Nem volt túl pergős napom, estére már az idő is rosszabbá vált. Esik megint. Bár még mindig jobb, mintha havazna, mert azt nem szeretem. A Mikulás még messze van, lehet, hogy éppen csajozik, nem tudom. Vagy esetleg kiment az erdőbe, mer rájött, hogy a tavalyi rőzse már kissé punyvás és be kéne gyűjteni az idei friss anyagot. Bár részvétem neki, ilyen eső után valószínűleg térdig merül a sárba. Ja, láttam a csokiutánzatok már tömkelegével sorakoznak a boltok polcain, olcsón szinte fillérekért hozzá lehet jutni a képmáshoz (de olyat nekem ne hozzatok, mert nincs benne boldogsághormon csak sok E betű), inkább ha lehet (jó voltam, tényleg) igazi csokikát kérnék sok-sok kakaóval, jó?
Kissé lemaradtatok a pesti kocsmás dologról szombaton, így most, hogy lássátok (és Miki bá is) az igyekezetemet na és azt is ám, hogy milyen kedves is vagyok, kaptok néhány képet róla(m).
Az úr egyébként kedves és aranyos, ő adta át az oklevelet. Nem mondtam, de elárulom, hogy az Isten könnyei című alkotásomat értékelték így, ami egyébként még nyilvánosságra jutásom elején íródott valamikor 2009 őszének elején. Már el is felejtettem, hogy én ezzel pályáztam is valahova, meg is lepődtem az egészen...
A bemutatkozásomra lelkiekben eléggé készültem, azt gondoltam, nem ezt a "győztes" verset fogom felolvasni, hanem egy másikat, mivel ezt úgyis olvashatják majd a májusban megjelenő antológiában. Így hát kiálltam egy újjal. Aki ismer, tudja, hogy saját verseimmel mindig gondban vagyok ha fel kell olvasni. Most is így történt. S mivel vállaltam (egy okból), csakis ezért álltam ki a dobogóra. Talán a belsőm késztetett rá. Na mindegy. Lejjebb éppen Király Lajos író-költő-műfordító beszél, aki a lírai művek zsűrije is volt és akivel beszélgettem a szünetben.
Rájöttem, el vagyok havazva a művészeti dolgaimmal, bár megnyugodtam picit, mert megérkezett a könyvkiadási szerződésem, karácsonyra tényleg lesz saját kötetem. Juhéééééééé!
Lassan már gondolkodom, mert tényleg nyakamon a karácsony és ki kellene találnom kinek mit is ajándékozok. Hát nem könnyű, főleg, hogy mindig a nehezebb utat választom.
De ne siessünk, szóval Kiskarácsony, Nagykarácsony, a Mikulást még ide várom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése