Visszaszámlálás

Már csak egy fél. Vagy inkább még egy fél? Lényegtelen. Ma van az év utolsó napja. S mivel valószínűleg nem fogok írni este, ezért most kívánok minden kedves ismerősömnek boldogságban, sikerekben gazdag egészséges, vidám és eredményes új évet!

A délelőttöm egyébként apróságok pakolásával telt tegnap, s bár ügyeskedtem, a lehetőségek többnyire ellenem játszottak. Kedvetlen és nyűgös voltam már ébredés után nem sokkal, ennek okát teljesen nem ismerem csak inkább sejtem. Talán azért húzom fel magam, mert türelmetlen vagyok és nem szeretem a lassú halált. Másrészt valahol kiszolgáltatottnak érzem magam és a helyzetet, melyben vagyok megalázónak érzem. Persze tudom, hogy senki sem tehet erről az adott helyzetről, ami konkrétan munkaügy, mégis aki kicsit is ismer, tudja, hogy nehezen viselem a lébecolást. Azt gondolom, hogy bármennyit is teszek a megoldásért vagy legalábbis azt hiszem, hogy sokat teszek érte, egyszerűen nem nekem villogtatják a jolly jokert. Bár ha jól belegondolok sosem voltam túlzottan sokáig a kiválasztottak között.

Kora délután ismerősökkel találkoztam és nagyon örültem az öleléseknek és a rég nem látott arcoknak. Ígéretet kaptam segítségnyújtásra, sőt belefért egy-két kedves és biztató szó is a beszélgetésekbe. Az utóbbit például egy remekül elkészített és finoman illatos forralt bor társaságában igyekeztünk elszenvedni. Remélem az átadott könyvekkel örömet szerezhetek volt kollégáimnak és ha elolvassák a kötetemet akkor némileg gondolnak is rám. Nekik innen külön kívánok türelemben gazdag új évet!

Este a szerény vagyok, de hódítani akarok című történet próbája zajlott kisebb sikerrel... előtte még azonban be kellett vásárolni a gazdaságos hipermarketben. Mikor odaértünk kígyóztak a sorok a pénztárnál. Egy órát töltöttünk bent és meglepetésre a hatalmas embertömeg addigra eltűnt. 

Most éppen fasírtos-sült krumplis főzőprojekt zajlik, aztán egy kis sajtos-sós stangli sütése következik, mindeközben pakolás és készülődés az esti partyra. Szóval most én is itt hagylak titeket, legyetek vidámak és bulizzatok jól! Piával csak óvatosan, szárnyast ma még ehettek, holnap meg pihenjetek sokáig!

Boldog új évet!

Wind of change

Már csak kettőt kell aludni és itt a szilveszter. Nem különösebben érdekel, mégis eszembe jutott. Eltelt megint egy év és én még az év utolsó napjaiban sem a nyugodt életemet élem. Tegnap arról beszélgettem valakivel, hogy mennyi csavart csinált velem a sors 2010-ben... és még nincs vége. Bizonyíték erre az, hogy végleges elhatározást tettem és ennek következménye azt hiszem elég komoly. Mivel nem akarok konkrétan kitárulkozni egyelőre még a nagyvilág pódiumán, ezért csak néhány gondolatot írok ezzel kapcsolatban. 

Múltkor arra szavaztatok többen, hogy olvasnátok még a lelkizős témáimról és én ennek szívesen teszek eleget. Nemcsak azért, mert én is megkönnyebbülök, hanem mert örülök, hogy másokat is érdekel a sorsom és a vívódásaim. Persze az is lehet, hogy ezzel másoknak is segíthetek...

Én nem mondanám, hogy megbántam, amit tettem. Utólag visszagondolva pedig alig hiszem el magamról, hogy meg mertem tenni. Hiányoznak emberek, akiket rég nem láttam, néhány személyes holmi is, de úgy érzem, nem volt más választásom, hogy önmagam lehessek végre. Nagyot léptem, magam mögött hagytam mindent, ami addig a világ volt. Sajnálom, ha mindeközben megbántottam valakit, nem szándékosan tettem. Minden nehézség, bukás után fel kell állni, mert erről szól a valóság. Nem szabad elfeküdni és siránkozni, mert a problémák megoldásra várnak, ehhez pedig saját magunkra és teljes valónkra szükség van. A boldogság ugyanis nem hull az ölünkbe. Lehet szerencsénk, de az igazi boldogság csak küzdelem révén érinthet meg. Én azt gondolom, hogy én nem a gyengék kártyalapjaiból húztam. Mindig is akartam és most is akarom, hogy azt érezhessem, mindent elkövettem az álmaimért, a hétköznapok szürkeségének megszínesítéséért, a családért, a páromért és a sok probléma ellenére is maradhassak barát, a gyerekemnek példakép és másoknak ember.  

Fontos döntést hoztam nemcsak az év első felében, hanem most is. Bár nyilván az első súlyosabb volt és döntő, azért ez utóbbi sem piskóta. Hosszas latolgatás előzte meg természetesen, és bár előre nem tudom, döntésem jó-e vagy nem, de vállalom a kockázatot. Anélkül semmi sincs. A könyvem megjelenése után újabb álombuborékot kergetek. Hiszem, teljes szívemmel és eszemmel hiszem, hogy ennek így kell lennie és döntésemmel nem egy életnek adok napfényt... Ugyanis Nekünk, embereknek hinnünk kell. Akkor is, ha nincs másunk. Ha más egyebem sem maradt, mint az akaratom és a még nagyobb hitem. És én hiszek benne. Mert nem bánthat már annyiszor a sors. A változás szelei itt süvítenek. Felborzolják hajamat és megsimítják arcomat. És talán hamarosan írok róla nektek is. 

Gigantikus zsebbe nyúlás

Eljött az őrjöngés pillanata, mert nagyon felhúztam magam. Képzeljétek, olyan országban élünk, ahol egy szellemi termékből (ami most az enyém, de lehetne bárki másé) a könyvterjesztők óriási hasznot húznak le. Konkrétan tudom, mert én is belekerültem a slamasztikába, hogy a könyvem bruttó árából 53%-ot levenne részesedésként a Líra. Ugyanígy dolgozik a Kello is, hát ha még elmesélem azt is, hogy a Bookline nevű netes könyváruház micsoda baromi arculcsapás egy szerzőnek, akkor hanyatt vágjátok magatokat! Na? Mennyit saccoltok? Hmm? Megmondom: kerek 60%!!!!!!!!

Na most akkor számoljunk: én mondjuk 2400-ért adok egyet rendelésre postaköltség nélkül. Ha levélként adom fel, akkor 380-ba kerül, plusz a boríték (bélelt) múltkor 80 Ft volt. Ez össz. 2860 Ft. Ha ennyiért berakja mondjuk a Líra a boltjaiba, ő még ráteszi a felárat és a végeredményből levon magának 53%-ocskát. Vagyis ha felspanolja 3000-re és kirakja a boltba, akkor nekem (aki a szerző) visszadob 1410 Ft-ot. S eláruljam ez micsoda és mennyi? Éppen fedezi a nyomdai költségeket. Viszont drágábban nem teheti ki, mert nem fogják megvenni, a 3000-et már én is erősnek tartom így is. És ha ez alá megyek? Mi a szar marad nekem? Menjek mínuszba? Még az előállítási költségem se térüljön meg?! Basszus () ez olyan qrva üzlet nekik, hogy szétvet az ideg. Ha pedig nem adom át valamelyik terjesztőnek, akkor hogyan fogják tudni, hogy létezem? Keresik az ismerősök a boltokban és nem találják... milyen rohadás ez... menjenek a b. francba. Ez Magyarország és a nagy business. Kiröhögnek, hiszen nyerő helyzetben vannak, nem? Rohadt mókuskerék az egész. Ha odaadom, akkor örüljek, ha visszajön az alapköltségem, az utónyomásra meg megint vakarjam össze a pénzt, mert a nincs hasznot nem lehet újra beleforgatni a kiadásba, ha meg nem adom nekik, akkor itt marad a nyakamon és kitörölhetem velük a seggem vagy hideg estéken begyújthatok a papírlapokkal a kályhába. Na akkor szerintetek melyik ujjamat harapjam??? 

Egyébként a kiadó feltette a honlapjára a kötetem, meg lehet nézni. Rendelni is lehet. 

Itt nézhetitek meg>>>   (Jobb oldalon Könyvkiadás menüben a Holnap Magazin kötetek pont alatt asszem a 2. oldalon)

Most elteszem magam innen, mert a robbanás határán vagyok, a gyújtópontom már eléggé izzik. Örülnék néhány véleménynek, mit gondoltok ti az egészről?

Számvetés

Fél év telt el attól, hogy elköltöztem. 24-én pontosan. Furcsa érzés volt, ha őszinte akarok lenni. Nem nosztalgia, mert egyetlen mozzanata sem okozott vajmi örömet anno. Már nem tudok változtatni az egészen s nem is akarok. Megtörtént, a sors akarta így. Végigjárni azt az utat, ami mindannyiunk számára külön-külön ki lett jelölve... ebből én sem maradhattam ki. Sok mindent megtanultam ezalatt a fél év alatt. Mondhatnék okosságokat, bölcsességeket, de amíg valaki bele nem lép ebbe a cipőbe, úgyis azt mondja hülyeséget beszélek. 

Az élet arról szól, hogy megtaláljuk a boldogságot, ki-ki a maga módján. A saját álmainkat próbáljuk megvalósítani. Van, akinek ezt a gyereknevelés tölti ki s van, akinek apró álombuborékok alkotják a boldogsághoz vezető lépcsőket. 

Ma kaptam egy levelet. Váratlanul. Gratuláltak az elért eredményeimhez és a hangvételből én őszinteséget éreztem. Lehet, igen lehet, hogy megvan mindenünk: lakás, bútorok, szép berendezés, állás. Mégis valami hiányzik. Érzések, lángok, közös lélegzet, barátok... s azt érezzük, hogy a milliós embertömeg mégis hatalmas magányt nyom vállunkra. Egyedül - annyi ember közt. A lét, amit a mindennapokban élünk csak álarc, mert nem is önmagunk vagyunk. Elvárt presztízs, megfelelési kényszer, unalom, megszokás, családi idill látszata - de belül fájdalom, helykeresés, éntévesztés, önbecsapás, áltatás, harag, kín és folyamatos vihar. Ki kell(ett) lépni ebből az élethelyzetből, mert lassanként, belőlünk és belénk csepegtetve a kínt olyan, mintha megmérgeznénk saját magunk. Sőt, a dolog még azért is gáz, mert az egészről mi saját magunk is tudunk. Magunkat öljük ahelyett, hogy ugrani mernénk a kis lépés vagy az egy helyben toporgás helyett. Nem könnyű. Senkinek és semmikor. És most sem. Mégis jobb, mint a lassú öngyilkosság!

Lehet ítélni, emberek. Tegyétek! Hiszen ez nagyon könnyű. Mert mi, emberek szeretünk Istent játszani. Főleg, ha másról van szó. 

S ha már számvetést tartok, engedjétek meg, hogy közzé tegyem szomorúságom és megdöbbenésem okát. Az idei karácsonyra alig érkezett sms vagy egyéb jókívánság. Persze azért akadt meglepetés ezen téren is (+), de ledöbbentem. Tavaly szenteste és karácsony első napján óránként csippant a telefonom. Idén, most egyetlen egyszer. Ez is ítélkezés felettem?! Vagy netán érdektelenség egymás iránt?

    

Áldott karácsonyt!

Tegnap ígértem, hogy ma még korán benézek. Hát itt vagyok. Csupán azért, hogy mindnyájatoknak békés, boldog ünnepeket kívánjak! Néhány olyan nap következik, mikor elszakadunk a mindennapi vágtától, felkeressük azokat, akiket szeretünk és együtt töltünk el velük néhány órát. Sose azt nézzétek, mi kerül a fa alá vagy mit esztek a tányérból, mert ez az ünnep a szívekben kezdődik és ott ér véget. Az értéket nem a pénz, az ajándék ára jelenti, hanem az érzés, mellyel átadod. Egyetlen dolog van a világon, melyből ha minél többet adsz, annál több marad neked: a szeretet. Add ezt ölelésben, mosolyban, simogatásban, egy pusziban vagy csak gyújtsd meg a másik szemében a fényt. Amire te vágysz, azt add a másiknak is. És ha lesz egy perced, ebből a boldogságból gondolatban adj azoknak is, akik csak álmodnak erről. Mert sokan vannak...

Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!

"Karácsony készül, emberek!"

Elcsodálkoztam azon, hogy ennyien olvassák már a blogomat (statisztika). Biztos közrejátszik az is, hogy az iwiwen mintegy 100 levelet küldtem ki a könyvem megjelenése alkalmából és ott is reklámoztam ezt az oldalt. Na mindegy, örülök, tényleg.

Ma szenteste előtti nap van, annak is lassan a vége. Bennem keverednek az érzések: egyszer fent, aztán mélyen lent. Igaz, a múlt már elmúlt, változtatni nem tudok rajta, a jelen lassan telik s minden egyes pillanatával csak a múlt lesz több. A jövő bizonytalanság, de a jelenben kell dolgozni érte. Persze nem kissé félek. Tavaly ilyenkor még én sem hittem, hogy most máshol és másképp élek majd, és most sem tudom, hogy jövő karácsonykor így vagy egy igazi családban készülhetek az ünnepekre. Persze ez nem panasz a jelenlegi helyzetre, csak mindenkinek vannak álmai, melyeket dédelget és úgy érzi, akkor lehet igazán boldog, ha meg tudja valósítani őket. Nekem ma a gyerekek körül járt az agyam, avagy a lelkem és a szívem. Bolond és cudar ez a világ. Vannak, akik azt sem tudják, milyen drága és csilli-villi ajándékot tegyenek a fa alá a gyerekeiknek, s vannak, akiknek nem marad más, csak a képzelet. És én most nem azokra a felnőtt társaimra tettem célzást, akik mondjuk valamely káros szenvedély miatti pénzhiányból adódóan nem "tudnak" adni... de úgy döntöttem, az ünnepi előhangulatot nem így alapozom meg, inkább csendben maradok. 

Egyébként én is készülök már a holnapra. Nemcsak a fizikai dolgokra gondolok elsősorban, mert az mind evidens (ajándékok, süti, takarítás). Lélekben más az egész. Érzésvihar. Villámok, zivatar, napsütés, köd, jégvirág. Várakozás. Szeretet-csomagok. Izgalom. Félelem. 

Gyertyafényt szeretnék, csöppnyi lángot, örömöt a másik szemében, egy tenyérnyi boldogságot. Halk suttogást, harangját a szívnek,  tüzet,  kéklő csillagot, ahogy lelkedben összeérnek...

Kicsit elandalodtam és engedtem a verselésnek, ezt most bocsássátok meg nekem. És azt is, hogy ma nem megy az ünnepi lelkifröccs osztás sem. Ennél alkalmasabb egy neves művész, akit én is nagyon kedvelek, készüljünk együtt az ünnepre egy verssel. Holnap délelőtt még visszajövök pár sort írni nektek. 

 

A művészet érték(telen)?

Azt ígértem, hogy az irodalom kontra emberek lesz ma a téma. Hát igen. Van némi alapja, hogy írok róla és ez nem máshonnan indul, mint a kötetem megjelenésétől. Szóval megjelentem és ezt hangoztattam társaságban is. Nem állnak hozzám közel az illetők, s talán jobb is, mert most elfogulatlanul, érzelmi befolyásoltság nélkül írhatom le az elhangzottakat. 

Lényeg, hogy nem 1-2 emberrel beszélgettem a könyvekről, mint mondjuk esetlegesen szóba jöhető ajándéktárgy. Minek vásároljunk könyvet, ha az illető nem örül neki? Megvesszük, félredobja a sutba (jobb esetben a polcon kap helyet), de manapság már kevesen értékelik. Miért? Ennek több oka is van (s még jó pár, amire hirtelen nem is gondoltam). 

Először is, mert utálnak olvasni az emberek. Nincs idő, vagy nem akaródzik lenni erre. Mert megnézzük a híreket a tv-ben, a sorozatok és show műsorokkal egyetemben, s gondoljuk, ezekkel ki is merítettük igényünket a szépre, a művészetre. Még egyszer hangsúlyozom: nem ítélek csak véleményezek.

A kötetemet egyébként a Líra és a Libri is terjeszti. Lesz-e valaki, akit érdekel annyira egy új verses könyv, hogy meg is vegye? Nem tudom. Többen azt mondták, tegyem közkinccsé a neten az egészet pdf-ben, hogy bárki letölthesse. Tényleg? Ti is ezt gondoljátok? Én azért nem. Mert oké, hogy 1-2 elfajult irodalom kedvelő szagot kap, ha beleolvas és benéz a könyvesboltba (mert vannak olyan idióták, mint én, akiknek páratlan a könyv illata), de a többi? Jót nevet magában, mert tudja, hogy pár ezres a zsebében maradt. Én is tettem így, persze, nem vagyok kivétel. Azonban annyi könyvem van már (és nemcsak mutatóban), hogy nem tudom elpakolni. Kíváncsi leszek azért, hány embernek "kellek" én, mint verselő egyrészt a boltokban, másrészt aki privát úton rám pénzt áldozva kíván megismerni. Mert azért nyilván a verseim=én. Életem mozzanatai, belső világom, vívódásaim, érzelmi kitöréseim, kínjaim. Minden én vagyok. És attól, hogy most saját kötetem lett, nem változom meg. Inkább figyelem az emberek reakcióit (rám). 

Különben brutális ez a világ. Már a hatéves gyerekkel is vért kell izzadni sokszor, hogy tudja végig ülni a mesét, amit felolvasok. Ott a számítógép, a mindenek ura. Általa az elképzelhetetlen is a kezünkbe lehet, jó kis agresszióforrás, a legtöbb gyereknél pedig nincsenek határok. Ez nyilván a szülő felelőssége, sőt az is, hogy milyen példát mutat a törpjének, hiszen ha anyuka vagy apu olvas és ezt a gyerek már egészen kis korában látja, akkor nem kell rátuszkolni a gyerekre sem az olvasást. Sajnos azonban tapasztalataim szerint nem így van ez. Felnőtt nem szeret olvasni, így a gyerek sem. S mint a felnőttet zavaró tényezőt (a gyerekről van szó), engedik, sőt küldik gépezni. Az, hogy ebből nem is sokára már függőség lesz, most nem írok.. 

E kis kitérő után összegzem aggodalmam okát: az embereknek drága a könyv. Nem veszik. Inkább letöltik a netről vagy még azt sem. Érdemes egyáltalán nyomdába küldeni a művészet egy kis darabját, ami nekem mondjuk az életem?  

Commentek tükrében

Örülök, hogy keveselltétek a múltkori blogbejegyzésemet. Meglepődtem őszintén szólva, mert egy számomra "idegen" (vagy mégsem) írótársam is megtisztelt a hozzászólásával. Sok-sok érdeklődő, gratuláló levélkét kaptam, nagyon örülök, de tényleg. Sőt, ajándékba kaptam egy cikket is, mely kis ízelítőt ad rólam: Ide kattints, hogy elolvashasd...

Ez a Tollinga irodalmi és művészeti portál cikke,melyet ezúton is köszönök Ildinek!

Tegnap kicsit ünnepeltünk, koccintottunk e jeles alkalomból, s azt hiszem már ennek köszönhetően a sebem is jócskán gyógyul. Holnap egy kicsit az irodalomról és az emberek kontra irodalomról fogok nektek írni, már nagyon bennem van a téma, csak vajúdik. Hagyjuk még fájni egy kicsit...

Végre eljött

Végre! Megkaptam a könyveket a nyomdából! Nagyon szépek. Sokáig-sokáig szagolgattam... az enyém? Igen. Olyan hihetetlen. S még a könyvjelzőre is rácsodálkoztam. Gyönyőrű. Csillogóan fényes a borító is. Tök jó. Végre, végre!!!!!!!!!!!!!!
S ma nem baj, hogy nem írok mást? Ismerkedem a könyvemmel és a benne lévő versekkel. Olyan, mintha nem is én írtam volna. Fucsa és fantasztikus érzés egyben... Kicsit most repkedek...

Érdeklődni és rendelni lehet: 78szaboerika@gmail.com

Klasszis átverés?

Hazafelé jövet azon gondolkodtam vajon mit is fogok írni nektek, mert ez egy egészen átlagos nap (lett volna). Egészen pár percig, míg megtörtént, amiről most írni fogok. Sokszor felmerült már a fejemben (több dologgal kapcsolatban is), hogy miért pont én? Ti is vagytok így biztos és most nem betegségre értem. Szóval sétáltam haza és a csípős szél jól belebújtatott a sálamba. Nameg a kötést is próbáltam védeni, nehogy baj legyen. Éppen elmerengve ájuldoztam ismételten az illatok kavalkádjában (forralt bor, citromos tea, egyéb nyam-nyam) s kissé sóvárogva megjegyeztem magmba magamnak, hogy milyen jó is lenne ha... nade mindegy. Ekkor odalépett hozzám egy néni (talán 70 körül) kirúzsozott szájjal, bundában és szépen artikulálva a következőt mondta:

Lenyúlták a pénztárcáját és a bérletét, ha olyan kedves lennék, adjak neki egy buszjegyre valót.

Az agyam meg forgott (egyesek meghökkenésére). Bunda alatt mackónadrág. Rúzs. Ápolt külső. Nagyon szépen beszél. Nem letámadós. Hmmm. Pénzt nem adok neki, mert abból jó nem sül ki, de tudtam, hogy van nálam buszjegy, ugyanis a múltkor gyalogoltam pár kilómétert a hidegben inkább. Mondom erre neki:

Tudok egy buszjegyet adni, ha az megfelel. Azt mondja erre, jó. Én azért félve (ill. kételkedve mert sok mindent láttam már és ismerem a lehetőségeket) pénztárcát nem kivéve a táskámból kikutattam a jegyet és odaadtam. Erre egy köszönöm-mel elment.

Mi is a mostani dilemmám ebben? Egyrészt, hogy félig azt hiszem, átvágott. De ha igen, akkor miért fogadta el a jegyet pénz helyett? Talán egy körrel odébb meg azt eladja? Másrészt, miért visel valaki bundát mikor alatta macinadrág van? És a rúzs is csak megtévesztés? Hát... az emberek elég rafkósak tudnak lenni, ha zsetonról van szó. Harmadszor, megint miért pont én? Csomó ember gyalogolt Pécs legforgalmasabb turisztikai utcáján akkor. De csak hozzám lépett oda. Mint múltkor is az iskolás fiú. Rám van írva valahova, hogy milyen szívem van? Meg lehet ezt érezni egy idegennek? Miért én? Tudják, hogy valamit úgyis adok? (na pénzt azt nem, megtanultam!), de a kajámat, segítséget egyéb területen, most buszjegyet), ja és múltkor talán 1 hete tőlem kérdezték mennyi az idő! Ti ezt értitek? Mert én nem. S ha már itt tartunk el kell mondanom, milyen konklúzióra jutottam ezzel a sztoryval. A jegy nekem 220 Ft-ba került. Nem pénzt adtam a néninek. Ha átvágott (ami nem szép és nagyon elítélem (de értem)), ha nem és tényleg szüksége volt rá (csak nem értem, miért nem volt rémült az arca vagy hasonlók...) én segítettem. Tönkre nem mentem bele, legfeljebb lesz még egy utam inkább gyalog... vagy azt gondolom, hogy megittam az utcán árult bódítóan finom fahéjas-szegfűszeges fincsi forralt bort és kész. Lényeg, hogy valakivel, ha csak kicsit is, de jót tettem így az ünnepek előtt. Boldog karácsonyt neki is!

I want some madártej

Ezt a blognemírásos betegséget biztos elkaptam valakitől, de csak kerüljön a karmaim (akarom mondani a karjaim) közé! Tudatalattimat megfertőzni ilyen lustasággal...

Jópár napja rajta vagyok az ügyön ami a karácsonyi ajándékokat illeti. Kellett nekem olyanokat kitalálni, amiket én kiötlöttem. Mellesleg az iwiwen van az az Egymás szemében elnevezésű szavazás a másikról (véleményalkotás) biztos ismeritek. Nekem eddig 201 szavazatom érkezett és a dobogón 3 tulajdonságom áll:

3. kreativitás 3,9

2. őszinteség 4,1

1. jó szakember 4,2

Ilyen aránnyal rendelkezem jelenleg, mely ugyebár egy átlagot jelent. Kissé meglepődtem, hogy mások miként látnak. Furi. És egyben érdekes is.

Nem vagyok mostanság sem nagy tv néző, tegnap döbbenettel hallottam éppen ezért barátunk bűnbánatát illetve bűnösségének beismerését. Totálra leültem a piamennyiség hallatán, bor, whisky köretként egy kis kokó... na inkább nem mondom el, mit gondolok az egészről. Gondolja valaki is, hogy lesz belőle valami az igazságszolgáltatás révén? Vagy elsimítják némiképp mint egykori élőhelyemen a sztoryt???! No komment.

Mert még meglincselnek. Tegnap beszélgettem egy kis tanítványommal, nagyon aranyos volt. Előtte egy kicsit nagyobbal, aki mindig bújt hozzám pedig már nagy lány. Hiányoznak nekem... nemcsak ők, de az egész iskolaszag. Bárcsak visszakerülhetnék még egyszer az iskolai környezetbe. Vagy bárhova, ahol gyerekek vannak. Hmmm... nem kérhetném karácsonyra, hogy bújjanak kicsit hozzám?

Na és hogy miért írtam a madártejről? Mert jártam a városban és olyan fantasztikus illatok terjengtek. Elször forralt bor a kis házikóból, aztán meleg kalács illat a pékségből, utána lángos és láttam hogy rárakják a tejfölt meg a sajtit, persze nem engedtem a csábításnak. Hazafelé kicsit próbáltam elterelni a kívánásaim és úgy hirtelen a képzeletemben (naná) megjelent a madártej. Rég ettem már és arra gondoltam Nelli ha tudna küldeni postán tuti meglepne, mint egy kis tündér... Egyébként innen is puszilom és köszönöm, hogy Mikulásként is jól szerepelt nálam! Na szóval most gyomornedvek készüljenek, irány álomország madártej szigete...

Hozzávalók:

• 4 tojás
• 15 dkg cukor
• 1,5 l tej
• 2 rúd vanília (vagy 1 csomag vaníliás cukor)
• 2 evőkanál liszt
• 5 dkg mazsola

Elkészítés

1.) A tojásfehérjéket 3 evőkanál cukorral jó kemény habbá verjük.
2.) Egy nagy, legalább 3-4 literes lábasban tejet forralunk.
3.) A csendesen gyöngyöző tejbe (vízbe mártott) evőkanállal tojásnyi galuskákat szaggatuk a felvert habból. Egyszerre csak keveset tegyünk az edénybe, hogy a galuskáknak legyen helyük megnőni!
4.) Ha felemelkedett a hab, óvatosan megfordítjuk, és kb. 1/2 percig főzzük takaréklángon.
5.) Szűrőkanállal egy külön tálra óvatosan félretesszük a kész habgaluskákat.
6.) Elkészítjük a vaníliamártást: A tejhez öntsük vissza a habgaluskákról lecsöpögött tejet is! A tojások sárgáját 2 dl tejjel, a cukorral és a liszttel elkeverjük.
7.) A tejet a vaníliával felforraljuk és apránként, forrón a tojássárgákhoz öntjük folyamatos kevergetés mellett.
8.) Az edényt visszatesszük a tűzre és kislángon, folytonos kevergetés mellett addig keverjük, amíg sűrűsödni kezd. Forrnia nem szabad, mert a tojássárga összeugrik!!!
9.) Levesszük a tűzről, és egy pici vajdarabot keverünk a forró madártejbe, ettől fényesebb lesz.
10.) A kész madártejet üvegtálba öntjük, rátesszük a habokat, megszórjuk mazsolával, majd a hűtőbe tesszük. Hidegen fogyasztjuk.
* Ha a hidegtől besűrűsödne, tejjel vagy tejszínnel hígíthatjuk.

A férfi öröme

Kissé megint elmaradtam a bloggal. Sorry. Bár biztos megértitek, hogy forralt boros este után nem nagyon volt kedvem még írni. Sőt, ha elmondom, hogy közben volt egy kis Mikulásos-Krampuszos feelingem is. Na legyünk komolyak. Szóval én már készülök a karácsonyra de nagyon. Nem is inkább az ajándékok felkajtatása izgat, jobban inkább az érzelmi ráhangolódás, a várakozás öröme késztet arra, hogy kergessem a lassan múló időt. Kissé szokatlan ünnepeim lesznek most, olyan helyzetbe kerülök, amiben még nem voltam, ettől kicsit tartok is. Habár tudom, hogy mindent megteszek azért, hogy jól süljenek el a dolgok és picikét alaposabb információval rendelkezzenek rólam a delikvensek. Tudjátok, nekem nem az a lényeg, mit kapok vagy egyáltalán kapok-e valamit a fa alá (csak a meleg víz legyen használható a konyhában:)), én olyan vagyok mostanság, mint egy tündér, aki szeretne akkora boldogságot belelopni szerettei szívébe, amekkorát csak tud. Így mondhatni sokkal inkább adok és erre készülök is nagyon. Ha majd látom, hogy a másik örül (ha nem is az ajándéknak csak az együttlétnek), akkor azt mondom majd: igen, szép karácsonyom van. 

A héten egyébként előre ledolgozom a karácsonyi beiglit és a sok fini kaját meg sütit, mert hogy történt egy kis sebészeti beavatkozás nálam és csak enyhe rágóizom megdolgoztató kajákat ehetek a héten. Tök jó, mert így rá lehet fogni a Sparban a dokira, hogy most vennem kell joghurtot meg kefírt ilyesmit (nem nagyon szoktam venni csak ritkán), mivel  valamit azért magamba kell rakni. Persze a citromos sörtől nem tiltottak el (megjegyzem eddig egyszer sem kínáltak meg vele) sőt forralt bort is lehet fogyasztani. Egyedül egy a baj, hogy annyit nem tudok beszélni, illetve artikulálni. Nő csendbe marad, férfi örül!

Kora délután még a beavatkozás előtt volt egy utam (már megint), mivel cipőket vittem a rászorulóknak. Feltettem vaterára pár holmimat is, de most eszembe jutott még valami ami kimaradt ebből, asszem holnap azt is megküldöm.

Lélek dióhéjban II.

Az éremnek két oldala van. Múltkor azt írtam, hogy folytatása következik a gondolataimnak. Igen, s bár nem sikerült egyből megkreálnom a gyors folytatást (ma már péntek van), igyekszem azért bepótolni az elmaradásomat e téren. Megvallom őszintén, ma nem éppen erről terveztem írni, mégis a sors közbeszólt és 1 órával ezelőtt arra sarkallt, hogy maradjak ennél a témánál. A kérdést azonban megfordítom, szóval milyen tulajdonságaim nem szeretném viszontlátni a gyermekemben? Hát nem egy van. Mondhatnám, hogy hosszú listám van és tudnék mit regélni. Én nem vagyok egy túlzott észlény a szó összes értelmében. Okos sem vagyok és azt mondhatnám (amit sokszor megjegyeznek nekem), hogy nem túlzottan használom az eszem egyes élethelyzeteknél, döntéseknél. Én ezt nem így mondanám. Talán inkább érzelmi szinten nagyobbra nőttem, a szívem, a lelkem nagyobb teret foglal el bennem, mint a logikusok és a túlságosan eszükre hallgató emberekben. Vagy egyformáknak kell lennünk?! Manapság már nem sikk, ha a tűz az arcunkra van írva és ezt véletlenül és mindenféle latolgatás nélkül láttatjuk is. Nem jó, ha néha elgyengülnek a szemek és az sem, ha keményebbnek mutatkozunk és megpróbáljuk egyedül megoldani, amit meg tudunk. Nos, nem lenne hát túl nyerő, ha a gének, a környezet és a legbelső énem alkotta ezen negatív területei, tulajdonságaim visszaköszönnének egyszer az utódomban. Persze egyedül nem megy... a gyerekhez is ketten kellenek. S mivel nekem megannyi "piszkos" szálam van, kerestetik a tökéletesség felé hajló kiegészítés (biztos vannak ilyenek...), aki kicsit lecsiszolja a csorbát (az enyémet) a közös lény érdekében. Mert én így ehhez a projekthez csak sok negatívat tudok hozzátenni.  

Eléggé lement a hangulatom s nem célom, hogy másnak is elvegyem e kedvét az előbbi bekezdés miatt, ezért elmondom, hogy nálam megindult a karácsonyi nagytakarítás. Vagyis lomtalanítás. Újabb hatalmas megpakolt szatyorral érkeztem a Vöröskereszthez, ahol nagyon megköszönték az adományomat. Kiselejteztem a jegyzeteimet, 4 zsákkal került a lépcsőház előtti konténerbe. Meg is érzem rendesen a kilókat, a jobb karom lüktet és nagyon fáj. De kibírom. A lényeg,hogy nem kell  nézegetnem a fullos beépített szekrényeket és legalább van egy kis hely bent. Maradt még meló jócskán, holnap vaterára pakolom néhány cuccomat és licitáljanak csak rájuk. Örülnék egy kis cashnek így decemberben. 

Ja és regisztráltam facebookra, bár nagyon nehezen és hosszan vettem rá magamat. 

Lélek dióhéjban

Megjött. Itt volt. És el is ment. Legközelebb csak egy év múlva jön. Feltéve, ha az üvegházhatás nem szól bele a dolgok rendjébe, ha az Északi-sark jégpáncélja (ha még van) fel nem olvad idő előtt és megmarad nálunk a négy évszak a továbbiakban is. Ami ugyebár nem garantált. Szóval errefelé járt a Mikulás, aztán el is húzott úgy, ahogy jött. Hagyott itt nékem néhány másolatot magáról, ők majd az ablakban végzik. Ha már itt tartunk, képzeljétek, nem kaptam semmilyen virgácsot! Csodálkoztam is eléggé, mert azt vártam, hogy kivágja a legvastagabb fát és a törzsét lerakja az ajtó elé... Ehhez képest semmit nem kapni, hmmm...eltéveszthette a házszámot. Vagy talán lekenyerezhettem a pizzámmal? Ki tudja. Bár ő is férfiből van. Lehet, hogy a gyomrától már rövid az út felfelé?

A karácsonyi készülődés tiszta időpazarlás. Annak, aki nem szereti. Na de ugye ez nem én vagyok. Olyan az egész, mint egy mókuskerék. Belekerülve a takarítási lázba, nincs kiút. S azt hiszem, utólag végigtekintve az eredményen, nem sajnálok egyetlen percet sem, amit e tevékenységgel töltöttem. És az eredmény az nem is a tisztaság vagy a rend, hanem az arc, amit látok és a mosoly, amit én okoztam. Valakinek. Lehet, hogy furcsa tőlem, hogy ennyire házias vagyok, de engem erre neveltek. Kicsi korom óta érdekel a főzés, sütés, sőt otthon elvárták tőlem a rendet, sokat kaptam ha nem úgy álltak a dolgok, ahogy kellett volna. Lényeg, hogy el tudok vezetni egy háztartást simán (bizonyíték tizenpár év) és azt hiszem, a gyermekem is ilyen példával fog nevelkedni. Mert a példa nagyon fontos. Elgondolkodtam egyébként jópárszor, hogy milyen tulajdonságokat látnék szívesen mondjuk a kislányomban belőlem. Hát nem könnyű erre válaszolni, mert mély önismeretre van hozzá szükség és az egészet úgy kell kinyilatkoztatni, hogy ne legyen, ne tűnjön nagyképűnek a történet. Ezen megfontolások alapján azt mondhatom, hogy szeretném, ha érzelmi szinten legalább olyan mélységgel bírna, mint én. Legyen érzékeny a külvilágra és hallgasson a megérzéseire. Tudja magát beleélni mások helyzetébe akkor is, ha az aktuális életmódja még csak nem is hasonlít a másikéra. Tudjon belebújni a lelkébe és képes legyen érzéseket szivacsként magába szívni a másikból a képzelőereje segítségével. Szeretném viszont látni a jószívűséget és a kedvességet, a hatalmas kitartást és akaratot. A tenni vágyást, a küzdelmet. És a legfőbb, hogy tudjon szeretni. De nagyon. És holnap folyt. köv.

Télapó itt van (?)

Sokáig aludni=keveset élni, mondják ezt a bölcsek. Na de mi van akkor, ha az ember véletlenül alszik el 9 óráig és ráadásul még kedvenc rajzfilmjét is elmulasztja? Úgy hívják pech. Főleg ha kiderül a délután folyamán, hogy most sem sikerült kirabolnom a Szerencsejáték Zrt. hatos lottó szekcióját. Eddig még egyesem csak-csak volt, de mára az is elfogyott. Így a találataim nagy mennyiségű vákummal érnek fel, lakásprojekt lefújva (eddig sem volt túl nagy realitásom). A témánál maradva mondom, hogy holnaptól nem játszom hatoson, csakis ötöst veszek. Ebédre megérkezett egyébként a várva-várt pörkölt nokis egyveleg, a tervből végre megvalósítás is lett. Délután már télapós hangulatba estem, voltam egy jó kis zenés műsoron, ahol a "nagyszakállú" nekem is adott egy szaloncukrot. Mikor kérdezte, kik lennének vállalkozó kedvűek (gyerekek közül), akik esetleg énekelnének a színpadon ilyen hullapelyhest meg ilyeneket vagy netán beleülnének az ölébe (ez utóbbira jelentkeztem is volna,  na de csak viccelek), a cukor látványára azonban nemcsak a gyomornedvek indultak be, hanem a gyereksereg is. Így aztán Mikulásnak és krampuszának akadt jócskán dolga, vagy 20 percig osztogatták az édességet a zsákból. 

Én azt javaslom, hogy mindenki tisztítsa meg a koszos és havas csizmáját, hátha holnap lesz benne valami. Ha meg nem jön el hozzánk, az azért van, mert több helyen már megkínálták és felivott. Akkor maradjunk annyiban, hogy a Jézuska tuti nem fog ilyet tenni, és a karácsonyfa alatt mindenki találhat magának valamit. Aki akar, most énekeljen egyet nekik, én ebből kimaradok és nézem a Madagaszkárt. Nektek meg küldök egy videót.

Aki szemfüles...

Az élet mindig tartogat apró dolgokat, amiknek lehet örülni. Ilyen volt pl hogy nem kellett busszal utazgatnom és elvittek kocsival a célig, amivel megspóroltam több, mint 2 órát. Érdekes volt, hogy a rádióban állandóan a havazással és a közlekedési nehézségekkel voltak elfoglalva (meg is ijedtem rendesen), ám az utazás alatt pozitív meglepetések értek, semmi hó, semmi jég. Nálam Pécsen egyébként csak az eső esett, hideg sem volt, hónak híre-hamva sincs. Nem tudom éppen ezért, hogy az a fránya Mikulás, akiért odavannak a gyerkőcök (meg én is), hogyan bújik majd be a kéménybe és miként fogja belejuttatni a cuccost a csizmámba. Merthogy a tízemeletes harmadik emeletén lakom és egyelőre halvány lila ...om sincs a módszerére. Vagy kihagyna engem? Áááá... kizárt. Szóval ez nekem még talány. Lehet, hogy esetleg nekem kell máshova mennem a csokikákért?:)

A szombat egész jól sikeredett, főleg a konyhai része. Hagymás rostélyos sok hagymával és jól átsütve a husi, köretként forró krumplipüré kis savanyúval, hát... szerintem jól összejöttek az ízek. Maradt még azért egy kis mosás, varrás, mosogatás stb. de sebaj, mert úgyis ismertek, szívesen teszem. Kimaradt egy bekezdéssel feljebb a tegnapi nap fénypontja, ugyanis vateráztam és kivártam az utolsó 10 másodpercet a licittel, melyre persze már nem tudtak reagálni mások. Így az enyém lett, amit kinéztem magamnak és ha elmondom mennyiért, akkor nevetni fogtok. A dolog 500 Ft körül tulajdonomba került, egyébként többszöröséért megvehető a boltban. Aki szemfüles és gyors, az azonban megszerzi, amit akar. Van még 2 másik álomgyáras holmi amire vérszemet kaptam, csak legyek net közelben és tudjam elcsípni időben...

Bóklásztam és találtam nektek egy érdekes dalt, tudom, nem mindenkinek tartozik a kedvencei közé, de ez most az én kedvemre való nóta, ami nemtom miért is tetszik. Talán mert Zanzibar.

Mostésazonnalésnemvárok

Vannak napok, mikor türelmetlenebbek vagyunk és képtelenek vagyunk várni akár csak két percet is. Na ez voltam ma én. Bár szerintem nem is egyedül járhattam ebben a cipőben. Egyszerre minden kellett volna. Ölelés, csend, vihar, szenvedély, hó, napsütés. Igazodjatok el rajtam. Bár a délutánra azért sikeredett némi belső nyűgöt kiadnom magamból a papírra, s utána  "megnyugtattam" magam, hogy e hónapban is lemaradtam egy verspályázatról (ugye akinek nem itt jár az esze?). 

Képzeljétek, a kötetem már a nyomdában van! 130 oldal lesz gyönyörű fekete-fehér fotókkal, melyeknek én adtam címet. Kb. két hét és kijön a nyomdából, akit érdekel, jelezheti már felém vásárlási szándékát. Az előszót Tamás István író írta hozzá, az ajánlást a "szívem csücske", melyeket ezúton is köszönök. Minden kötethez tartozik majd egy kis könyvjelző, mellyel jelezhetitek magatoknak, hol is tartatok (életem mely részénél), ha este párotok kicsit közelebb bújik és emiatt ne tudnátok olvasni... 

Kis kedvcsinálóként felteszem nektek a borítót, íme a Pillangószárnyak!

Bordó mandula

A hangulat javítására többféle mód létezik. Nőknél ez különösen negatív tud lenni egyes férfiak szemszögéből, ugyanis a rossz kedélyállapot feloldására (egy kis hízelgés után) kinyílik a pénztárca. Kedves párunktól pedig távoznak az ezresek, mondván, hogy egy kis kozmetika, körmös, kis shoppingolás (mert ugye nincs egy rongyunk se)... Miután kiéltük ezen irányú vágyainkat, mindjárt jobban is érezzük magunkat (a férfinek meg kikerekednek a szemei a költségektől). Lett is napfény nekem is, miután meglátogattam Szandrát, a körömkozmetikust és átváltoztattam hosszúra nőtt és éles fegyverzetemet bordóra és mandula alakúra. Így már nem szúrok (de vigyázat, harapok és karmolok). Bár az eső megint esik és a könyvemmel kapcsolatos utolsó simítások jócskán elveszik az energiámat, mondhatnám egészen jól vagyok. Köszönök minden kedves érdeklődést hogylétem felől. Készülök az ajándékozásra, kattognak a kerekeim, mit, kinek és mikor. Egy kedves ismerősöm ajándékával majdnem elkészültem már, ez azért feldob. Saját kezem munkáját adni ajándékba hosszú és finom falat...remélem, értékelni fogja ott Nagykanizsán.

Összepakoltam még egy halomnyi ruhát adakozás céljából, ma nem sikerült elvinnem, de holnap teszek egy próbát. Az éjszaka talán felerősödöm és karizmaim fel tudnak készülni a feladatra. Most kellene Góliát vagy Herkules, mondjuk az utóbbinak jobban örülnék. :) Feltéve ha közben eresztene egy kis pocakot is. Mert amúgy csak egy izomkolosszus és úgy nekem nem szimpi. De hajrá!

Képzeljétek, olyan illat van nálam, hogy csuda! Gyertyák felhőjének tánca csavar az orromon minden pillanatban. Ugyanis kis karácsonyi hangulatkát varázsoltam magamnak ide be. 

Ja majd elfelejtettem, télapós csokikkal csak óvatosan nekem, mert most visszavettem az édességből is. Térfogatom növekedésének megállítása és további dekák felszaporodása érdekében csak Norbi updates cuccaival vagyok hajlandó egyességre jutni. Na jó, persze ha After Eight-ről lesz szó, akkor addig felfüggesztem Norbit...

Álomkonyha

Kicsit későn ébredtem, bár ahhoz nem elég későn, hogy igazán kialudjam magam. A délelőttöt a neten való barangolással töltöttem, kicsit (vagy inkább nagyon) engedtem a szárnyalásnak és konyhákat nézegettem eladó lakásokban. Persze nyilván ez csak álom, hogy én valaha is olyan helyhez jutok, tudom azt is, hogy lehetőségeim túl szűkek a szárnyaimnak, mégis jó volt ábrándozni. Kedvelt időtöltéseim nagyobb része a konyhában zajlik ugyanis. Szeretem a főzést, a sütést, sőt a mosogatást is. A konyha nekem olyan hely, ahol némi kreativitásom kiélhetem, illetve a másikról (ha van) való gondoskodás érzését itt élhetem át. Nem luxus felszerelésekről van szó, mikor azt a szót mondom, hogy álomkonyha, inkább szép, harmonikus színekből összeállított, praktikus felszereltséggel rendelkező környezetre gondolok, ahol jó lenni. Imádom a tálakat, az összes kiegészítőt, melyek egy főzéshez kellenek, nagyon szeretek szépen, ízlésesen megteríteni és vendégeket várni. Talán ez is eljön egyszer. Bár sajnos megint rossz számokat húztak a hatos lottón, a sors nem akar hozzásegíteni a konyhámhoz...

Fincsi ebédet kaptam, a délután pedig kis hűtőszekrény feltöltéssel és beszélgetéssel telt. Persze azért a dolgok elől ettől függetlenül nem menekülhetek (ami a múlt heti történéseket illeti), nélkülem megoldódni nem tudnak. Még mindig félek, kimodhatatlan előre nem látás gátolja a napjaimat, egyedül csak az idő telik, megoldás azonban nem jön. Lassan december, s én még mindig nem tudom, hogyan is tovább...

Havas szombat

Leesett az első hó. Bevallom én nem szeretem. Ám ez sem kívánságlista. A Balaton környékén töltöttem a nap jelentős részét. Rövid kis munkának néztünk elébe ugyanis, amibe én igazán csak bátorító és időfigyelő voltam. Aki nem tudná (mert nem pedagógus) ezek kooperatív csoportmunkához különböző szerepek, ezeket most én egyedül töltöttem be. A fél óra helyett amúgy legalább 3 óráig elszórakoztak velünk egy irodában (magyarul feleslegesen tartózkodtunk ott legalább 1 órát) és csak ezután élvezhettük anyunál a jól megérdemelt ebédet. Fini omlós sült csirkét ettem rizi-bizivel és savanyúval, aztán kis dobos torta és valami tejszínes sütike is lecsúszott. Ja ne higgyétek, hogy nagy étkű vagyok, de nem is reggeliztem és 2-kor már eléggé éhes voltam. És aki tudja (ha nem akkor most megtudja), imádom a majdnem grillcsirkének nevezhető sült állatkát, mikor a villámon szétomlik a husikája. Anyu egyébként jól főz (sütni nem szeret), és nem meglepő, hogy tudta mivel kell várnia. Hazaérve kis pihenő után (ami már életbevágónak számított) partyra készülődtünk és meg is érkeztünk a csapathoz. Voltak számomra ismeretlenek is a tagok közt, kicsi a világ alapon egy pécsi sráccal is sikerült megismerkednem nem Pécsen. Együtt néztük (vagy sirattuk) Kati távozását az X-Faktorból, vélemények és ellenvélemények ütköztek egymásnak a szereplőket illetően. Szerintem a Megasztárban sokkal tehetségesebb emberkék, sztárjelöltek vannak, mint itt, de ez legyen az én véleményem. Közben ugye már beindult a Való Világ is, van apropó így most már a magyar embernek, hogy leüljön a tv elé a hideg és sötét téli estéken. Sajnos a kultúrát ezen keresztül nem lehet elsajátítani, megy a sok hülyeség, kiráz a hideg a magamutogatástól, nincs egy normális, élvezhető műsor se. A mai fiatalok és a gyerekek is tőlük! (Úristen!) tanulnak, őket utánozzák, majmolják, olvasni meg nem tudnak és nem is akarnak. Persze vannak kivételek, de ott a szülői háttér is olyan. Na jó, ne menjünk ebbe bele, mert eléggé felhúztam már magam. Szóval ez a világ nem való senkinek sem. Maradjunk ennyiben.

Párhuzamos sorok

Pihenős napom volt ma (testileg), az agyam azonban egész nap pörgött. Olyan elfoglaltságot kellene találnom, ami nem engedi, hogy legyen még energiám akár tudat alatt is gondolkodni. Még a zene az, amely netalán segít kiszállni a zűrzavarból, bár az sem tuti recept. Ma egy kicsit elmentek a gondolataim egyéb téma felé, merthogy több napja látom a tv-ben ugyanazt a reklámot, ami végülis egy társadalmi hirdetés a felszín alatt. Azokat a csecsemőket mutatják pár képkockában, akiket az anya szülés után eldob és magára hagy. Az okok közül csak egyet emelnek ki: nincs pénz, hogy felneveljék őket. Na erre a témára én elég érzékeny vagyok, főleg mert tudom, hányan is várnak az örökbefogadási sorban, mit kell megtenni azért, hogy egyáltalán valakit alkalmasnak találjanak szülőnek így papír szerint és mennyit is kell várni. Ha nem lenne ilyen bürokratikus országunk, ahol az elsődleges fontosságú "A Papír", akkor nem tartanánk itt. Rengeteg kisgyerek vár befogadó és szerető családra, de a körülmények vagyis az idő, amit a papírok rendezése elvesz a lehetőségből, az valami katasztrofális. Évekig sorban állni, aztán miután lejár az alkalmasság, megint előlről kezdeni mindent, egészen vicces. Akit mondjuk 2 éve alkalmasnak találtak, mert megfelelt minden pszichológiai, testi, életmódbeli és nem utolsó sorban anyagi feltételnek, annak a 2 év eltelte után miért kell mégegyszer "megvizsgáltatnia" magát? Főleg, hogy a 2 év alatt is bejelentési kötelezettsége van az őt és életét érintő mindennemű változásokkal kapcsolatban. Na jó, ha minden rendben van veled 2 év után is, akkor nesze, kaphatsz még egy év hosszabbítást. És ha még azalatt sem sikerül babához jutnod, lásd milyen kedves a hazád, kaphatsz még lehetőséget, csak újra vizsgáltasd meg magad. Szóval érdekes. Gyerekek serege vár aranyos, gyerekre vágyó családra. A másik oldalon nők, akiknek legfőbb álma teljesülne azáltal, ha lehetne gyerekük . Ők is várnak. Mindkét oldalon rengetegen vannak. Akkor nem lehetne, hogy lerövidítsék és megkönnyítsék az egymásra találás feltételeit? Persze nem. Mert a döntéshozók nem tartoznak egyik sorba sem...

Hideg-meleg

Kicsit kimozdultam Pécsről, talán jót tesz. Hétfőtől nekiállok (már elkezdtem) a saját weblapom elkészítésének, ami egyébként megint arra jó, hogy elvegye a figyelmemet azoktól a dolgoktól, melyeken gondolkodnék. Hülyeség egyébiránt ez az álarc, önmagam átverése, de az idővel csak így lehet felvenni a harcot. Leginkább már azt szeretném, ha önmagammal békére találhatnék, ami persze nem megy a külső béke megtalálása nélkül.

Pécsen már elkészült a karácsonyi világítás, gyönyörű alkalmatosságok lógnak innen-onnan az utcákon. Ha jól számolom, most hétvégén már advent első vasárnapja lesz. Nekem nem 4 gyertyám van az adventi tálban, hanem csak egy nagy. A heteket én a gyertya rövidülésével szemléltetem, főképp magamnak. Néhány szép karácsonyfadíszre már szert tettem, ezüst-kék színekbe öltöztetem majd fel a kicsike fámat.

Visszatérve a nap történéseire, volt jó és kevésbé jó is. Főztem megint.  Mégpedig sült krumplit tepsiben és fasírtpogácsát plusz paradicsomsalit. Délután fürdőszoba takarításba kezdtem, eltartott majdnem 3 órán át, de megérte. Bár kinek hogy. Kaptam érte hideget-meleget. Mi ebből a tanulság? A jószándékú tettek sem mindig úgy sülnek el, ahogy az ember szeretné.

Mellesleg kaptam egy kis aprót még egy régi melómért (jó lesz egy kisebb sárga csekkre),  ezzel együtt némi reményt is, hogy talán nem kell jogi útra terelnem egy nagyobb összegű kintlévőségem behajtását (?) bár hiszem ha látom, jobban mondva a kezemben lesz. Na kérem holnap is nagy mennyiségű takarítás a terv, soros a gáztűzhely belseje és némi portörlés kellemes kis Prontoval. Ha kell valakinek segíteni karácsony előtti takarításban, szóljon. Némi nemű dicséretért szívesen bevállalom.

After Eight

A reggel mindig valami újat hoz. Nekem a legjobb az volt benne, hogy elvitte az őrült fejfájásomat. Mellesleg a tegnap után azt gondolom ideje tovább lépni. Baromi nehéz, de nem tehetek mást. Pár nap kell még és összeszedem magam. Egyébként első lépésként egy hatalmas szatyor ruhát vittem a Caritasnak. Odafele azért éreztem rendesen a súlyt, percenként váltogattam a kezem, olyan nehéz volt. Ám nagyon megköszönték az adományom és ez olyan óriásit dobott rajtam. Jövő héten még asszem 3-at fordulok minimum...

Kissé őrült vagyok, jól tudom, egész nap csak gondolkodtam. A sors még mit dob elém, talán jobb nem tudni. Mégis érdekelne, mit tartogat még számomra az idén, remélem most már békén hagy. Még mindig a levegőben lógok... a falak sokszor rám omlanak, máskor pedig szemközt néznek velem. Néha megnyugtat a csend, az egyedüli szívdobbanásaim, mégis rossz... mert igazán sehova sem tartozom. Félek a karácsonytól, az egész decembertől és magamtól is. Felmerül bennem a kérdés: tudok-e teljes beleéléssel részese lenni az ünnepeknek, megfelelek-e a velem szemben támasztott elvárásoknak, tudok-e erős lenni mikor az érzések szétgyűrik a szívem, elég vagyok-e így valakinek is? S miután ezen rahedli kérdésre választ nem kaptam, eszembe jutott, magamhoz kellene venni egy kis édességet. Miután persze hiába kerestem (nem találtam) a lakás minden eldugott zugában egy apró ici-pici csokikát, a kezembe akadt egy szupermarketes újság és megláttam benne a mentolos finomságot hmmm... After Eight. Hiába vágtam volna ki a lapról, kalóriát és élvezetet ugyebár nem nyújt. De nem adom fel! Ugye hallottad, kedves Mikulás? 

Szakadék

Jónéhányszor álltam a szélén... innen két fajta út létezik. Vagy beleesünk vagy megpróbálunk úgy átjutni a túlpartra, hogy bele ne essünk. Ma én kissé belecsúsztam. Nem tudom hogyan tovább. Csak azt, hogy nem szabad elhagyni magam és talpra kell állni. Rengeteg kérdés kószál az agyamban, melyek nagy része csupa félelmet szül. A félelem pedig az én ellenségem. Küzdenem kell vele. Ahogy azért is, ami a holnap. Szerencsére nem hagynak teljesen magamra és vannak, akikre számíthatok, akik bármilyen szituációban is fogják a kezem. Így én is többnek érzem magam. Ha átalszom az éjszakát és felkelek reggel, talán minden más lesz. Mert a remény virága sohasem hullik le...

A mai események azért jócskán nyomot hagytak bennem. S bár messze áll érzéseiben ez a szösszenetnyi versem, mégis ezt választottam. Talán mert nem akarok mindent kimutatni a külvilág felé. 

Szomorúságod

Nem szólsz de szíved húrjai
mélyebben rezegnek,
szólamok
 peregnek
 lelkedre telepednek.
Lassul kezed, járásod tompa,
fátyol-szemed rámered a távolra,
nem látsz mást mint sötét árkot,
magad rajzolta  fény-hasábot
mit szétpengetnek vonyító húrok,
s nincs másod, csak álmatlan,
szomorúságod.

Adok-kapok

Megint lemaradtam... na nem a buszról, hanem a blog megírásáról vagy 4 napja. A szándék mindig megvan, csak az idő...

Mint kiderült, jobb vagyok, mint a Kinder Surprise (az a gyerekeknek való tojás, amiben kis meglepetés is van). Ezt úgy én mondtam magamnak kissé szerényen. Na mert ugyebár az a busz, ami 4-kor indul az valójában már 2-kor elment. Mindegy, úgysem értitek. Lényeg, hogy velem voltak az istenek, meg a nagy ormányú elefánt meg minden. Sokkoló hatást sierült varázsolnom a menetrend megtréfálásával. 

Szombaton kis rántott sajt-rizs effekt után húgomhoz voltam hivatott, aki már előre beharangozta a vadpörköltes vacsit, így a gyomrom szűk belsejében már korán beindult a kiválasztás. Keresztfiaim tudják kit kell szeretni alapon már nagyon vártak, hiszen ha a keresztanyu meglátogatja őket, akkor mindig nagy locsit élvezhetnek a kádban (anyukánál jóval engedékenyebb vagyok). Háromszoros névnap-szülinapot egybe tartva egész jó volt a kaja felhozatal. Másnap távozásunkkal felváltottuk a következő csapat érkezését, aztán megint ebéd és végre kis lusti az ágyban. Bár tudni kell, hogy én voltaképp nem aludtam, inkább csak pihentettem a szemem. Este kis színház és némi komoly tárgyalás után a Volán már tuti előre örült, mert tudta, hogy törzsutasa másnap ismét bevételt hoz számára. Na így is történt. Az eső nem kímélt, megint megeredt. Persze ennek oka van mégpedig az, hogy a napsütés valahol máshol maradt. 

A heti tervem egyike, hogy kiselejtezem a ruháimat és valamikor a jegyzeteimet is. Elég volt a szűkös szekrényekből, ideje elcsórni, ami már nem kell. A pécsi Caritas valószínúleg örül és értékeli felajánlásomat a ruhákat illetően. Én meg majd örülök, hogy kicsit segíthettem. Manapság ebből az érzésből úgyis kevés van. Inkább elvennénk a másikét, minthogy adjunk. Irigyek vagyunk és pénzhajhászok, tíz forintért eláruljuk azt, aki valaha a barátunk volt. Ha nekem nincs, másnak se legyen elve nagyon közkedvelt manapság, csak akkor eleve miért is várunk a másiktól egy csöppnyi segítséget vagy megértést, ha mi magunk is megátalkodottak és profitéhesek vagyunk? Az adok-kapok művelet sem úgy értendő, ahogy azt sokan értelmezik. Legalábbis kevesen vannak így. Nem biztos, hogy pont attól kapjuk vissza a jótettet, akinek segítettünk. És ha egyáltalán nem kapjuk vissza? - merül fel a kérdés. Akkor nézzük magunkba. Ha nem vagyunk boldogabbak attól a tudattól, hogy adtunk, akkor valahol bennünk van a hiba...

Telefonhegyek

Igazán pörgős nap volt ez a mai. Talán soha nem kaptam egy napon ennyi telefont, mindhárom készülékem szinte folyamatosan rinyált. Ezekből persze az egyik az engedélyezett volt és örültem is neki, a többinél ide-oda kapkodtam a telót. Rengeteg infóval lettem gazdagabb, s talán a jövőre nézve is adhat egy kis reményt. A délután-esti projektem méteres kalács volt ugyanis a Mikulást megzsarolva próbálom döntésének pozitív kinyilatkoztatására rávenni. Na szép bonyolult mondatot írtam. Szóval kissé megőszült szakállú marketing emberünket is a hasán át lehet megfogni? Biztos pasiból van! Tegnap ha kiment az erdőbe rőzsét gyűjteni (na jó, vesszőket) most jól jön neki az édesség, hisz esőbeen ázva-fázva igyekszik munkáját elvégezni. Egyébként csajozás után is hasznos lehet számára a cukor, merthogy jócskán kivehették az energiáját. Volt szerencsém ellátogatni az Intersparba is, anyukák válogatták éppen a csomagba valót, rengetegen voltak, tuti business ez az üzleteknek is. Tetszik, hogy lassan mindenhol kirakják a karácsonyi dekorációt az üzletek kirakataiba, olyan hangulatom lesz tőle, mintha tényleg mindjárt szép karácsony lenne. Nemsokára meggyújthatjuk az első adventi gyertyát, melyet én nem vallási inkább más okokból teszek. Imádom a gyertyákat, mindegyik fajtáját. (hmmm...ez ajándék ötlet volt)

 Bár megelégednék azzal is, ha biztosítanák alapvető feltételeimet a konyhai eszközök használatára is (lásd gáztűzhely, bojler netán mosógép) Ezt bizti nem értitek, nem baj.

Még egy megjegyzés: Már csak 12 napom van egy szerződés végéig. Vagy meghosszabbításáig? 

CsokiMiki

Nem volt túl pergős napom, estére már az idő is rosszabbá vált. Esik megint. Bár még mindig jobb, mintha havazna, mert azt nem szeretem. A Mikulás még messze van, lehet, hogy éppen csajozik, nem tudom. Vagy esetleg kiment az erdőbe, mer rájött, hogy a tavalyi rőzse már kissé punyvás és be kéne gyűjteni az idei friss anyagot. Bár részvétem neki, ilyen eső után valószínűleg térdig merül a sárba. Ja, láttam a csokiutánzatok már tömkelegével sorakoznak a boltok polcain, olcsón szinte fillérekért hozzá lehet jutni a képmáshoz (de olyat nekem ne hozzatok, mert nincs benne boldogsághormon csak sok E betű), inkább ha lehet (jó voltam, tényleg) igazi csokikát kérnék sok-sok kakaóval, jó? 

Kissé lemaradtatok a pesti kocsmás dologról szombaton, így most, hogy lássátok (és Miki bá is) az igyekezetemet na és azt is ám, hogy milyen kedves is vagyok, kaptok néhány képet róla(m).

Az úr egyébként kedves és aranyos, ő adta át az oklevelet. Nem mondtam, de elárulom, hogy az Isten könnyei című alkotásomat értékelték így, ami egyébként még nyilvánosságra jutásom elején íródott valamikor 2009 őszének elején. Már el is felejtettem, hogy én ezzel pályáztam is valahova, meg is lepődtem az egészen...

A bemutatkozásomra lelkiekben eléggé készültem, azt gondoltam, nem ezt a "győztes" verset fogom felolvasni, hanem egy másikat, mivel ezt úgyis olvashatják majd a májusban megjelenő antológiában. Így hát kiálltam egy újjal. Aki ismer, tudja, hogy saját verseimmel mindig gondban vagyok ha fel kell olvasni. Most is így történt. S mivel vállaltam (egy okból), csakis ezért álltam ki a dobogóra. Talán a belsőm késztetett rá. Na mindegy. Lejjebb éppen Király Lajos író-költő-műfordító beszél, aki a lírai művek zsűrije is volt és akivel beszélgettem a szünetben. 

Rájöttem, el vagyok havazva a művészeti dolgaimmal, bár megnyugodtam picit, mert megérkezett a könyvkiadási szerződésem, karácsonyra tényleg lesz saját kötetem. Juhéééééééé!

Lassan már gondolkodom, mert tényleg nyakamon a karácsony és ki kellene találnom kinek mit is ajándékozok. Hát nem könnyű, főleg, hogy mindig a nehezebb utat választom. 

De ne siessünk, szóval Kiskarácsony, Nagykarácsony, a Mikulást még ide várom!                                                                            

                                                                                             

Célpont

A lábaim reggelente már maguktól visznek a cél felé, olyanok mint egy php program. Már messziről megismerem Pécs "hírességeit", azaz azokat a fazonokat, akiknek valami difijük van és az utcán különböző módon csalják ki az emberektől a zsetont. Létezik olyan, aki már megátkozott és olyan is amelyik majdnem leköpött. A legaranyosabb ma reggel tündérkém-nek szólított, s bár nem volt a megtestesült herceg a maga valójában és hatalmas kusza és ápolatlan szakállával, mégis elmosolyodtam. Mellesleg van egy fickó, aki másodszor is megkörnyékezett azóta, hogy először kicsit eligazítottam (nemtom tán megismerhet?) és szimpi vagyok neki. Lényeg, hogy ma is elküldtem és utánam kiabált (csúnyákat). Volt eszembe, megkérdezem tőle miért nincs éppen iskolában, hisz tanítási idő van. Ám ledumáltam magam eme ötletről, mert féltem, hirtelen hátha előkerül a banda többi tagja ha én itt kötekszem. Érdekes, hogy engem mindig kipécéznek, nem értem, mi van bennem, ami hozzám húzza őket. (?) És ugye pont ilyen okok (és egyéb elszenvedett nagyon csúnya tapasztalat) miatt sem merek sötétedés után a városban bolyongani egyedül. Ha felpörög az agyam és már nem bírom elviselni a lakást vagy olyan történik, ami felzaklat, akkor persze elmegyek sétálni, de közben nagyon félek.

Ha már így ennél a témánál járok, szociális érzékenységem azért elég mély - ezt be kell valljam. Jópár versem született a peremen élő emberekről. Meg tudok döbbenni az egészen, a helyükbe tudom képzelni magam pár percig, nem éltem így és mégis magamban érzem a szenvedésüket. Különös, tudom, talán azt mondjátok hülyeség, de bele tudok bújni a szívükbe és magamba tudom oltani az ő érzéseiket. Nem bizonyításképp, csak a téma kedvéért jöjjön nektek egy versem:

Szabó Erika: Ajtót nyiss   Uram, engem hívtál? Hallottam nevem… Hol lesz az ajtó min hozzád léphetek? Vonatra várok, bár magam is az vagyok, halál-szülte gyermekként a halállal kattogok, vonatfütty emelte házam, olajgőz hordja szét vágyam, anyám a bú, cipőmben fagyott ágfavég. Szülőm, szemedben gyermeknek látsz-e még? Monoton zajok közt pénzcsörgése álom, túlélem a nappalt s az éjszakát várom, korgó hassal takar a szürkeség, csak a reggel, az ne jönne még… Keleti éden, nyugati vánkosán aszott csontfejem öledbe hajtom anyám, magam rongyszagán nyíló sebtömeg, kiszáradt ajkam fémillat tölti meg, farkasok tanyáján mocsokba fulladok, s tudod, Uram hogy csak hétéves vagyok? Nyomorban ez, síneknek udvara, örökké éber, alvó lénytömeg, szörnyek vicsorgása, a szégyen egymaga játszik a kínos kesergéssel. Gömbölyded szívemből most napsugarat rajzolok, tán felmelegíti lábam… poklokig nyújtózom, lelkem ablakát már egekig tártam, repüljön a szó túl a fényeken, nem bírom magam, e rothadó vonatsíneken! Uram, engem hívtál? Mondd újra nevem… Nyisd előttem ajtód, s én boldogan, boldogan megyek.

Pesti szombat

Kissé ellustultam - gondolhatjátok, de nem így van. Blogozásom elmaradásának hivatalos okai vannak. Jobban mondva az is. Ugyanis az történt, hogy szombaton már korán ébresztett a telefon, mondván el kell indulni, hogy időre sikerüljön is elérni célomat, egy hetedik kerületi retró kocsmát. Itt tartották ugyanis a Tollinga portál művészeti eseményét, az idei díjkiosztót. Picike shoppingolás után (ami volt vagy 3 óra) kissé elkésve, de semmiről sem lemaradva várt a szék és számomra meglepetést okozó emberek sokasága. Azért lepődtem meg igazán, mert egyetlen díjkiosztón voltam jelen eddig, ahol ennyien vagy még többen képviseltették magukat az amatőr művészberkekből. Elkaptam néhány ismerős arcot is és újabb konklúziót vontam le ebből, mégpedig azt, hogy vannak hozzám hasonló törekvésű emberpalánták, akik szeretik több helyen is képviseltetni magukat. Fini meggyes üvcsit ittam, miközben megkaparintottam az oklevelem. A szünetben Király Lajos író-költő-műfordítóval beszélgettem, aki méltatta tevékenységemet és bíztatott a további verseim megírására is. Egyébként kiváló fotósom is volt, aki a sorok közt meghallgathatta bemutatkozó versemet, illetve engedve a meghívásának végre enyhítette az éhségemet egy kis húsgombóc-sült krumpli-barnamártás-áfonyás cuccossal, levezetve mindezt néhány hari sütivel. Utána végül már minden jó volt, jöhetett volna akár földindulás is... A kihangosítást nagyon hiányoltam, alig hallottam a fellépők alkotásait, illetve a zsűri értékelését. A feeling egyébként megvolt (gondolok itt a viseletekre), a farmertől és pulcsitól a csicsás és lezser szabadidős cuccig egészen széles skálát ölelt fel az öltözék egyes embereknél. Kicsit már rutinos pályázónak számítok, tudom a szintet, mi az, amíg el lehet menni öltözködés ügyileg egy-egy ilyen összejövetelen. Bár legtöbbször azért úgy érzem, túl vagyok öltözve, de inkább így, minthogy alulöltözött legyek. Láttam viszont szép fotókat egy kiállításon, bár a mű dolgokban nem hiszek (lásd Photoshop), 2 kép mélyen megérintett.  

Tegnap azért alukálhattam a megszokottnál tovább és fagyiztam is. Furcsa, hogy november közepén ilyen csodaszép időjárás van, talán nem lesz böjtje a dolognak. A tegnaphoz képest azért jócskán hidegebbet érzek, valahogy kihűlt a szobám, benne a lelkem. Nincs más kiút ebből, csak a sok munka azt hiszem. Azzal jócskán bele lehet keveredni az idő örvényébe. Tegnap még úgy éreztem, az idő velem van, ezt ma már sajnos nem mondhatom el. Kergetem, hogy múljon, de nem tudom mással, mint önmagam átverésével. Mert valahol mindig hazudni kell magunknak a túléléshez. 

The end

Végre elkészítettem a kötetem tartalmi arculatát. Képek benne vannak, már csak az írásjeleket kell átnéznem és holnap talán küldöm is a kiadónak. Azt hiszem tetszik. Mármint ami benne van, hisz a szerző, vagyis én ,lehetek magammal elfogult. Tele vagyok várakozással... életem egyik álma teljesül. A fotók kifejezetten illenek a verseimhez, hálás köszönetem a készítőjének ezért is és minden egyéb segítségéért. Puszika!

Holnap még egy melós nap 3 elvi tárgyalással és utána végre kezdődik a hétvége. Na de ne rohanjunk, hisz még csak csütörtök van sajna. Gyönyörűen sütött a nap, simogatta a hajam, ahogy sétáltam Uránvárosba. A lábam alatt összeroskadt levelek sárosan bújtak a csizmámhoz, de én csak mentem, róttam a kilómétereket. Nem hiába. A célhoz érve finom kávéval kínáltak és kedves férfitársaságban dokumentálhattam. Visszafelé még taxim is volt, aztán az irodában folytatódott a nap. Nem voltam egészen egyensúlyban, a tegnap este jócskán betett nekem, de hát ez már csak így van. Lelkizni nagyon tudok, a bűneimért pedig meg kell fizetnem. Az éjszaka megnézegettem a csillagokat, hallgattam az emberek mulatozását a fölöttem lévő lakásban és hogy mono helyett sztereó legyen a műsor, ezért az utcán is kornyikáltak. Ha átmehettem volna ringlisbe, akkor bizony reggelre már olajozottabban mentek volna a dolgok, merthogy rengeteget forgolódtam. Hmmm, fincsi móka volt. Ilyen az élet. Egyszer fent, egyszer lent. 

Hmmmmmmm........de vajon mikor jön a Mikulás? És ugye nem felejt el engem?

Hivatalos randi

Korai volt a reggel, mint mindig. Ráadásul zuhogott az eső, ettől függetlenül kénytelen voltam munkába menni, merthogy sok-sok tennivaló várt rám. Nem beszélve arról, hogy randim volt egy hivatali szervnél, akik rám szánva 3 percet ugyanazt mondták el, amit eddig is. Segíteni nem tudnak, találkozásunk lényege a magyarországi bürokrácia abszolút szabályai, amit be kell tartani. Közben elém is nyomtak egy elégedettségi űrlapot, ha már náluk járok, akkor legalább értékeljem a munkájukat. Már a 3. kérdésnél leragadtam, mert a válaszok között nem találtam olyat, ami rám vonatkozna. Szóval megkérdezték, milyen státuszban dolgoztam az utolsó munkahelyemen. A kategóriák így szóltak: 1. felsővezető 2. középvezető 3. betanított munkás 4. asszisztens 5. szakmunkás 6. vállalkozó. S hát ekkor elcsüggedtem, én most melyiket is karikázzam? Gondoltam jó szakmunkás voltam, be is tanítottak anno a főiskolán, osztályt is vezettem, de hát igazából tanítottam. Kis kreativitással csináltam magamnak egy 7. kategóriát és odaírtam, hogy közalkalmazott (tanító, a gyengébbek kedvéért). Mostanában egyébként ez divat hogy kérdőíveket töltetnek ki, ugyanis a minőségbiztosítás követelményeinek eleget kell tenni.

Délután lett volna egy megbeszélésem, az illető 13 órára ígérte, de nem érkezett meg. Egyébként vállalkozóról van szó és azt gondolom, előttem leszerepelt, mert még csak egy telefont sem eresztett el, hogy bocsi de valami közbejött. Ilyen ember úgy gondolom egyáltalán nem korrekt, tuti nem dolgoztatnék vele. S valószínű, hogy általam nem is fog kikerülni a neve mint jó szakember-ajánlás. Felhúztam magam állatira, mert utálom az ilyet, mikor valamit megbeszélünk (ráadásul hetek óta húzódik az ügy) és levegőnek néznek. Várok, más dolgom is lenne és hülyére vesznek. Majd azért holnap előveszem az urat és tájékoztatom a "lehetőségeiről". 

Azt érzem, fáradt vagyok pedig rendesen alszom. Felpörögtek az események mindenütt, kissé feszült is vagyok , vagyis inkább nagyon és vágyom egy nyugodt hétvégére. Nem kell, hogy wellness szállodába menjek, csak egy pihentető napról álmodom, mikor nincs munka és végre beszélgethetek. Álmokról, elképzelésekről, nyomasztó gondolatokról és a valóság megrekedt pillanatairól. Kellene egy nap vagy netán kettő, mikor kiszállhatnék a mókuskerékből és azt tehetném, amihez kedvem van. Szabályok és magyarázatok nélkül.

Csupa ká

Káposzta, karalábé, kapor. Merthogy ezt raktam el télre a fagyasztó szekrényembe, ha már kaptam. Asszem Zoránnak van egy dala, ami pont arról szól, hogy hosszú lesz a tél, kedvesem. Bár nem tudom a címét. Egyébként tényleg hosszúak ezek a téli esték, pedig még nincs is tél. Csak a sötétség zavar be ami már 5 előtt ráborul a városra és olyan hangulatom van tőle, mintha kint mínusz 20 fok lenne. De lehet, hogy máshol nem így van. Mondjuk kis hazánk délnyugati felében?

Egyébként már azon gondolkodtam, hogy be kellene nyújtanom a számlát a reggeli ébresztésekért, mert ugyebár semmi sincs ingyen. Főleg ha szinte percre pontosan történik mindez és ezzel megmentek egyeseket az ágy fogságából. Hmmm. Majd beszélek a Mikulással, mit is tegyek. Áfával vagy áfa nélkül? Ez csak tőle függ.

1-2 nap és elkészül a könyvem tartalmi szerkesztése. Hú de nehéz egy vállalkozás ez. Jövő héten megköttetik a szerződés és ha minden oké lesz akkor a jézuska már mosolyogni fog, merthogy ő is olvashatja magánéletem titkait.

Egész délelőtt net előtt ültem, amit folytattam a délután folyamán is. Ezért kisebb hátfájdalmaim vannak. Masszőrök figyelem! Újabb kuncsaft személyében jelentkezem egy lájtos finom masszírozásra. Lehetőleg mézzel és gyertyákkal kérem. 

Rádöbbentem, hogy hülyeség nekem a tv, mivel hogy be sem kapcsoltam vagy 2 hete. Bár az áramszámlát illetően spórolni úgysem tudok, amit megtakarítok a tv-n, azt behozom a számítógéppel. Tehát nem vagyok egy jó befektetés.

Estefele kaptam egy telefont, hogy a könyvem megjelenésénél (bemutatásánál) és a január 21-es pesti díjkiosztón is állítólag jelen kíván lenni egy zalai újságíró, aki kíváncsi rám. Egészen meglepődtem. 

Az éjszaka talán magamhoz térek, bár inkább szeretnék sokat aludni, mert mostanában alig van rá lehetőségem az állandó utazás miatt. Szóval most kis kék pillangó elreppen alukálni hamarosan.

1/45-ből

A hatos lottóhoz fűzött reményeim tegnap elszálltak, merthogy csak egyetlen számot sikerült eltalálnom. Konklúzióként levontam, hogy a szerencsejáték nem nekem való. Pedig nagy lenne a tét, ugyanis ha nyernék, bizonyos ígéretemet teljesítenem kellene. Ehhez azonban legalább 6 számnak stimmelnie kéne a 6-ból. Mennyi az esélyem? Egyszerű valószínűség számítás. Képlettel vázolva a kedvező esetek száma / az összes eset száma. A kedvező esetek száma sajna csak 1. Az összes eset számát kicsit bonyolultabb megtudni: 45 alatt a 6. Ez utóbbi magyarul 40*41*42*43*44*45 / 1*2*3*4*5*6 = 8145060. A hatos találat valószínűsége tehát 1 / 8145060 = 0,000000122%. Na akkor erre mit mondjak? Inkább semmit. Talán legközelebb... de akkor aztán reszkessen Zala megye!

Dolgaimat illetően kissé meg vagyok zavarodva. Belül egészen rendben vagyok, bár lehetnék még jobban, de alapjában véve most a hétvégét várom, hiszen Budapestre utazom a Tollinga díjat átvenni. Nem olyan nagy szám az egész, nekem mégis fontos. Főleg mert fel is olvasok a csapat előtt. Hogy melyik versemet, az még kérdés, ötleteim vannak, szerintem egyesek nagyon meg fognak lepődni. 

Most hogy kicsit kiéltem matekos kényszeremet, bevallom kissé hiányoznak a nagyobb diákjaim is akiket magánban oktattam a matematika szépségeire. Visszagondolva egészen szép eredményeket tudhattam magaménak általuk. A sok év alatt vagy 30-an mentek át a kezeim alatt, illetve szárnyaim alatt nőttek fel, mely időszakra most is szívesen emlékszem. A piciknél is hasonló a helyzet, egy kőkemény alapra könnyebb házfalakat felhúzni - mindig ez volt az alaptézisem.

Szép lábak kerestetnek

...merthogy képzeljétek, sikerült olyan csizmát vennem, amit már jó ideje keresek! Nos, hogy irigykedjetek kicsit, vázolom körvonalaiban milyen is. Szép magas sarka van, gyönyörű és nem átlagos kiképzésű hegyes orra, na és persze barna, mert ez legalább olyan fontos. Mikor felpróbáltam, az eladó hölgy azt mondta, mintha rám öntötték volna. S mindezt kellemes kis olasz illattal fogom viselni hamarosan, ha alkalom lesz rá...

Most már csak az a gondom, hogy szép lábakat is kellene hozzá szereznem, merthogy ilyen csizmába az is kell. Sajna viszont nekem olyan nincs. Ezért hát Hamupipőke kerestetik szép nőies lábakkal. Ha tudjátok hol találom, szóljatok!

A nap egyik legkellemesebb része az este volt, ugyanis elmentem kicsit szépítkezni. Kaptam hosszú csillogós körmöket, gyűrűs ujjaimon bordó virágszirmokkal és strasszal, nekem tetszik. Mosogatást ezután is bevállalok!

Rögtön a manikűrös tevékenység után pár méterrel odébb beültem a kozmetikus székébe, aki végre csinos vonalakat varázsolt rám. Közben persze trécseltünk is és megvitattuk a rövid és a hosszú haj előnyeit. Egészen jó hatást tett rám ez az esti szépítkezés. Néha kell is, mert különben elfelejtem, hogy valójában nőnek születtem. 

Kicsit fáradt vagyok, nézzétek el a mostani rövid blogom, plusz holnaptól vendégeim lesznek a hétvégén és még picit tenni-venni kell... Mindenkinek jó éjszakát! 

PS: És Télapó, ugye figyeled a naptárt? Már csak 32!!!