Egyébként újabb megerősítés történt egy általam már rég tudott dologgal kapcsolatban. Rájöttem ma is, hogy milyen rosszindulatú egyének léteznek. Olyanok, akik mások ügyeivel, életével nagyon szívesen foglalkoznak ahelyett, hogy netalán magukba is néznének. Azt hiszik, megilleti őket az ítélkezés joga. Az egy dolog, hogy mit gondolnak adott helyzetről, embertársukról, de hogy ezt milyen szívesen is közzé teszik... idegesítő. Nem tartom egyáltalán intelligensnek, főleg nem úgy, hogy alaptalan szóbeszédre alapoznak. Egyébként pedig azt gondolom, hogy ezen illetők sosem tudhatják mikor is kerülnek hasonló helyzetbe, úgyhogy a helyükben én az ilyen fajta kritikát és egyéb megnyilvánulásaimat mellőzném. Na eddig csak negatív mondatokat írtam, vegyítek némi pozitívat is a mai nap eredményeiről. Reggel megláttam álmaim ruháját. Hogy milyen, sajnos nem tudom megmutatni, mert egyelőre nincs a szekrényemben (és talán soha nem is lesz), de valaki azt mondta: merjünk nagyokat álmodni. Reggel munkába menet egy kirakatban a sétáló utcán rám köszönt egy gyönyörűséges éjkék estélyi. Hosszú, bokáig érő, selymesen omló, kis kövekkel kirakott, spagettipántos költemény. Ámulatba ejtett. Soha nem láttam még ilyen szépet. Tudom, sajnos nem lehet az enyém, mert nem az én pénztárcámra méretezték, mégis csak álltam a kirakat előtt és percekig mélyre ható sóvárgás tört elő bennem. Színházba túl elegáns lenne, operabálba nem szoktam járni, de tuti lenne olyan alkalom, amikor magamra ölthetném. Egyszer. Valamikor. Valahol.Vagy csak a második életemben. Addig is álmodom és remélem holnap reggel még egyszer megláthatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése