2010. október 21., csütörtök

Újra az országoson

A tavalyi országos költői versenyen a döntőbe jutottak között szerepeltem. Az idén az utolsó pillanatban küldtem el pályázatomat, úgy látszik időben oda is ért, mert kiderült, hogy az idén is kiválasztott lettem. A levél tegnap jött. Így 2011. január 21-én (a Magyar Kultúra Napja tiszteletére) Budapestre a patináns Fészek Klubba hívtak oklevélátadásra. Megmondom őszintén, nagyon örülök. Baranyi Ferenc is ott lesz, számomra ez szintén megtisztelő. A könyvem is reményeim szerint kiadásra kerül még decemberben, mert jól haladnak a dolgok. Örömömet köszönetemmel is ki szeretném fejezni mindazoknak, akik erőt öntenek belém, bíztatnak és kritikájukkal támogatnak! 
A nap egyébként szépen és kellemesen telt, sok kedves emberrel volt szerencsém beszélgetni munkám során. Kollégáim és főnököm is igyekszik segíteni, hogy minél gördülékenyebben és kreatívabban munkálkodhassak. Köszi. Sikeresen letudtam egy rég eltervezett komolyabb beszélgetést, a törésem után most már azt hiszem pozitív hullámok következnek. 
Nem sok időm van, de azért eszembe jutnak a gyerekek, hiányzik az ölelés és a bújás részükről. Nehéz megszokni, hogy nem köztük vagyok, hiszen 9 év van a hátam mögött, amit tanítással töltöttem. Minden foglalkozásnak megvan a maga mindkét oldala, ennek is. Bárhogy hozta vagy hozza is a sors, én azért itt belül pedagógus maradok. Ez a hivatásom, bent csorog a véremben, letagadni nem tudom magam. Szóval hiányoznak... A volt kollégáimnak (főleg Nellinek), de egyébként sértődés ne essen, mindenkinek kitartást, türelmet és sok-sok szeretet-morzsát kívánok! Nem kell ezt megmagyaráznom, ők biztosan tudják mit is jelent ez.

1 megjegyzés:

  1. Kedves Erika!
    Egy kis ölelés: Beszélgettünk a gyerekekkel egy mese kapcsán, s úgy éreztem, kivételesen egy nem rég játszott film is jó példa lehet. Eza Charlie és a csokigyár volt. Máté ( Orsós ) csendben megjegyezte: Én elszomorodtam mert eszembe jutott az Erika néni, mert ez a kedvenc filmje

    VálaszTörlés