai ellen mit lehet tennie egy nőnek? Főleg ha nemrég kapott egy kis húsvétinak mondható ajándékot is, egy pillangós vastag füzetecskét az újabb írásoknak, amik remélem jönnek már, eddig ugyanis sem időm, sem idegem nem volt rá sajna. Na de maradjunk a témánál. Mármint a főzés. Szóval nemrég a gazdaságos boltban voltunk és a nyuszi ajándékait próbáltuk összevadászni a gyerkőcöknek. Nem volt egyszerű. Olyan mértékű gagyiságok, mint amiket láttam, hát... sőt, az ár is elég idegfonó, mert hogy szar dolgokat próbálnak kemény pénzekért nyomni. A kínálat nem volt hű de nagy, de azért besikerült 1-2 ócsó holmi, mint pl. egy fekete szép sarkú papucs és egy selyem hálóing is. Ja és meglettek a fészeklakók is :)

A férfi pocak egyébként nincs itthon, tuti valami álomnőt kerget :) na de ha hazaér, nem menekül, mert az illatok gúzsba kötik és hagymás husival fog álmodni, nem a fekete nővel. :)

Munka jól van, köszönöm. Emberek olyan széles skálája vonult fel előttem már eddig, hogy soha életemben nem hittem és képzeltem volna, hogy az emberi lény ennyi tulajdonsággal megáldott. Inkább a negatív oldalt ismertem meg belőlük, ült előttem már hat tucat bunkó és néhány tucat szellemileg eldeformálódott, és ezzel nem megsérteni akarok bárkit is, és nem is a konkrét tudást vagy intelligenciát céloztam ezzel hiányoltatni. A tény, hogy minden este elcsodálkozok társaink viselkedésén, rengeteg az agresszív és értetlen, sőt olyan is, aki azt gondolja neki mindent szabad. Én azért a mosolygásommal sok dolgot elkerültem eddig, de azért döbbenten nézek magam elé egy-egy beszólás vagy mondat alkalmából. Bár bevallom őszintén, kezelni elég jól sikerül őket, főleg tegnap óta. Hogy miért is? Mert kolléganőm (az egyik) 32 éves én meg ugyebár 33, így testvériesen elfeleztünk egy leszarom tablettát...

Ezt ajánlom mindenkinek egyébként, aki stresszes környezetben dolgozik, ez a leghatásosabb gyógyszer. Egyrészt nincsenek mellékhatásai, másrészt olcsó. Hiszen tudjuk, gyógyszertárba menni nem érdemes... legutóbb én több mint 6000-et hagytam ott egyszerre. Vagy van egy 2. megoldás is e tabletta mellett, ami nem más mint a pattogtatós zacsi. Mi abba csomagoljuk a visszahozott médiaboxokat és egyéb beltériket. Nálunk sok van. Nem hiába :)  

Falusi dödölle

A húsvét közeledtével már mindenki a sonkára gondol, próbálja beszerezni a tuti és megszokott helyekről ezt az étket. Na ezen mi túl is vagyunk, bár engem mostanság nem a sonka hanem a jó kis dödölle hozott lázba. Szóval 2 hete ábrándoztam arról, hogy szombaton (mivel hétköznap dolgozom és ez csak frissen jó) összehozok egy kis igazi pirított hagymás-szalonkás dödöllét. Úgy csináltam egyébként mintha ez olyan drága és luxus kajának számítana és ezért nem jött létre még maga a projekt, pedig tényleg nincs benne semmi különös és mondhatni abszolút olcsó is. Hát ne tudjátok meg mikor alaposan megpirult és fini ropogós falatkákat élvezhettem a számban és mindez frissen melegen hideg tejföllel hmmmmmm......

Az előbb párolt káposzta próbálkozott egyedül (mert közben fürödtem...is...) elkészülni meg tepsiben lerakott krumpli sült kolbásszal párban a sütőben, szó mi szó döglesztő illatok terjengtek a lakásban, ez az esti főzés szépsége. Holnapra főztem most, ugyanis fél óra kajaidőm van naponta össz, ez nem elég semmire... inkább csak arra, hogy mint a kacsák letoljam magamon a félig megrágott ebédet. De tényleg. A heti motivációm az, hogy jön a húsvét és azután héten csak 4 napot kell menni dolgozni. Na ez az ami hiányzik szintén az előző munkahelyemről: a tavaszi szünet. Rám férne szerintem, és nemcsak mondom, hanem érzem is. Nagy az isten állatkertje, és ez a legmegfelelőbb mondás arra, hogy ez a meló abszolút türelmet és stressztűrő képességet igényel. A mondásért köszönet Nellinek. :) Teljesen igaz.

Az elmúlt héten történt jó is, rossz is, ahogy ma is. Nem éreztem, hogy hétvége volt, többnyire egyedül voltam, nem szeretem...

Ma elmentünk babafotózásra, sok gondolatot előhozott belőlem az élmény, ezt most nem taglalnám... a másik ami talán pozitívan hatott rám az előbbivel szemben, az a lakás, ahol voltunk főleg a konyha és a fürdő. Talán nemsokára megváltozik az én lakóhelyem is, és nem mintha nem szeretnék itt élni, de nem látok realizációt illetve erre lehetőséget, hogy ezen a helyen mondjuk bővüljön a kis család. Bár szerintem ez csak nekem fontos, másnak nem, azt érzem e téren még van mit érni vagy csak az információ síklik félre, mindegy. Most rajta leszek a lakás témán, szeretnék olyan szép konyhát, mint amit láttam, vagy legalább az első jelét tapasztalni (és nemcsak álmodni), hogy nekem is lehet végre normális életem egy családdal. Ez persze elég bonyolult mondat, nem is kívánom megmagyarázni. Maradjunk annyiban, hogy alszom rá egyet, a látottakra és a hatásokra, melyek bennem keltődtek. Folyt. köv máskor...

Sétafika

Vasárnap mikor írtam a blogot még nem tudtam mi vár rám aznap délután. Szépen sütött a nap és bár elég jól fújt a szél, mi elmentünk egy kis sétára a Csó-tóra, jobban mondva nem is a tóra hanem a tó köré át a dombokon. Morzsi kutya (merthogy Samut szegénykémet otthon kellett hagyni) jött velünk és élvezte  is szemlátomást a jó másfél órás sétát. Találtam szép mezei virágokat, élveztem az illatokat és a szabadságot, a munkahely mentességet és a közös létet. A kutyával. Mert hogy volt pillanat, mikor az én hangomnak is engedelmeskedett és én akkor ezt dicsőségnek éltem meg a magam részéről. Ugyanezt nem mondhatnám el a férfiakról. :)

A séta vége felé azért már éreztem, hogy átfúj rajtam a szél (na nem azért mert vékony lennék sajnos), hanem mert a sík területre érve mintha hőmérséklet változást is hozott volna magával. És ugyebár mondtam, hogy ez csalóka idő és még nem kéne egy szál pólóban flangálni, szokás szerint nem hallgattatott meg a női beszéd és mi lett a vége? Orrfolyás meg mindenféle köhögés és éjszakai teleorral levegővétel.... férfiak megint:)

Na legyen néhány szívmelengető kép az említett sétáról és bár azt ragasztották rám, hogy ittam és azért terültem el a virágos mezőn, én ezt kikérem magamnak! Egyszerűen jó volt és kész.

Hétfőtől megint elindult a kerék, nem tudok kiszállni, hazaviszem úgymond a munkahelyi nyűgjeimet, de még adok időt magamnak, hogy hozzászokjak ehhez a nem mindennapi helyzethez. Ami valójában azt jelenti, hogy reggel 3/4 8-sokszor este fél 6-ig (na ez még ritka is mert inkább tovább) dolgozom, noha 8 órám van elszámolva plusz fél keskeny óra az ebédre, amikor egyébként úgy eszem, olyan gyorsan, hogy nem is esik jól a kaja igazán. Még annyit, hogy az ebéd inkább 13 óra után van és akkor eszem először... az a baj ebben, hogy kicsit meglátszhatna ez a kajával való spórolás rajtam, de csak nem akar, mert esténként meg rám jön az éhség és az édességhiány. Lelkifurdim van emiatt és valszínű megváltoztatom eme szokásomat vagy ingeranciámat, mert szeretnék kicsit lefelé menni menni a súlyomban de tényleg.

Na még egy kis képzuhatag nektek és búcsúzom mára, mert most kicsit megtekintem a Vatera kínálatát.

Költészet napjára

Éppen itt az ideje, hogy írjak szerintem... most éppen kenyérsütési pozícióban vagyok, egy gépet próbálok ki, soha eddig még nem sütöttem így kenyeret. Saját kezemmel dagasztva igen, nos kiderül nemsokára melyik is a jobb. Elmúltam 33, sok dolog történt a héten. Többek közt az is, hogy lábam szenvedése még mindig nem múlt el és elég nagy a sejtelmem afelé, hogy műteni kell minél előbb. Főleg, hogy jön a nyár és elég csúnyán fogok nemcsak kinézni, hanem maga az érzés is fájdalmas. Legszívesebben térdtől lefelé levágnám, hogy megszabaduljak tőle, eszméletlen, hogy miket nem hozott elő belőlem a sok injekció anno... na nem sajnáltatom magam, nem is ez a célom, csak bosszant az egész és ha még egyszer meg kellene tennem azt amit egykor, bíz isten inkább lekoccolnék, senki nem tudna rábeszélni soha többet. Bár akkor sem így volt, nem beszéltek rá, én akartam. Csak mindig később lesz okos az ember, főleg ha a teste a későbbiekben mint a bumeráng visszavág a tettekért. Azért remélem, hogy a női testrészeim még épek és nem keletkezett bennük maradandó hiba. Bár nem nagy reményem van ezt illetően sem sajna...
Kaptam egy szép Adidas szabadidő ruhát, nem tudom miért kellett ezt kieszközölni, nem értem. Régóta nézegettem milyet is szeretnék és elképzeltem az anyagát, színét. Nos a két elképzelésem egyike azonnal szembetűnő fizikai valóságban jelent meg előttem az Intersportban, fura... mintha azt akarta volna a sors, hogy beteljesüljön a vágyam, rögtön elém vágott egyet. Nos az ára húzós volt tény ami tény, szóval én magamnak tuti nem vettem volna meg (ismernek sokan e téren), de mégis az enyém lett, mert megkaptam. :) őszintén szólva még most is lelkifurdim van, mert azon a pénzen bármi más hasznosabbat is tudott volna venni kedves párom, a másik meg hogy nem is érdemlem meg.
A Vaterán múltkor mikor nézegettem a cuccokat, azon vettem magam észre, hogy bababútorok közt szemezgettem. Ez is valami tudatalatti izé, biztos öregszem azért. A testem jelzi, hogy "hé, igyekezz ha valamit akarsz" vagy nemtom. Pedig sokszor még mindig úgy érzem, én nem vagyok alkalmas erre a feladatra. Annyi feltétel hiányzik emellett a belső vívódás mellett is még pluszban, hogy tán sose lesz megfelelő alkalom arra, hogy terhes legyek. Na hagyjuk ezt a témát, sorry hogy ide keveredtem.
Gyorsan mennek a napok, együttlétünk homokórája is szépen ketyeg, egészen jól alakulnak a dolgok. Tegnap másik lakást mentünk nézni, egy emelettel feljebb van egy lehetőség. Én nem szoktam ömlengeni, ha valami tetszik, de ez tényleg tetszik. 90 nm elég nagy tér esetleg 2 pici jövevénynek (ezt azért mondom, mert a jövő nincs messze :)), vannak persze hibái a lakásnak, amikkel kellene valamit kezdeni és szinte teljesen fel kellene újítani belülről, de mégis... valami megmozdult bennem ott mélyen, hogy igen, itt tudnék élni és szépen át lehetne alakítani. Csak egy a baj, ez az ára. Túl sokat kérnek ahhoz, hogy még fel is kell újítani. Hát nem tudom. De olyan szépen lehet látni a kertet, amit naponta most is megnézek és rendezgetek, csend van és nincsenek üvöltő emberek, sem vékony panelfalak. Most lenne jó, ha nyernék egy pici összeget a lottón és akkor lenne esély, több mint az a 30% amit ennek a lehetőségnek adtam, hogy itt maradhassak ebben a háztömbben.
Holnap megint kezdődik a pörgés, előre félek a hatalmas forgalomtól az ügyféltérben, nem lesz könnyű melónk... holnap a költészet napja is lesz, az én megemlékezésem a költők tiszteletére egy szép vers, nem tőlem, hanem attól a költőtől, aki szintén ezen a napon született 1905-ben:

After 33

Azt mondták a szüleim, hogy este 7-kor születtem, úgyhogy már túl vagyok a felsíráson,mert fél 9 elmúlt...

Furcsa dolgok kavarognak bennem. Olyan ismerősök köszöntöttek meg, akiktől nem is vártam. Örültem nagyon. Egyszerre vagy 30 köszöntés várt a facebookon, nem beszélve a levelekről. Még az is felhívott, aki ott volt a születésemkor de az elmúlt években elfelejtette ezt a napot. :( Szép idő volt, élveztem a nap bontakozó sugarait, ahogy pirongatta a hátamat és cirógatta az arcom. Nem vártam ettől a naptól semmit, mert tudtam, a megszokott rituáléktól búcsút kellett vennem akkor, amikor elköltöztem. Azért bevallom, voltak akik és amik hiányoztak ezen a napon. De nem kesergek, mert abból rég kinőttem. A 33 gyertya most kimaradt az életemből :( bár lehet, hogy fel kellene már nőnöm a gyerekességből és nem várni a gyertyák elfújását. De az is lehet, hogy nem voltam jó és ezért nem fújhattam gyertyákat...

Lényeg, hogy eljött megint a gondolkodás ideje és némi nemű szomorúság azért belevegyült e szép tavaszi napba. Ez csak az én hülyeségem, megint (vagy még mindig) sóvárgok... csak múlnak az évek, beleléptem a 34-be és még mindig nincs családom. Újra kezdtem az életem nem a semmiből de valahol ott mélyen, szóval újra lakásteremtés, munka, tartalékhalmozás, bútorok, biztonságépítés... mikor lesz megfelelő alkalom arra, hogy családot alapítsak? Létezik egyáltalán megfelelő alkalom erre, amikor mondjuk minden stimmel? Én már nem hiszem. Az sem jó, ha hirtelen csak úgy meggondolatlanságból vállalunk gyereket, de az ellenkezője sem. Én persze egy 3. eset vagyok... a sors akarta, hogy így legyen és ennyit kelljen küzdenem valamiért, amit mások csak úgy megkapnak. Nem irigykedem most sem, tudom, hogy valamiért ezt az utat kaptam a zsákomban. Talán mert nem vagyok érett, hogy felelősséget vállaljak valakiért. Felnevelni. Gondoskodni róla. Mert nem vagyok mindig türelmes. Vagy mert alkalmatlan vagyok. Ezek a mondatok megnyugtatnak, egy darabig elvagyok velük. Úgy elhessegetik az ez irányú vágyaimat, gondolataimat. De ma valahogy megint előjöttek, ki tudja miért.

Holnap újra melós hét kezdődik, de örülök, hogy nagyjából sikerült elültetni párom kertjében a virágokat, és bár nem tetszett a virágok elhelyezése, én mindent elkövettem azért, hogy esztétikus és ápolt legyen a kert. Szeretek kint lenni, mára én kértem a napfényt, remélem másoknak is jutott belőle. Köszönöm a jókívánságokat és hogy voltak jó páran, akik gondoltak rám szülinapom alkalmából.