2010. november 27., szombat

Havas szombat

Leesett az első hó. Bevallom én nem szeretem. Ám ez sem kívánságlista. A Balaton környékén töltöttem a nap jelentős részét. Rövid kis munkának néztünk elébe ugyanis, amibe én igazán csak bátorító és időfigyelő voltam. Aki nem tudná (mert nem pedagógus) ezek kooperatív csoportmunkához különböző szerepek, ezeket most én egyedül töltöttem be. A fél óra helyett amúgy legalább 3 óráig elszórakoztak velünk egy irodában (magyarul feleslegesen tartózkodtunk ott legalább 1 órát) és csak ezután élvezhettük anyunál a jól megérdemelt ebédet. Fini omlós sült csirkét ettem rizi-bizivel és savanyúval, aztán kis dobos torta és valami tejszínes sütike is lecsúszott. Ja ne higgyétek, hogy nagy étkű vagyok, de nem is reggeliztem és 2-kor már eléggé éhes voltam. És aki tudja (ha nem akkor most megtudja), imádom a majdnem grillcsirkének nevezhető sült állatkát, mikor a villámon szétomlik a husikája. Anyu egyébként jól főz (sütni nem szeret), és nem meglepő, hogy tudta mivel kell várnia. Hazaérve kis pihenő után (ami már életbevágónak számított) partyra készülődtünk és meg is érkeztünk a csapathoz. Voltak számomra ismeretlenek is a tagok közt, kicsi a világ alapon egy pécsi sráccal is sikerült megismerkednem nem Pécsen. Együtt néztük (vagy sirattuk) Kati távozását az X-Faktorból, vélemények és ellenvélemények ütköztek egymásnak a szereplőket illetően. Szerintem a Megasztárban sokkal tehetségesebb emberkék, sztárjelöltek vannak, mint itt, de ez legyen az én véleményem. Közben ugye már beindult a Való Világ is, van apropó így most már a magyar embernek, hogy leüljön a tv elé a hideg és sötét téli estéken. Sajnos a kultúrát ezen keresztül nem lehet elsajátítani, megy a sok hülyeség, kiráz a hideg a magamutogatástól, nincs egy normális, élvezhető műsor se. A mai fiatalok és a gyerekek is tőlük! (Úristen!) tanulnak, őket utánozzák, majmolják, olvasni meg nem tudnak és nem is akarnak. Persze vannak kivételek, de ott a szülői háttér is olyan. Na jó, ne menjünk ebbe bele, mert eléggé felhúztam már magam. Szóval ez a világ nem való senkinek sem. Maradjunk ennyiben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése