Az éremnek két oldala van. Múltkor azt írtam, hogy folytatása következik a gondolataimnak. Igen, s bár nem sikerült egyből megkreálnom a gyors folytatást (ma már péntek van), igyekszem azért bepótolni az elmaradásomat e téren. Megvallom őszintén, ma nem éppen erről terveztem írni, mégis a sors közbeszólt és 1 órával ezelőtt arra sarkallt, hogy maradjak ennél a témánál. A kérdést azonban megfordítom, szóval milyen tulajdonságaim nem szeretném viszontlátni a gyermekemben? Hát nem egy van. Mondhatnám, hogy hosszú listám van és tudnék mit regélni. Én nem vagyok egy túlzott észlény a szó összes értelmében. Okos sem vagyok és azt mondhatnám (amit sokszor megjegyeznek nekem), hogy nem túlzottan használom az eszem egyes élethelyzeteknél, döntéseknél. Én ezt nem így mondanám. Talán inkább érzelmi szinten nagyobbra nőttem, a szívem, a lelkem nagyobb teret foglal el bennem, mint a logikusok és a túlságosan eszükre hallgató emberekben. Vagy egyformáknak kell lennünk?! Manapság már nem sikk, ha a tűz az arcunkra van írva és ezt véletlenül és mindenféle latolgatás nélkül láttatjuk is. Nem jó, ha néha elgyengülnek a szemek és az sem, ha keményebbnek mutatkozunk és megpróbáljuk egyedül megoldani, amit meg tudunk. Nos, nem lenne hát túl nyerő, ha a gének, a környezet és a legbelső énem alkotta ezen negatív területei, tulajdonságaim visszaköszönnének egyszer az utódomban. Persze egyedül nem megy... a gyerekhez is ketten kellenek. S mivel nekem megannyi "piszkos" szálam van, kerestetik a tökéletesség felé hajló kiegészítés (biztos vannak ilyenek...), aki kicsit lecsiszolja a csorbát (az enyémet) a közös lény érdekében. Mert én így ehhez a projekthez csak sok negatívat tudok hozzátenni.
Eléggé lement a hangulatom s nem célom, hogy másnak is elvegyem e kedvét az előbbi bekezdés miatt, ezért elmondom, hogy nálam megindult a karácsonyi nagytakarítás. Vagyis lomtalanítás. Újabb hatalmas megpakolt szatyorral érkeztem a Vöröskereszthez, ahol nagyon megköszönték az adományomat. Kiselejteztem a jegyzeteimet, 4 zsákkal került a lépcsőház előtti konténerbe. Meg is érzem rendesen a kilókat, a jobb karom lüktet és nagyon fáj. De kibírom. A lényeg,hogy nem kell nézegetnem a fullos beépített szekrényeket és legalább van egy kis hely bent. Maradt még meló jócskán, holnap vaterára pakolom néhány cuccomat és licitáljanak csak rájuk. Örülnék egy kis cashnek így decemberben.
Ja és regisztráltam facebookra, bár nagyon nehezen és hosszan vettem rá magamat.
Mindannyiunknak vannak olyan pillanataink, amikor úgy érezzük nem érünk túl sokat, ha nem ismernélek azt hihetném ilyen az alaptermészeted, de nem, te ennél sokkal erősebb vagy, de csalódtál valamiben, vagy valakiben, de az is lehet, hogy egyedül érzed magad és ilyenkor hajlamosak vagyunk a szokottnál is pesszimistábbnak lennünk. Mindjárt kezedben lesz az első könyved, ő az első gyereked! A kezedre köldök egy puszit, gyógyuljon meg mihamarabb!
VálaszTörlés