2010. december 5., vasárnap

Télapó itt van (?)

Sokáig aludni=keveset élni, mondják ezt a bölcsek. Na de mi van akkor, ha az ember véletlenül alszik el 9 óráig és ráadásul még kedvenc rajzfilmjét is elmulasztja? Úgy hívják pech. Főleg ha kiderül a délután folyamán, hogy most sem sikerült kirabolnom a Szerencsejáték Zrt. hatos lottó szekcióját. Eddig még egyesem csak-csak volt, de mára az is elfogyott. Így a találataim nagy mennyiségű vákummal érnek fel, lakásprojekt lefújva (eddig sem volt túl nagy realitásom). A témánál maradva mondom, hogy holnaptól nem játszom hatoson, csakis ötöst veszek. Ebédre megérkezett egyébként a várva-várt pörkölt nokis egyveleg, a tervből végre megvalósítás is lett. Délután már télapós hangulatba estem, voltam egy jó kis zenés műsoron, ahol a "nagyszakállú" nekem is adott egy szaloncukrot. Mikor kérdezte, kik lennének vállalkozó kedvűek (gyerekek közül), akik esetleg énekelnének a színpadon ilyen hullapelyhest meg ilyeneket vagy netán beleülnének az ölébe (ez utóbbira jelentkeztem is volna,  na de csak viccelek), a cukor látványára azonban nemcsak a gyomornedvek indultak be, hanem a gyereksereg is. Így aztán Mikulásnak és krampuszának akadt jócskán dolga, vagy 20 percig osztogatták az édességet a zsákból. 
Én azt javaslom, hogy mindenki tisztítsa meg a koszos és havas csizmáját, hátha holnap lesz benne valami. Ha meg nem jön el hozzánk, az azért van, mert több helyen már megkínálták és felivott. Akkor maradjunk annyiban, hogy a Jézuska tuti nem fog ilyet tenni, és a karácsonyfa alatt mindenki találhat magának valamit. Aki akar, most énekeljen egyet nekik, én ebből kimaradok és nézem a Madagaszkárt. Nektek meg küldök egy videót.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése