Talán minden jól alakul... talán elkezdődik... talán lesz oly kegyes hozzám a sors és segít, hogy repülhessek... talán... mert nagyon kell...
Ez a dal egyébként (fentebb) nekem nosztalgia, szép emlék fűz hozzá és most úgy gondoltam, megosztom. Sokszor hallgatom...
Hátrahagytam megint egy múlt-darabot. Szeretnék végre házat és hazát. Barátot, szerelmet, s mindezt egyben. Egyiket sem a másik nélkül. Szeretnék élni. Szeretnék újra és újra küzdeni, félteni, otthon lenni, hinni a boldogságban, remélni, hogy vigyáznak rám és vezetnek.
Tegnap nézegettem az iwiwen és rábukkantam egy volt gimis osztálytársnőm fotóira. A fotók között aprócska baba (talán még újszülött) mosolygott. Meglepődve néztem a képet. 36-an voltunk az osztályban, a legutóbbi osztálytalin már több, mint felének volt családja (ez volt kb. 4 éve), azóta lehet már alig vagyunk páran baba nélkül. Elgondolkodtam. Vagyis... na mindegy.
A képzeletben nincsenek határok. A valóságban viszont annál több. Ilyen az irodalom is. Megírom a verset, amit elképzeltem, de az érvényesülésnél már olyan akadályok vannak, amelyekkel nehéz megbirkózni, mert combos a történet. Tegnap azért jól szórakoztam egy esti programon, ahol is humorosan előadott meséket hallhattam. Kicsit legalább feloldóttam a napi agykontrollom nehézségei után. Bútornézős napom volt ma, több helyen is jártunk konkrétan gardrób szekrényért. Az igazság az, hogy több szempontot is figyelembe kell venni mielőtt döntésre kényszerülne az ember, mert nem túl könnyű esettel állunk szembe. Lényeg, hogy 3 üzletben járva és ott is több darabot átnézve beleszerelmesedtem a legutolsó gardróbba, ami a legutolsó boltban volt. Vagyis van. Miután én ezt megláttam, szerintem hiába is mutatnak nekem még akár 10-et is, olyannyira tetszik ez, hogy fájna a szívem, ha nem ez lenne az enyém. Egyedi külsejével, egyedi stílusával és praktikusságával azt hiszem én rá voksolok. Nekem ő kell. De nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése