Az élet mindig tartogat apró dolgokat, amiknek lehet örülni. Ilyen volt pl hogy nem kellett busszal utazgatnom és elvittek kocsival a célig, amivel megspóroltam több, mint 2 órát. Érdekes volt, hogy a rádióban állandóan a havazással és a közlekedési nehézségekkel voltak elfoglalva (meg is ijedtem rendesen), ám az utazás alatt pozitív meglepetések értek, semmi hó, semmi jég. Nálam Pécsen egyébként csak az eső esett, hideg sem volt, hónak híre-hamva sincs. Nem tudom éppen ezért, hogy az a fránya Mikulás, akiért odavannak a gyerkőcök (meg én is), hogyan bújik majd be a kéménybe és miként fogja belejuttatni a cuccost a csizmámba. Merthogy a tízemeletes harmadik emeletén lakom és egyelőre halvány lila ...om sincs a módszerére. Vagy kihagyna engem? Áááá... kizárt. Szóval ez nekem még talány. Lehet, hogy esetleg nekem kell máshova mennem a csokikákért?:)
A szombat egész jól sikeredett, főleg a konyhai része. Hagymás rostélyos sok hagymával és jól átsütve a husi, köretként forró krumplipüré kis savanyúval, hát... szerintem jól összejöttek az ízek. Maradt még azért egy kis mosás, varrás, mosogatás stb. de sebaj, mert úgyis ismertek, szívesen teszem. Kimaradt egy bekezdéssel feljebb a tegnapi nap fénypontja, ugyanis vateráztam és kivártam az utolsó 10 másodpercet a licittel, melyre persze már nem tudtak reagálni mások. Így az enyém lett, amit kinéztem magamnak és ha elmondom mennyiért, akkor nevetni fogtok. A dolog 500 Ft körül tulajdonomba került, egyébként többszöröséért megvehető a boltban. Aki szemfüles és gyors, az azonban megszerzi, amit akar. Van még 2 másik álomgyáras holmi amire vérszemet kaptam, csak legyek net közelben és tudjam elcsípni időben...
Bóklásztam és találtam nektek egy érdekes dalt, tudom, nem mindenkinek tartozik a kedvencei közé, de ez most az én kedvemre való nóta, ami nemtom miért is tetszik. Talán mert Zanzibar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése