...késő van, gyere haza,
honnan jössz nem érdekel,
gyere haza csak ennyi kell...
Ma valahogy még messzebb érzem, talán mert távol is van. Elég lenne, hogy kicsit megérintsen, talán fel tudná oldani bennem azt a bizonytalanságot és kilátástalanságot, ami órákra úrrá lesz rajtam. Tudom, hogy létezik, néhányszor átölelt már. Karjaiban mindig olyan biztonságban érzem magam, s mikor egyedül maradok, furcsa hiány keletkezik bennem. Ilyenkor még nehezebben telik az idő, a tollam is csak üres vonalakat vés a papírra. Arra a lapra, amin verseknek kellene lenniük. Megteremtett és megszült érzéseknek. De nincsenek szavak, sem mondatok. Kusza foltok cikáznak a fejemben. Nem lehetne, hogy egy percre mégis átölelj?
Inkább hallgassátok:
http://www.youtube.com/watch?v=4y-IVWUS2Nk
Na nem kell azt gondolni, hogy letargikus vagyok ma, bár van benne némi igazság is. Főleg azért, mert újabb és nem várt konklúziót sikerült levonnom az elmúlt napok történéseiből. Vagy inkább csak max. 40 órára gondolnék. Szóval ha átlépjük a határokat, akkor elfelejtjük azt is, aki a határon belül marad? Már nem lesz olyan fontos, mint azelőtt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése