Ítélet tesztekből

A holnapból (amit ígértem) sajnos több lett. Nem volt sem időm, sem indíttatásom írni ide. Ma éppen ezért több napi pótlással tartozom.

A hétfői újságban való megjelenés újabb konklúziót hozott bennem. Többen voltak, akik olvasták a cikket és írásban néhány mondatban gratuláltak. S bár azt gondolom semmit nem tettem csak egyszerűen leírtak rólam néhány mondatot, jól estek a dícsérő szavak. Főleg azért, mert 1-2 olyan ember is megszólalt levélben, akire nem is számítottam. Természetesen megtörtént az ellenkezője is: akiktől vártam volna valamit, azok a fülük botját sem mozgatták (és mégegyszer megjegyzem, nem azért vártam mert bármit is tettem volna aminek nagy segget kellett volna keríteni). Szóval ez is megtörtént, nem újdonság...

A (hó)napjaim kereséssel telnek, van mikor ezt keresem, van mikor azt. Hétfőn bent voltam egy interjún, ahol majdnem dobtam egy hátast. Arról volt szó, hogy személyes beszélgetés alkalmával néhány bennem felmerülő kérdésre fogok kapni választ. A dolog azonban nemkissé bizarr és még jobban megdöbbentő volt. 46 perces szóbeli elbeszélgetést (melybe belefoglaltatott egy szituáció eljátszása is) egy 80 kérdéses agyat megpörgető IQ teszt követett, amire 30 percet kaptam. Sajnos nem voltam olyan ügyes, hogy mind a 80-at meg tudtam volna csinálni fél óra lepörgése alatt, ki lehet számolni egy kérdésre mennyi idő jutott... s mikor azt gondoltam, itt a vég(e), elém dobott az illető egy 200 kérdéses pszicho tesztet 3 variációs válaszlehetőséggel. Közben persze mosolygott és azt mondta, itt nem létezik jó és rossz válasz. Na, gondoltam én kis naív, most talán lecsökken a várakozási idő, merthogy én voltam az első delikvens és teljesen magamtól mentem be e helyre (hú de szépek ezek az e betűk), mosolyogva, hogy talán a személyes álláskeresés többet ér. Nagy szart. A képembe vágta, hogy elküldi kiértékelésre a tesztjeim és 1 hónap, míg a jelentkezőkkel ugyanezt a 3 lépcsőt megmászatja, mármint a többiekkel is. Hát ennyit a valóságról, a lehetőségekről és a hülyeségről...

Kedden már nem nagyon emlékszem mi volt, illetve halványan. Ketten voltunk otthon, de csend volt... túlzottan is. Én kézzel írtam pályázatot, párom dolgozott mint mindig és sokat voltam egyedül. No comment.

Szerdán újabb túra autóval, mert életmód és helyszín változtatására készülök. Ma egész nap pakolás, közben egy íztelen kezdő gyros, eső, sajtos kifli vacsorára (amit kétszer készítettem és tálaltam, mert nem fogadják el, hogy igazam van  és nem lesz elég a fél kifli :). Várom a folytatást, én készülök nagyon (csak mert extra szolgáltatást vettem igénybe a UPC-től és olyan TV csomagom lett, hogy jujj). Na ezt csak akkor leszek kénytelen nézni, ha nem lesz más választásom :)

Mellesleg vettem egy szép tanár nénis szoknyát, aminek az alja fodros és azt mondták, mintha rám öntötték volna úgy áll. Nem tudom, jól tettem-e, már elgondolkodtam, hogy talán nem kellett volna. Olyan felesleges pénzkidobásnak vélem némely valóságos pillanatomban. Bár a másikat, amit az üzletben hagytam, sajnálom és fáj a szívem érte, mert kék bársonyos anyaga nagyon szeretett stílusom. Ki tudja, mi a jó? Ha a mának élünk és néhányszor (időközönként) engedünk a csábításnak és beteljesedik a vágyunk, vagy az, ha behúzzuk a féket és megtanuljuk elűzni ezeket? Én most nem voltam kemény, pedig talán az kellett volna...

Holnap Pest, a nagy esemény, gondoljatok rám délután 4-kor. Életem eddigi legnagyobb művészi elismerését kapom. Nekem nagy dolog. A többi meg nem számít. 

Most good night... nekem remélem még nem.