2010. október 22., péntek

Tollinga-díj

Újabb meglepetésemre folytatódik a pozitív sikersorozat. Délután kaptam egy e-mailt, melyben gratulálnak (csak hirtelen nem tudtam mihez is). Megnézve a küldött hivatkozást, kiderült, hogy elnyertem a Tollinga irodalmi portál által meghirdetett költői verseny III. díját. Ez azt jelenti, hogy november 13-án szintén Budapestre utazok a díjátadóra. Két beküldött versemet megjelentetésre is javasolta a zsűri, így most már a 7. antológiám készül el.
Egyébként ma pizza-projektet folytattam, eme projektnek én voltam egy testben a managere és kivitelezője is. 
A fogyasztásnál némileg persze besegítettek. Egészségünkre! 
A következő projektem címe: hogyan törjük fel az időzárat?
Rég jártam a Tescóban, így hát ideje volt pár hónapra bevásárolni, ki tudja mit hoznak a szűkös napok alapon, illetve ki tudja mi is lesz a jövőben... Jobb hosszabb távra tervezni, mondják. Ennek az állításnak azért bevallom egészen nem tudok örülni, de ha így van, akkor így van. Nem harcolok azzal, amivel nem tudok. Terv a rendje mindennek.
Az Origó-házban 17 órakor kezdődött egy fotókiállítás, melyre kissé megkésve, de semmiről sem maradva le azért megérkeztünk. Furcsa volt, hogy belépve felmerült a kérdés: hol is vannak a képek? Mire kiderült, számítógépen vannak és onnan történik a fotók bemutatása diavetítéssel. Nahát. Az ember most már mindent digitálisan kell hogy nézzen. Nem igazán tudtam úgy élvezni, mint egy hús-vér élő bemutatót. Távolinak tűnt az egész, olyan megfoghatatlan. Megnéztük a fotókat és kész. Igazi élménnyel valójában nem gazdagodtam. Többet vártam tőle, így pedig maradtam katarzis nélkül. Nemcsak az életünk, hanem a művészet is elgépiesedik. 
Ez szomorú!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése