Már csak kettőt kell aludni és itt a szilveszter. Nem különösebben érdekel, mégis eszembe jutott. Eltelt megint egy év és én még az év utolsó napjaiban sem a nyugodt életemet élem. Tegnap arról beszélgettem valakivel, hogy mennyi csavart csinált velem a sors 2010-ben... és még nincs vége. Bizonyíték erre az, hogy végleges elhatározást tettem és ennek következménye azt hiszem elég komoly. Mivel nem akarok konkrétan kitárulkozni egyelőre még a nagyvilág pódiumán, ezért csak néhány gondolatot írok ezzel kapcsolatban.
Múltkor arra szavaztatok többen, hogy olvasnátok még a lelkizős témáimról és én ennek szívesen teszek eleget. Nemcsak azért, mert én is megkönnyebbülök, hanem mert örülök, hogy másokat is érdekel a sorsom és a vívódásaim. Persze az is lehet, hogy ezzel másoknak is segíthetek...
Én nem mondanám, hogy megbántam, amit tettem. Utólag visszagondolva pedig alig hiszem el magamról, hogy meg mertem tenni. Hiányoznak emberek, akiket rég nem láttam, néhány személyes holmi is, de úgy érzem, nem volt más választásom, hogy önmagam lehessek végre. Nagyot léptem, magam mögött hagytam mindent, ami addig a világ volt. Sajnálom, ha mindeközben megbántottam valakit, nem szándékosan tettem. Minden nehézség, bukás után fel kell állni, mert erről szól a valóság. Nem szabad elfeküdni és siránkozni, mert a problémák megoldásra várnak, ehhez pedig saját magunkra és teljes valónkra szükség van. A boldogság ugyanis nem hull az ölünkbe. Lehet szerencsénk, de az igazi boldogság csak küzdelem révén érinthet meg. Én azt gondolom, hogy én nem a gyengék kártyalapjaiból húztam. Mindig is akartam és most is akarom, hogy azt érezhessem, mindent elkövettem az álmaimért, a hétköznapok szürkeségének megszínesítéséért, a családért, a páromért és a sok probléma ellenére is maradhassak barát, a gyerekemnek példakép és másoknak ember.
Fontos döntést hoztam nemcsak az év első felében, hanem most is. Bár nyilván az első súlyosabb volt és döntő, azért ez utóbbi sem piskóta. Hosszas latolgatás előzte meg természetesen, és bár előre nem tudom, döntésem jó-e vagy nem, de vállalom a kockázatot. Anélkül semmi sincs. A könyvem megjelenése után újabb álombuborékot kergetek. Hiszem, teljes szívemmel és eszemmel hiszem, hogy ennek így kell lennie és döntésemmel nem egy életnek adok napfényt... Ugyanis Nekünk, embereknek hinnünk kell. Akkor is, ha nincs másunk. Ha más egyebem sem maradt, mint az akaratom és a még nagyobb hitem. És én hiszek benne. Mert nem bánthat már annyiszor a sors. A változás szelei itt süvítenek. Felborzolják hajamat és megsimítják arcomat. És talán hamarosan írok róla nektek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése