Az éjszaka eléggé összeolvadt a hajnallal, s ébren töltve ezt az időt (mert mondjuk nem tudsz aludni) nem túl okos és ideális megoldás. Mondják ezt azok, akik reggel kipihenten ébredve kortyolgatták finom kávéjukat (vagy kakaójukat). Ám azért nem sajnáltatom magam, hiszen sikerült 3 órát magamévá tennem az alvásból.
Ilyenkor tudnám értékelni, ha nemcsak a négy fal venne körül reggelente... na mindegy, ez az én problémám, ki mint vet, úgy arat - szokták mondani.
Miután szinte egész éjjel a gondolataimmal harcoltam (vagy ők velem)szépséges táskák kacagtak a szemem alatt. Egy hosszúra nyúlt sminkelés segített némileg eltűntetni a viharokat, talán éppen ez segített abban is, hogy szerda reggeltől már aktív dolgozóvá váljak, s ezzel némi reményt kaptam túlélni a téli szezon sárga fűtéscsekkjeit.
Ennek persze nem mindenki úgy örült elsőre, mint azt vártam. A fél szem sírása mögött valószínűleg hitetlenség lakozik - mondom én. Ezzel kapcsolatban merült fel egy dolog bennem, melyen valószínűleg még sokat fogok meditálni. Konkrétan, hogy mennyi-mennyi akadályon kell átmenni addig, amíg elérjük az álmainkat és azt mondhatjuk végre, fellélegezve, hogy Igen, sikerült és boldog vagyok... mert elértem. Sok-sok megalkuvás magunkkal, izzadt csaták, döntések, félelmek és vágyak egy csepp beteljesülésért. S most nem is a pénzről beszélek. Apró csodákról, melyek némelyikünknek talán maga az élet.
Amíg ezt így leírtam, rábukkantam egy dalra. Némileg passzol is. Nekem tetszik!
Miután meghallgattátok a dalt, küldjetek álomport a szememre, hogy ma éjjel végre sikerüljön aludnom is valamennyit. Mondjuk kicsivel többet, mint múlt alkalommal. Főleg, mert holnaptól borul a reggeli menetrend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése