A művészet érték(telen)?

Azt ígértem, hogy az irodalom kontra emberek lesz ma a téma. Hát igen. Van némi alapja, hogy írok róla és ez nem máshonnan indul, mint a kötetem megjelenésétől. Szóval megjelentem és ezt hangoztattam társaságban is. Nem állnak hozzám közel az illetők, s talán jobb is, mert most elfogulatlanul, érzelmi befolyásoltság nélkül írhatom le az elhangzottakat. 

Lényeg, hogy nem 1-2 emberrel beszélgettem a könyvekről, mint mondjuk esetlegesen szóba jöhető ajándéktárgy. Minek vásároljunk könyvet, ha az illető nem örül neki? Megvesszük, félredobja a sutba (jobb esetben a polcon kap helyet), de manapság már kevesen értékelik. Miért? Ennek több oka is van (s még jó pár, amire hirtelen nem is gondoltam). 

Először is, mert utálnak olvasni az emberek. Nincs idő, vagy nem akaródzik lenni erre. Mert megnézzük a híreket a tv-ben, a sorozatok és show műsorokkal egyetemben, s gondoljuk, ezekkel ki is merítettük igényünket a szépre, a művészetre. Még egyszer hangsúlyozom: nem ítélek csak véleményezek.

A kötetemet egyébként a Líra és a Libri is terjeszti. Lesz-e valaki, akit érdekel annyira egy új verses könyv, hogy meg is vegye? Nem tudom. Többen azt mondták, tegyem közkinccsé a neten az egészet pdf-ben, hogy bárki letölthesse. Tényleg? Ti is ezt gondoljátok? Én azért nem. Mert oké, hogy 1-2 elfajult irodalom kedvelő szagot kap, ha beleolvas és benéz a könyvesboltba (mert vannak olyan idióták, mint én, akiknek páratlan a könyv illata), de a többi? Jót nevet magában, mert tudja, hogy pár ezres a zsebében maradt. Én is tettem így, persze, nem vagyok kivétel. Azonban annyi könyvem van már (és nemcsak mutatóban), hogy nem tudom elpakolni. Kíváncsi leszek azért, hány embernek "kellek" én, mint verselő egyrészt a boltokban, másrészt aki privát úton rám pénzt áldozva kíván megismerni. Mert azért nyilván a verseim=én. Életem mozzanatai, belső világom, vívódásaim, érzelmi kitöréseim, kínjaim. Minden én vagyok. És attól, hogy most saját kötetem lett, nem változom meg. Inkább figyelem az emberek reakcióit (rám). 

Különben brutális ez a világ. Már a hatéves gyerekkel is vért kell izzadni sokszor, hogy tudja végig ülni a mesét, amit felolvasok. Ott a számítógép, a mindenek ura. Általa az elképzelhetetlen is a kezünkbe lehet, jó kis agresszióforrás, a legtöbb gyereknél pedig nincsenek határok. Ez nyilván a szülő felelőssége, sőt az is, hogy milyen példát mutat a törpjének, hiszen ha anyuka vagy apu olvas és ezt a gyerek már egészen kis korában látja, akkor nem kell rátuszkolni a gyerekre sem az olvasást. Sajnos azonban tapasztalataim szerint nem így van ez. Felnőtt nem szeret olvasni, így a gyerek sem. S mint a felnőttet zavaró tényezőt (a gyerekről van szó), engedik, sőt küldik gépezni. Az, hogy ebből nem is sokára már függőség lesz, most nem írok.. 

E kis kitérő után összegzem aggodalmam okát: az embereknek drága a könyv. Nem veszik. Inkább letöltik a netről vagy még azt sem. Érdemes egyáltalán nyomdába küldeni a művészet egy kis darabját, ami nekem mondjuk az életem?